Nagytakarítás

Japánnak a jónál is jobb esélye van arra, hogy ott legyen a legjobb tizenhat között, így aztán esetében nemcsak az udvarias házigazdát, hanem a torna egyik élcsapatát is köszönthetjük. Hatalmas változás ez a múlthoz, mondjuk a hatvannégyes tokiói olimpiához képest, amikor a japánok még csak rácsodálkoztak a futballra, öröm leírni, hogy a Benével, Csernaival, Palotaival, Orbánnal (a sor folytatható) fémjelzett aranyérmes magyar csapat jóvoltából is.
Az akkori bajnokok még ma is mosolyogva mesélik, hogy a lelátók népét nem a trükkök, a gyors, ügyes kombinációk ragadtatták tapsra, a legnagyobb ováció a fejeseket, a hátrahúzásokat, az ollózásokat, a becsúszásokat köszöntötte, de az is kiérdemelte az elismerést, aki egyszerűen csak egy nagyot rúgott a labdába.
Az egykor ünnepelt látványos megoldások – hasznuktól függetlenül – most is hatalmas tapsot kapnak a nézőktől, mint ahogy azt a futballistát is üdvrivalgás köszönti, aki sérülése után gézturbánnal, tapasszal a fején, hősként tér vissza az övéi közé. Persze a fogadtatás kismiska ahhoz képest, amit egy-egy gördülékeny japán akció kap, nem is beszélve arról az esetről, amikor gólt szerez a csapat. A futball nemzeti ügy lett, a játékosok igazi, ünnepelt sztárokká váltak Japánban, s a drukkerek is egyértelműen felzárkóztak európai társaikhoz. Az oroszok elleni diadal után Oszakában százak ugráltak a hidakról a Dotombori csatorna vizébe, Jokohamában pedig őrizetbe vettek egy 23 éves fiatalembert, mert boldogságában meztelenre vetkőzött az egyik vasútállomáson.
A játékosok aligha voltak kevésbé boldogok, mint híveik, ám tudták, mire kötelezik őket a hagyományok: kitakarították öltözőjüket az oroszok elleni győzelem után. Aki látott már futballöltözőt csata után, és találkozott már a japánok tisztaságmániájával is, őszintén örül annak, hogy a tradíciók azért néha képesek megálljt parancsolni a modern (?) kor szokásainak.
Lelkesedésében még abban is a múlt erejét látja, hogy az oszakai ugrálásban senki nem sérült meg.