- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Szankciók a kormányfő közeli cég ellen
Ismét napirenden volt a parlamentben tegnap a Gyurcsány Ferenchez köthető Motim Kft. foglalkoztatáspolitikája: a cégnél négy éve, jogsértő módon, az alkalmazottaknak negyven órában kell dolgozniuk. Csizmár Gábor szakminiszter szerint a vállalkozással szem
Sulykolás lebutított mondatokkal

Szankciók a kormányfő közeli cég ellen
Ismét napirenden volt a parlamentben tegnap a Gyurcsány Ferenchez köthető Motim Kft. foglalkoztatáspolitikája: a cégnél négy éve, jogsértő módon, az alkalmazottaknak negyven órában kell dolgozniuk. Csizmár Gábor szakminiszter szerint a vállalkozással szem

Sulykolás lebutított mondatokkal

Becsapódott a Deep Impact
Eredményesen zárta küldetését az amerikai Deep Impact űrszonda: a január 12-én fellőtt szerkezet mosógép méretű, 372 kilogrammos becsapódó egysége a Földtől 133 millió kilométerre, óránként 37 ezer kilométeres sebességgel rohant tegnap kora reggel a hat k

Kaposvárott tanulnak, az Adrián vizsgáznak
Tizenéves szakácsok, cukrászok, felszolgálók szorgoskodnak a somogyi megyeszékhely közelmúltban átadott, impozáns vendéglátóegységében, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola gyakorlóhelyén. A kaposvári városháza szomszédságá

Küzdelem az életért

A sztrájk sem kizárt a Budapest Airportnál
Sztrájkot fontolgat a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ), mivel a Budapest Airport (BA) Rt. vezetésével a tegnapi, utolsó egyeztetési napon sem sikerült megállapodni a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentésére vonatkozó köv

Lobbiparti Szingapúrban
Hivatalosan már vasárnap megkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése Szingapúrban, ám az érdemi döntésekre csak szerdán és pénteken kerül sor. Előbb a 2012-es játékok házigazdájáról – London, Párizs, Madrid, Moszkva és New York az

Röviden
Lezárult a Hungexpo privatizációja Tegnap hivatalosan is aláírták a Hungexpo Rt. eladásával kapcsolatos dokumentumokat az ÁPV Rt. és az új tulajdonos, a francia GL Events képviselői – közölte a vagyonkezelő. Megtörtént a pénzügyi zárás i

Pontosan ütő svájci
Csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy a világ egyik legnépszerűbb sportágának egyeduralkodójává váljanak. Közülük az egyik Roger Federer, aki 23 évesen a tenisz csúcsainak közelébe került. Egyelőre még „csak” öt Grand Slam-sikernél tart, múl

Három éve tüntettek a szavazatok újraszámlálásáért.

Bush támogatja Blair uniós ötletét
George Bush leépítené az uniós mezőgazdasági támogatásokat. Az amerikai elnök a brit ITV televíziónak adott interjújában – a fejlődő világnak nyújtandó kereskedelmi könnyítésekről szólva – elismerte, hogy a gazdag országok „kötelessége&#

Túl a 19 ezer ponton is
Tegnap átlépte a BUX a 19 ezer pontos határt, s zárásra sem csúszott vissza, ezzel a hazai tőzsdei indikátor történelmi csúcsra emelkedett. A várttal ellentétesen az index nem korrigált, sőt a kedvező nemzetközi hírek és a sorban megjelenő befektetők hatá

Gyanús közbeszerzés
Kartellgyanú is felmerül az egységes digitális rádiótávközlő rendszer (EDR) összességében több tíz milliárd forintos közbeszerzési eljárásánál – tudtuk meg az egyik szakjogászokat foglalkoztató ügyvédi irodától. A Közbeszerzések Tanácsának elnöke úg

Röviden

Határon túli bírálatok

Nagyköveti reakció

Nincs egyensúly a gazdaságban
Hazánk négy éve a térség gazdasági mintaállama volt, egyedül Szlovénia produkált jobb eredményeket a térségben. Jelenleg a fő makromutatók alapján a kelet-közép-európai „mezőny” végén kullogunk. Ezt erősíti, hogy az euró bevezetéséül megszabot

Vajdasági feszültség Srebrenica miatt

Elvitték Magyarországról a rakéta-hajtóanyagot

Fontos híreink
Kényszersorozás Ukrajnában: el tudott menekülni a toborzók elől? + videó

Tovább járja az országot a Zebra

Szilveszter a Várkert Bazárban: a zenészeknek annyi esélyük sem volt felkészülni rá, mint a tomboló közönségnek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

Szánalmas ahogy Magyar Péter egy ősrégi interjúval próbálja meghazudtolni volt feleségét + videó
A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

A Mikulás sapkájában tűnt fel a Sötét Nagyúr + videó
Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

Besült Magyar Péter terve, Varga Judit mindent megváltoztatott + videó
A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.
Külföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel háborúra készül! + videó
„Józan hangokra van szükségünk!”

Zelenszkijnek elfogytak a lapjai
A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Trump jó tárgyalásra számít, a bonyolult kérdések ellenére
Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Tragédia kellett az egyiptomi sportvezető bukásához, börtön várhat rá
Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek
Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

Hogy is volt?
A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

