Irkafirka

Milyen is a megszokás: az ember nézi a futball-világbajnokságot, amennyire időt szakíthat magának, s közben irkál-firkál az asztalon lévő papírlapokra abban a reményben, hogy az élmény talán így jobban megmarad. S ahogy elérkezik a hétvége, a sportszerkesztő rám szól: írnék valamit arról, az élmény merre vitt.
Merre? Na lássuk. Itt van mindjárt egy tizenegyes. Az angol–argentin mérkőzésen, emlékeznek, David Beckham áll a büntetőnek, szemben vele Cavallero, a kapus. A középpályás arcán az összpontosítás jele. A teljes magány, hiába áll ott még jó néhány játékos a pályán, az ő felelőssége a vállalás. Egy régi emlék még kísért, amikor Argentína ellen kihagyta a büntetőt, s ez az angol csapat kiesését jelentette. Eljött tehát a visszavágás perce. És Beckham lő, gól!
„Meginterjúvolni valakit nagyon nehéz, ez kölcsönös vizsgálódást jelent, a figyelemnek és az idegeknek rendkívüli erőfeszítését” – írta Oriana Fallaci olasz írónő, akit irodalmi riportjaiért valamikor bálványként tiszteltünk.
Két dimenzió, hasonló tartalommal.
*
Az egyik óbudai élelmiszer-áruházban Albert Flórián nagyalakú, testformáját követő, fényképes figurájába botlik a vásárló; az egykori válogatott csatár felső testén valóságos trikó, a trikón egy hatalmas szám: a 6-os.
Mi, egykori szurkolók, tudjuk: Albert sohasem viselt 6-os számú trikót, neki mindig a 9-es jutott. Ahogy a brazil csillagnak, Ronaldónak is.
Valamikor ez a tévedés elképzelhetetlen volt. De valamikor magyar futball is volt! Például Alberttal.
*
Graham Green Álomnaplójával fekszem és ébredek. Ez lehet az oka annak, hogy azt álmodtam: Collina (jó hírű olasz bíró) megítélt egy vitatott büntetőt, amelyet azután a végrehajtó annak rendje és módja szerint a kapu fölé lőtt. Jómagam (a kapus helyén) gúnyosan fordultam a játékvezető felé:
– Látja, Collina úr! Az Isten is velünk van.
– Akkor maguk tizenketten vannak a pályán – mondta a bíró –, és ez, ugye, szabálytalan. Piros lap! Ki van állítva!
Na, erre felébredtem.
*
Gyakran mondogatom magamnak, ha neves politikusokat rendhagyó közegben látok, hogy vajon miről társaloghatnak egymással. A képek gyakran árulkodnak, de a tudósítások nem fedhetik fel a szavakat. Most van egy kivétel. Aleksander Kwasniewski lengyel államfő (aki a Dél-Korea–Lengyelország mérkőzésen még Ázsiában tartózkodott és az ellenfél államelnökével parolázott) pénteken magas kitüntetést adott át Varsóban Schmitt Pálnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének.
Schmitt-tel szombaton délután a Vörösmarty téri könyvsátraknál futottam össze, ott mesélte:
– Az államfő, aki korábban évekig a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke volt, késett a fogadásról. Aztán megérkezett, s miközben a nyakamba akasztotta a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének Parancsnoki Keresztjét, a fülembe súgta: „Ne haragudj a késésért, de nem tudtuk otthagyni az angol–argentin meccset.”
Megértjük. Hölgyeim és uraim, hát ez a futball.
*
Nem könnyű mesterség a riportereké. Meghökken néha az ember a magyartalanságok hallatán, amikor elmarad például az igekötő, vagy hátravetett az akár. De vannak súlyosabb esetek is.
Most mégis egy szép mondatért jár a dicséret, amelyet – azt hiszem – Faragó Richardtól hallottam. Így hangzott: „Nem sír a labda, amikor a braziloknál van.”
A sírt már Kosztolányi Dezső is a tíz legszebb magyar szó között emlegette, igaz főnévi értelemben használta. A hangalakban azonban nincs különbség. Mondom: irkálgatok-firkálgatok.