Dühödt mexikói ámokfutás Teguban

A 17. labdarúgó-világbajnokság tizennyolcadik játéknapján újabb két nyolcaddöntőre került sor. Előbb az Egyesült Államok válogatottja lépett pályára Teguban Mexikó ellen. Az esélyesebbnek tartott közép-amerikai csapat 2-0-s vereséget szenvedett, miközben a játékosaik nem a futballal, hanem a kegyetlen szabálytalanságaikkal hívták fel magukra a figyelmet. A Kobéban rendezett Brazília–Belgium találkozón elmaradt a várt futballbemutató. A brazilok csak a második félidőben tudták feltörni a kiválóan játszó európai csapat védelmét, így nyertek 2-0-ra.

-LABDARÚGÁS-
Joseph Blatter, a FIFA elnöke nyilatkozta a minap, hogy további meglepetésekre lehet és kell számítani még ezen a világbajnokságon. Szavait mintha csak hallották volna az amerikai csapat vezetői és játékosai, mert a hétfői nyolcaddöntők első találkozóján, ha nem is fölényes biztonsággal, de meggyőző játékkal, megérdemelten győzték le a mexikói válogatottat. Leírva ilyen egyszerű lenne ez a tegui másfél óra, ám a sikerhez vezető út nehéz és főleg fájdalmas lehetett az amerikai futballistáknak. Azon ország csapatának, ahol úgy jó húsz évvel ezelőtt még azt sem tudták, hogy a rögbi- és a kosárlabdán túl létezik másmilyen is. A két évtized azonban pontosan elég volt ahhoz, hogy a közelmúlt félsikerei – a válogatottjuk ott volt az utóbbi három vb-n – és az 1930-as, első vb-bronzérme után felkeltsék az érdeklődést a sportág iránt a hatalmas országban. A Mexikó elleni mérkőzést feltételezhetően több-millióan látták az Államokban, így láthatták azt is, hogy a nem is oly régen még szedett-vedett társaságnak titulált ifjoncokból kiválóan képzett labdarúgók lettek, ami csak részben köszönhető annak, hogy a legjobbak európai csapatok vendégmunkásai.
Láthatták azt is, hogy a 8. percben olyan amerikai támadás futott végig a pályán, amely után – s nem csak az abból megszerzett gól miatt – akár a Barcelona kispadján is dalra fakadtak volna. Reyna úgy ment el a jobb szélen, hogy esély sem volt a feltartóztatására, úgy adott be az ötös sarkára, hogy a labdájával pontosan megtalálta Lewist, aki úgy passzolt vissza az érkező McBride elé, hogy annak már csak higgadtan a kapu jobb oldalába kellett lőni. A mexikói hátvédek csak szemmel verték a labdát és forogtak utána. Találkozni nem tudtak vele. A másik kapunál egyszerűbb volt a képlet. Két ember „meccselt” egymással – többször is. Az amerikai kapus, az előző mérkőzéseken alaposan „belőtt” Friedel és a nemrég elhunyt nagymamája emléke előtt is adózó Blanco. Az utóbbi többször is lőtt, az előbbi pedig ugyanennyiszer védett, megakadályozva ezzel a mexikói emlékápolását.
Az első negyvenöt perc még, úgy ahogy, nyugalomban telt el, bár néhány gyilkos pillantásból, s odanyomott stopliból már érezni lehetett, hogy a vesztésre állók nehezen viselik, hogy szórakoznak velük. (Pedig igazából megszokhatták már, az amerikaiak az utóbbi két évben négyszer is legyőzték őket.)
Amikor a 65.percben Donovan befejelte McBride centipontos beadását, elszálltak a másik CONCACAF-os csapat reményei. (Mindkét válogatott ebből a selejtezőcsoportból vívta ki a vb-részvételt.) Ami a hátralévő időben történt, annak már kevés köze volt a futballhoz. Már ami a mexikóiakat illeti. Szinte nem volt szabályos megmozdulásuk, amit az erélytelenül fújdogáló portugál bíró csak sárgákkal büntetett. (Igaz, ezekből kiosztott nekik ötöt.) Leszámítva azt az esetet, amikor a 88. percben Marquez úgy fejelte le Jonest – előtte azért oldalba is rúgta –, hogy sokan elfordultak… Ha valaki mindezt a civil életben, mondjuk az utcán teszi meg, akkor egészen biztosan a bíróság előtt kell felelnie a tettéért. Itt nem. Itt csupán annyi történt, hogy Marquez volt az első az öltözőben, neki juthatott a legjobb hely a medencében… Szegény Jones kálváriája ezzel még nem ért véget. Ápolás után visszajött a pályára, ám ekkor Arellanótól kapott egy embereset a vádlijára, miközben Blanco többször is ököllel fenyegette meg az őt semlegesítő Mastroenit.
A lényeg – az Egyesült Államok futballistáinak a szemszögéből nézve – az volt, hogy „egyben” maradtak, s várhatják a következő derbit, a Németország ellenit. Az is kemény lesz, de egészen biztosan nem ilyen alattomos.
Néhány órával később egy japán városban, Kobéban „edzőmeccsre” készültek a brazilok. Mert az eddig látottak alapján az egyhangú belga válogatottnak esélye sem lehetett a valóban színes dél-amerikaiak ellen. Nos, a leírt és a belga újságírók körében közutálatnak örvendő Robert Waseige kapitány csapata helyreállította a renoméját, s kivette a vitriolt a belga tollakból. Az idős szakember kiválóan mérte föl csapata lehetőségeit, és a pálya valamennyi olyan pontját, ahonnan kellemetlen meglepetések érhették a csapatát. Az eredmény a lehető legtöbb volt, hiszen az első félidőben nem tudtak előnyt szerezni a félelmetes R betűs támadók. Sem Ronaldo, sem Ronaldinho, sem Rivaldo. Ellenkezőleg. A 36. percben egy szabályosnak tűnő belga gólt érvénytelenített a jamaicai bíró.
A másodikban aztán már a kapuba is talált az „R-brigád.” Előbb Rivaldo – némi belga segítséggel. A 17 méterről küldött lövése megpattant a menteni igyekvő Simons lábán, becsapva ezzel De Vlieger kapust. A második brazil találat már kegyelemdöfés volt, Ronaldo előtt ajtó-ablak nyitva állt. (Ilyen lehetőségük biztosan nem adódik majd a negyeddöntőben Anglia ellen.)
Az ilyen vereségek után szokták azt mondani a kapitányok, hogy így ki szabad kapni. Ha ezt mondja most Waseige, tökéletesen igaza van. S minden bizonnyal egyetértenek vele végre a belga újságírók is.
*
Öröm és bánat. Bruce Arena, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya: „Büszke vagyok a játékosaimra, akik ezt a napot az amerikai labdarúgás ünnepnapjává tették. Nehéz meccset várok a németek ellen, de most már semmi sem lehetetlen.”
Javier Aguirre mexikói szövetségi kapitány: „Balszerencsénk volt, ráadásul a játékvezető is hibázott. A második félidő elején kezezés miatt 11-est kellett volna ítélnie.”
Luiz Felipe Scolari, a brazil válogatott szövetségi kapitánya: „Tudtuk, hogy a belgák veszélyesek, és harcolnak minden labdáért. Edmilson beállítása döntő húzásnak bizonyult.”
Robert Waseige, a belga válogatott szövetségi kapitánya: „Az első félidőben Wilmots gólja szabályos volt. Ha megadja a bíró, meglepetést szerezhettünk volna. Többször is feltörtük a brazilok védelmét, de a befejezés nem sikerült.”
***
JEGYZŐKÖNYV
NYOLCADDÖNTŐ
EGYESÜLT ÁLLAMOK–MEXIKÓ 2-0 (1-0). Csöndzsu, 36 380 néző, vezette: Melo Perreira (portugál). EGYESÜLT ÁLLAMOK: Friedel – Sanneh, Mastroeni (Llamosa, 92.), Pope, Berhalter – Lewis, Reyna, O’Brien, Donovan – Wolff (Stewart, 59.), McBride (Jones, 79.). MEXIKÓ: Perez – Vidrio (Mercado, 46.), Marquez, Carmona – Arellano, Rodriguez, Torrado (Aspe, 78.), Morales (Hernandez, 28.) – Blanco, Borgetti, Luna. Gólszerzők: McBride (8.), Donovan (65.). Kiállítva: Marquez (88.).
BRAZÍLIA–BELGIUM 2-0 (0-0). Kobe, 40 440 néző, vezette: Prendergast (jamaicai). BRAZÍLIA: Marcos – Lúcio, Roque Junior, Edmilson, Roberto Carlos – Cafú, Gilberto Silva, Juninho (Denilson, 57.), Rivaldo (Ricardinho, 91.) – Ronaldo, Ronaldinho (Kleberson, 81.). BELGIUM: De Vlieger – Van Kerckhoven, Van Buyten, Peeters (Sonck, 72.) – Verheyen, Simons, Vanderhaeghe, Walem, Goor – Mpenza, Wilmots. Gólszerzők: Rivaldo (67.), Ronaldo (87.).
GÓLLÖVŐLISTA. 5 gólos: Klose (német), Ronaldo (brazil). 4 gólos: Tomasson (dán), Rivaldo (brazil). 3 gólos: Larsson (svéd), Keane (ír), Morientes (spanyol), Pauleta (portugál), P.B. Diop (szenegáli), Raúl (spanyol), Vieri (olasz), Wilmots (belga).
A MAI PROGRAM. Nyolcaddöntő: Japán–Törökország, 8.30, Mijagi, vezeti: Collina (olasz); Koreai Köztársaság–Olaszország, 13.30, Tedzsön, vezeti: Moreno (ecuadori).