Továbbra is tartom, hogy a sport elitjében szorgoskodók kénytelenek elviselni a győzelem kényszerét, ha már egyszer tehetségük fejében kimagasló egzisztenciára tettek, tesznek szert, ám léteznek olyan körülmények, amelyek esetén megértem, ha kivetkőznek önmagukból, és legszívesebben kiszaladnának a világból.
Ott vannak például a játékvezetők.
Békésebb időkben a pálya tartozékaiként rögzítette őket a szabálykönyv (is), pontosan kijelölve ezzel a helyüket, elvégre a küzdőké kell hogy legyen a főszerep. Meglehet, még most is él ez a passzus, ám napjaink vissza-visszatérő gyakorlata azt sugallja, tehetnek akármit a gladiátorok, aki ítél, azé a hatalom.
Aktuálisan a vízilabda szolgál erre a legékesebb példával.
A Vasas minden elképzelést felülmúló bírói nyomás alatt játszotta le athéni visszavágóját, a síptól hatalmat kapott urak magától értetődően törekedtek arra, hogy a görög csapat mindenképpen esélyt kapjon a továbbjutásra. Addig mesterkedtek, amíg már csak egy gól kellett ahhoz, hogy előnybe kerüljön (ezzel a bírók teljesítették, amit vállaltak), majd amikor nem élt a lehetőséggel pártfogoltjuk, elfordultak tőle. Jöhetett a Vasas. Vigasztaló, hogy jött is, mi több, végül bejutott a KEK-döntőbe, ám attól még a játékvezetői fondorlat arcpirító.
Vagy a BVSC esete. A csapat búcsúzni volt kénytelen a LEN-kupától, edzője, Gerendás György őszintén elismerte, hogy a Brescia jobb csapat, ám hozzátett valamit, ami igazán jellemző. Arról beszélt, ha egy csapat jobb a másiknál, akkor magától értetődően kap bírói támogatást, amellyel aztán nyilvánvalóan él, hiszen többet tud az ellenfelénél. Gerendás nem csalásról, hanem, úgymond, jóindulatról beszél, ám szavai így is árulkodók. Ha azt veszem, hogy nem csupán bírók, hanem szabályok is léteznek, akkor mindenképpen.
És ha már a sokat mondó kijelentéseknél tartunk: megemlítendő az a jövendölés is, mely szerint meglehet, nehéz dolga lesz az olimpiai bajnok magyar pólóválogatottnak, mert Sydney óta nincs magyar sportdiplomata ott, ahol a nagy tornák bíróküldését intézik.
Mindenfajta kommentár helyett itt is csak arra hívom fel a figyelmet, hogy a vízilabda úgynevezett szabályjáték, a normákat a játékosok betartani, a játékvezetők pedig betartatni kötelesek. Ezért aztán a romlottság netovábbja, amikor magától értetődően esik szó diplomáciáról, lobbizásról, meg ki tudja a befolyásolás hány és és hányféle fortélyáról.
Nos, ilyen körülmények között megértem a játékost, az edzőt, ha elveszíti a fejét. Általában taszít mindenfajta indulat a sportban, ám amikor bevett szokássá válik a játéktól idegen hatalmaskodás, amikor az epizodista főszerepre tör, más a helyzet. Hogy példámnál maradjak, Gerendás György vissza-visszatérő meccs alatti túlzott vehemenciáját inkább elfogadom, mint a bírói úrhatnámságot. Mert az edző az indulataival is a csapatát szolgálja, míg a játékvezető csak a hatalmát fitogtatja.
Mégis ő az úr a pályán, legyen vele boldog. Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy valaki miatta váltson jegyet egy meccsre.
Mert azért igazság is van a világon.
A tartozék hatalma
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!