Schmitt Pál kész az újabb kihívásra

A hatvanas évkőnél meg szoktak állni, ha nem is pihenni, de visszatekinteni, milyen volt az út. Az 1942. május 13-án született Schmitt Pálnak rendkívül mozgalmas, érdekes és sikeres volt az eddigi élete, ezért nem könnyű rövid leltárt készíteni. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökének ezért azt javasoltuk, hogy osszuk hat évtizedre a hatvanat.

-SPORTPOLITIKA-
Ma már nyugodtan leírható, Schmitt Pál budai polgári családba született, édesapja orvos volt. Történelmileg szörnyű korban született, éppen világháborúban égett a világ, amikor meglátta a napvilágot. A háború miatt a Schmitt család is sokat nélkülözött, és a viharos esztendők elmúlása sem jelentett felhőtlen békeéveket, mert 1948-ban kitelepítették őket Fülére.
– A háború közben születtem, mégis hálás vagyok az Istennek, mert szüleimtől olyan polgári nevelést, erkölcsi örökséget kaptam, amely biztos alapot jelentett minden időszakban. Már gyermekként hozzászoktam ahhoz, hogy feladatom van, az iskolából zongoraórára mentem, utána hittanra, majd franciát tanulni. Tanáraim szerint jól zongoráztam, szólót is énekeltem a templomi kórusban, így szüleim úgy gondolták, hogy a zenei pályát választom.
Schmitt Pál második évtizede 1952-ben kezdődött, az általános iskola után a Petőfi gimnáziumban tanult tovább, ahol a legendás Paulinyi Jenő testnevelő tanárnak nem volt nehéz dolga, hogy beoltsa a sport szeretetével, mert több sportágban is tehetségesnek bizonyult. Háromtusázott, majd öttusázott, de gerelyhajításban is bronzérmes lett az országos ifjúsági bajnokságon. Az öttusa és az atlétika helyett mégis a párbajtőrvívást választotta, amelyben tizenhat évesen már tagja volt a Vörös Meteor felnőtt bajnokcsapatának.
– A döntésemet megkönnyítette, hogy az öttusa sportágai közül a vívás ment a legjobban, tizenkilenc éves koromban már válogatott kerettag lettem, ezért viszont meg kellett hoznom azt az áldozatot, hogy a zenetanulást abbahagyom. Az életem egyre jobban a sporthoz kötődött, de szüleim hatására a nyelvtanulást nem hagytam abba, a német és a francia után elkezdtem angolul is tanulni. Az én életemben is beigazolódott, hogy a nyelvtudás rendkívül fontos, hiszen ez később döntően befolyásolta pályafutásom alakulását. A tinédzserkorom nagyon izgalmas és szép volt, egészen 1959-ig, amikor édesapám váratlanul meghalt. Ezért aztán korán lettem felnőtt.
A harmadik évtized mérlege: egy csodálatos feleség, három gyerek és két olimpiai aranyérem. A válogatott vívó a tatai edzőtáborban ismerkedett meg az olimpiai ezüstérmes tornász Makray Katalinnal, akivel 1965-ben kötöttek házasságot. A mai felfogás szerint Schmitt Pál nem volt profi vívó, mert a közgazdaság-tudományi egyetem elvégzése után az Astoria Szállóban dolgozott főállásban, és munka után járt az edzésekre.
– Két szempontból is nagyon szerencsés vagyok. Először is, mert Makray Katalin lett a feleségem, másodszor pedig abban az időszakban vívtam, amikor válogatott társaim olyan világklasszisok voltak, mint például Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző és Nemere Zoltán. Az edzőtáborokból sohasem hiányzott a szótár, a könyv no és a kártya sem. Vérre menő csatákat vívtunk az edzéseken, és a becsvágy annyira belénk ivódott, hogy a világversenyeken is sikeresen küzdöttünk.
A negyedik olimpiája után Schmitt Pál harmincnégy évesen hagyta abba a vívást, és a hetvenes évek végén úgy nézett ki, hogy továbbra is a vendéglátóiparban fog dolgozni. Aztán 1980-ban váratlan fordulat következett be az életében, a Népstadion vezérigazgatója lett.
– Számomra nem jelentett gondot a civil életre való átállás, hiszen az egyetem elvégzése után a vívás mellett mindig dolgoztam. Visszavonulásom után a sporttól nem szakadtam el, az MTK vívószakosztályának lettem a vezetője, bíráskodtam is, mégis azt hittem, hogy a szállodaiparból megyek majd nyugdíjba. Aztán 1980-ban felkértek, hogy legyek a Népstadion igazgatója, s mivel így még közelebb kerültem a sporthoz, örömmel vállaltam ezt a feladatot.
Schmitt Pál nem sokáig ült a biztonságos igazgatói székben, 1983-ban elkezdődött páratlan sportvezetői karrierje. Az OTSH elnökhelyettese lett, 1986-ban a MOB főtitkára, majd 1989-től elnöke. Negyvenegy évesen pedig megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjának.
– Csanádi Árpád, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság programigazgatója 1983-ban meghalt, s az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem az utódja. Buda István államtitkár javaslatát Juan Antonio Samaranch elnök úr elfogadta és támogatta, így az olimpiai bajnokok közül elsőként kerültem a NOB-tagok közé. Szívesen fogadtak, segítettek, mert elődömnek, Csanádi Árpádnak rendkívül nagy tekintélye volt, és a magyar olimpiai mozgalmat is sokra értékelték, ez pedig megkönnyítette a munkámat.
Schmitt Pál az utóbbi tíz évben sem ült a babérjain, 1995-ben a NOB első alelnöke, majd protokollfőnöke lett, megalakította a környezetvédelmi bizottságot, tavaly pedig harcba indult az elnöki tisztségért. Magyarország nagykövete volt négy évig Madridban, 1998-tól pedig berni nagykövet. S amire nagyon büszke, négy unokája született.
– Nem akartam nagy felhajtást, ezért családi, s baráti körben ünnepelem a születésnapomat. A leltár nem lehetett volna ilyen pozitív, ha nincs mögöttem biztos családi háttér, ha a feleségem megértő támogatását nem élvezem. Hihetetlennek hangzik, harmincnyolc éve dolgozom, de még sohasem voltam szabadságon, nem nyaraltunk külföldön. A család sokat segített abban, hogy a magyar sport és az ország számára is fontos célokért dolgozhattam.
A hatvanas évkőnél Schmitt Pál akár meg is állhatna, a MOB és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőjeként lassíthatna, nyugodtabban élhetne. Ugyan már huszonhat éve lelépett a pástról, de civilként tovább versenyez, vállalja az újabb és újabb kihívásokat. Valószínű, hogy indul a főpolgármesteri választáson.
– Senki nem születik polgármesternek, de ha jelölt leszek, akkor ugyanúgy felkészülök a választásra és a feladatra, mint versenyzőként az olimpiára. Jól tudom, a páston nyíltabb és szabályozottabb a küzdelem, mint a politikában, de sportvezetőként is tapasztaltam, hogy a helyes és nemes cél mennyire fontos. Ugyan hivatalosan még nem vagyok jelölt, de máris sok-sok biztatást kaptam. Ígérhetem, méltó vetélytársa leszek a főpolgármesteri tisztségre pályázóknak.