Az igazság kevés

Varázsa a futballnak az is, hogy roppant konzervatív, szinte a kezdetektől változatlanok a szabályai. Aligha véletlen, hogy alapvető módosításuk szinte föl sem merül, a játék több mint százéves történetében talán a lesszabály múlt század közepi megváltoztatása az egyedüli komoly reform. Mert azt, hogy a kapus hányat léphet, mit foghat meg, melyik szerelés mikor szabálytalan, nem sorolnám a gyökeres reformok közé.
A mozdulatlanságból következik, hogy nagyapák és apák könnyűszerrel bevathatják fiaikat és unokáikat a játék rejtelmeibe; ez is titka a népszerűségnek. Ha nem hiszik, nézzék meg az öttusát, a birkózást vagy a röplabdát, aligha hiszem, hogy az átlagos sportrajongó csak úgy fejből elmagyarázza, most éppen hogy zajlanak a versenyek. Ráadásul egyetlenegy korszakalkotó újítás sem tette népszerűbbé (értsd: nyereségesebbé) a sportágakat.
Ahogy teltek-múltak a futballévtizedek, úgy lett (és lesz) egyre kisebb a a változtatás esélye. Aligha véletlen, hogy a FIFA most, a világbajnokságon meg akarja szüntetni a stadionok kivetítőin a lassításokat. Egy ideális világban helyes mindent megmutatni, ám a lelátók hangulatát nem az objektivitás uralja, íme a hivatalos – és perdöntő – érvelés. Ahol az érzelmek uralkodnak, ott nincs értelme mesterségesen szítani az indulatokat, az ilyesmi csak bajjal járhat.
Ide tartozik, hogy kosárlabdában, nevezetesen az NBA-ben az ősztől bevezetik a videós elemzést a vitatott, utolsó másodpercben szerzett kosaraknál, eldöntendő, hogy a dudaszó előtt, vagy utána indult-e el útjára a labda. Hogy a módi megnyugvást szül-e, a jövő zenéje. Én kétlem. Ahol történelmi léptékkel mérhető az ellenségeskedés, ahol ellenérdekű felek sorakoznak föl a lelátókon, ott csak a diadal nyugtat meg, az igazság kevés.
Még a labda is felesleges.