Nem a test akar futni, hanem a lélek

Vajon hogyan gondolkodhat egy olyan ember, aki képes több mint húszezer kilométert futni úgy, hogy 264 napon keresztül minden reggel majdnem két maratoni hosszúságú távnak vág neki? Esőben, fagyban, szélben vagy tikkasztó hőségben. Nyolc és fél hónapon át, pihenőnap nélkül. A negyvenegy esztendős Sipos István február14-én Szegedről indult útnak, és november 3-án ért vissza a csongrádi megyeszékhelyre. Sipos az útja során Magyarország valamennyi települését érintette. A világ legkitartóbb futója aszketikusnak tűnő vállalkozása ellenére nem magányos remete, ellenkezőleg: kétgyermekes apa, nyugodt, kiegyensúlyozott családi háttérrel.Alig fejezte be a több mint húszezer kilométeres millenniumi futását, máris egy újabb hatalmas megméretésre készül. Január 5-én kezdődik a 4500 kilométeres Trans Australia futóverseny, amelyen természetesen ott lesz ön is. Ez hétköznapi ésszel felfoghatatlan.– Az „országfutás” előtt annyi tapasztalatot, olyan állóképességet és olyan belső élményeket szereztem, hogy a gondolkodásmódom, a futáshoz, a távolsághoz való hozzáállásom egészen más, mint egy átlagos emberé. Jellemző ránk, hogy gondolati korlátokat állítunk fel önmagunk számára. Veszélyes csapda az élet bármely területén, ha valaki önmagára nézve valamilyen negatív előjelű állítást fogalmaz meg: például azt mondja, hogy „ezt nem tudom megcsinálni”. Ezzel olyan programot ír az agyába, amely azáltal, hogy elhiszi és bizonyításra nem szoruló tényként elfogadja, behatárolja a cselekvési szabadságát.Einstein és a gondolkodás– Sok ember rosszul van a futás gondolatától is. Önnek is fájt a lába, szúrt az oldala, lefogyott, keveset aludt. A testnek tehát egyrészről kín, amit csinál, valamiért azonban egészében mégis jó.– Úgy látom, beszélnünk kell arról, mennyire kínszenvedés ez számomra. Nem akarom, hogy egy olyan futó képe bontakozzon ki, aki úgy vonszolta végig magát az országon, mert erről szó sincs. Nem azt mondtam, hogy bármi áron végigcsinálom, nem akartam belehalni, belerokkanni, mert nem erről szól az egész. Szerintem vágyunk a futásra, de az átlagos gondolkodásmód szerint arra törekszünk, hogy egyáltalán ne, vagy csak nagyon keveset fussunk. Einstein azt mondta, egy problémát nem lehet azon a gondolkodási szinten megoldani, amelyen létrejött. Nyilvánvaló, másként kell gondolni a futásra vagy bármi másra, hogy megváltozzon a rossz szemléletmód. Amikor elhiszem, hogy az adott mennyiségnél többet is lehet futni, akkor már meg tudom csinálni. Ettől még nem biztos, hogy a környezetem elhiszi, hogy ez jó, mert a gondolkodásmódja nem változott. Ám sok száz gyerek mondta el nekem az utóbbi nyolc hónapban, hogy soha nem futott annyit, mint akkor velem. Odajöttek mellém, s csupán arról volt szó, hogy fussunk el az egyik táblától a másikig. Senki nem mérte az időt, a távolságot, nem kényszerítette őket senki futásra. Amikor elmondtuk nekik, hogy ez bizony 4,6 kilométer volt, majdnem hanyatt estek. Talán érti, mire célzok akkor, amikor korlátok nélküli gondolkodásról beszélek.– Azt hiszem. De hogyan tervez meg valaki egy húszezer kilométeres futást?– Elkészítettem az útvonaltervet, kijött 20 500 kilométer. Senki nem írta elő azt, hogy hány nap alatt kell lefutni ezt a távot, a világcsúcs elismerésének a feltétele az volt, hogy ne tartsak pihenőnapot. Amikor az ausztrál Gary Parsons felállította a régi világrekordot, naponta átlagosan 69,5 kilométert futott. Én úgy gondoltam, képes vagyok 77,6 kilométert futni naponta, s ezek után már csak el kellett osztani a két számot egymással. Aztán előtte az egészet lefutottam itt, legbelül, s a korlátozó, kétkedő gondolatokkal leszámoltam. Tudtam, hogy fel kell mászni a Kékesre, azt is, hogy hidegben, melegben, esőben, szélben is futnom kell. Ezt csak azért mondom, mert ha valamit végiggondolsz, és számba veszed az összes számba vehető akadályozó tényezőt, akkor utána már nincs jogod arra hivatkozni, hogy hideg van, meleg, eső vagy erős szél, hiszen tudtad, mire számíthatsz, amikor döntöttél. Útközben, amikor találkozol ezekkel a nehézségekkel, a kétkedő gondolatok felerősödnek, az értelmed számos okot sorol fel azonnal, hogy miért ne csináld tovább. Bennem ezek a gondolatok nem erősödtek fel olyan mértékben.– Sokan vállalunk el nehéz dolgokat, később mégis engedünk a kísértésnek, és feladjuk. Hogyan lehet átlépni azt a határt, amelyen túl már nem futamodik meg az ember?–A győztest és a vesztest ez különbözteti meg. Amikor valaki azt hiszi, hogy nem tudja tovább csinálni, valószínűleg túlsúlyba kerülnek az elméjében azok a negatív gondolati elemek, amelyeket ő maga növeszt nagyra magában, míg végül teljesen elborítják.– Hogyan lehet védekezni?– Fel kell ismerni és ellenőrzés alatt kell tartani ezeket a sugallatokat. Én sem vagyok teljesen pozitív gondolkodású ember, az én testem is pihenni, feküdni, enni szeretne. Futni nem is igazán a test akar, hanem valami, ami belül van. Ez a valami szárnyalni akar, nagy terveket kidolgozni és végrehajtani. Amikor lelkesedsz, akkor nem a tested, nem az értelmed révén lelkesedsz, hanem lélekből, ahogy a szóban is benne van. Ennek a lelkesedésnek kell a szolgálatába állítani a testet és az értelmet. A testet fel tudod készíteni. Az értelem csodálatos, kreatív, de a kételkedő része mindig azt mondja: „De hát ez húszezer kilométer, ennyit ember még nem futott! Miért csinálod?”.– És mi a válasz?– Az, hogy azért, mert a lelkem csinálni akarja.Maradtam, aki voltam– Tehát semmiképpen nem azért, hogy utána hátba veregessék: „Ez az, Pista, te vagy a legnagyobb!”– Van ilyen szempont is, nem tagadhatjuk. Én is büszke vagyok arra, hogy ismernek, s ez önbizalmat, erőt ad, ugyanakkor veszélyes is; olyan nagynak képzelheted magad, hogy állandóan a saját válladat veregeted.– Ön mit gondol magáról most, amikor már szinte mindenféle világcsúcsot megdöntött, amit ultrafutó megdönthet?– Kontrollálnom kell a gondolataimat, hiszen az előbb említett veszély engem is fenyeget. Felismernek, megállítanak, gratulálnak, úgyhogy nagyon oda kell figyelnem az egyensúlyra. Látnom kell magam kívülről, hogyan viselkedem ebben az új helyzetben.– Egy dolog, hogy kifelé milyennek láttatja magát valaki, és egy másik, hogy belül mit gondol magáról.– Azt hiszem, az maradtam, aki voltam... Illetve nem maradhattam az, mert az ember állandóan változik. Végigjártam egy utat, nyilván csak egy kívülálló tudja megmondani, hogy februárhoz képest mennyit változtam.Átlépni a saját árnyékunkat– Azt gondolom, hogy én az igazságról beszélek, és őszintén elmondok mindent. A kérdés az, a külvilág elhiszi-e nekem, hogy valóban ilyen vagyok. Nemcsak magamért futottam, hanem nagyon sok más emberért, gyerekért. Lehet, hogy ezek nagy szavaknak tűnnek, de mindig vannak, akik a fáklyát viszik, akik mernek beszélni bizonyos dolgokról. Nem mindegy, hogy mit mondok, de ez nem azt jelenti, hogy megválogatom a szavaimat, hanem azt, hogy magamat adom.– Sok meghívást kap a sikeres világcsúcskísérlet óta?– Számtalan ügyben megkeresnek, és sok meghívásnak nem is tudok eleget tenni. Néha baleknak néznek vagy naivnak. Üzleti ajánlatokkal bombáznak, mert azt gondolják, hogy nagyon sok pénzem van.– Ezt miből gondolják?– Talán azt hiszik, hogy én ezért a húszezer kilométerért több millió forintot kaptam. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter azt mondta, hogy az idén az olimpia ellenére is ezt tartja a legjelentősebb magyar sportsikernek. Az olimpiai bajnokok kaptak 3–6 millió forintot, de nekem ezért senki egy fillért nem ajánlott föl, a támogatók a költségeimet fedezték csupán.– Mindenesetre a kapcsolati tőkéje megsokszorozódott.– Igen, komoly ismertségre tettem szert, s ebben az a lehetőség is benne van, hogy a média akár sztárt csinálhat belőlem. Nyilván lesznek is megkeresések, amelyekre igent vagy nemet mondok.– Mikor mondana nemet?– Ha az az üzenet, amelyet én a futás révén közvetítek, ellentétben áll azzal, amit propagálni kellene. Nem fordulhat ki a világ a sarkaiból csak a pénz miatt. Egyébként is létezik egy erőszakos, a pénz által erőltetett hamis értékrend, amellyel bombázzák az embereket. Én viszont a másik oldalt szeretném erősíteni. Nem könnyű út, de talán még foglalkozásszerűen is tudnám csinálni. Nagyon szívesen tartanék például előadásokat iskolásoknak, tanároknak vagy bárkinek, aki szeretné megismerni az általam képviselt életfelfogást. Van lehetőségünk arra, hogy változtassunk az életünkön, de nem mindent tudunk megváltoztatni. Sokszor idézem az élménybeszámolóim alkalmával a következő imát: „Uram, adj erőt és kitartást, hogy változtassak azokon a dolgokon, amelyeknek a megváltoztatására szükségem és lehetőségem van! Adj derűt és nyugalmat, hogy elviseljem azokat a dolgokat, amelyeket nem tudok megváltoztatni, és adj bölcsességet, hogy lássam a kettő közti különbséget!”.– Követett el igazán nagy hibát az életében?– Korábban dohányoztam, sok húst ettem, illetve nagyon irigy voltam másokra. Van egy jelmondatom, amely a képeslapjaimon is rajta van: „Futásaimmal mások és a magam számára bizonyítom az öntúlszárnyalás lehetőségét, és a legtöbbször csak a tudatunkban lévő korlátok ledöntésének szükségességét”. Az egyik lényeges kifejezés önmagad túlszárnyalása. Ha sikerül rendszeresen legyőzni a saját árnyékodat és ledönteni a tudatodban meglévő korlátokat, akkor egy napon akár a legjobb is lehetsz. Ha azonban mindig egy másik embert próbálsz legyőzni, akkor nem arra koncentrálsz, amit igazán szeretnél. Nem úgy fejlődsz, ahogyan kellene, hanem egy másik, egy rossz utat jársz. Ez csapda, mert mindig találsz majd olyant, aki szebb és jobb, és nem leszel boldog abban a helyzetben. A jellemnek kell elsősorban fejlődnie, és ha ez így történik, akkor az erőfeszítéseink jutalma nem marad el.