A szegedi banánhéj

Kemény szavakkal köszönt be télen Kővári Árpád a Pick-Szeged kézilabdásainak öltözőjébe. Arra kérte játékosait a Santé Kézilabda Kft. ügyvezetője, hogy aki nem érez elegendő erőt, hitet, akaratot ahhoz, hogy a legtöbbet nyújtsa, vegye kalapját, és önként távozzon az egyesülettől.

-KÉZILABDA-
Kővári nem kiabált, nem fenyegetőzött, csak emlékeztette ígéretükre a sportolókat, hogy a bajnoki cím megszerzésére törnek, ám a Veszprémmel szemben csak különleges harcossággal diadalmaskodhatnak a rájátszásban. A Pick-Szeged 1996-ban először nyert bajnokságot, azóta örök harmadik. Két esztendeje tervezik, hogy ismét megszerzik az aranyérmet, csakhogy a küszöb előtt valamilyen banánhéjon mindig elcsúsznak.
Kővári természetesnek tartja, hogy a tehetséges átlövővel, Nagy Lászlóval nagyobb esélyük lenne az elsőségre, ám Nagy Barcelonába távozott. Mások is elmentek, de hiányuk nem volt annyira jelentős. Az viszont igen, hogy helyükre nemzetközi klasszisokat akartak hozni, de a szándék meghiúsult, mert kevés volt a pénz. Volt olyan sztár, aki tizenhatezer márkás havi fizetésért aláírt volna a Szegedhez, ennyit nem tudtak fizetni a vezetők, ezért Veszprémbe igazolt. Az ő gázsijához évente nem százötven-, hanem háromszázmillió forintos költségvetésre lenne szüksége az egyesületnek. Így jutottunk el a kudarc visszatérő okához, az anyagiakhoz. Ám a Szeged esetében nemcsak Kelet-Magyarország legsikeresebb csapatának költségvetéséről van szó, hanem a dél-alföldi régió gazdasági lehetőségeiről.
A legnagyobb támogató, a Pick Rt. a közelmúltban szerződésben kötelezte el magát, hogy 2004-ig megközelítően évi ötven-hetvenmillió forinttal támogatja a kézilabdásokat, az összeg tíz százalékkal több a korábbinál. Csaknem százmillió forintot gyűjtöttek össze további hat szponzortól. Kővári szerint ez az anyagi háttér reményt ad ugyan arra, hogy álmodozzanak a bajnoki címről, de biztosra nem mehetnek, ezért gyakran bejárja Kelet-Magyarországot, hogy a Pick Rt.-hez hasonló támogatót találjon. Olyat, amelyik a már meglévő szponzorokat is elfogadja. Az eddigi kutatás nem járt sikerrel.
Kérdés, hogy Szeged eléggé nagy város-e ahhoz, hogy világszínvonalú kézilabdacsapatot tartson fenn, s ha igen, akkor miért nem teszi? Első osztályú csapatokból nincs hiány, az önkormányzat több mint tíz élvonalbeli klubot segít évi tíz-húszmillió forinttal. Többre nem képes. A legnagyobb támogatást azzal nyújtotta, hogy hatszázmillió forintos költséggel átépítette az Újszegedi Sportcsarnokot, ahová négyezer néző fér be a korábbi kétezerrel szemben. Ez a Pick-Szeged igazi otthona – a jégstadionban csak ideiglenesen játszott. Kővári úgy látja, helyben pillanatnyilag képtelenség az anyagi összefogás, a sok szegény egyesület egymás elől vadássza el a kisebb szponzorokat. Miközben tovább keresi a befektetőket, Kővári előáll egy mentő ötlettel. Nevezetesen: rendezzék meg a magyar elit és a környező országok legjobb csapatainak külön bajnokságát. Az elképzelés szerint a Fotex, a Dunaferr és a Szeged csak az alapszakasz után szállna be a hazai küzdelmekbe, ez nem befolyásolná az erőviszonyokat, hiszen a többiek megszorítani is alig tudják őket. A környező országok legjobbjainak bajnoksága pénzügyileg hasznos lenne, az állandó teltház, a televíziós közvetítések miatt. Ami pedig a szakmát illeti, csak használ a csapatoknak, hogy egyetlen összecsapáson sem elég ötvenszázalékos teljesítmény a sikerhez.