Rend van

Világunkat szokás a rohanó jelzővel illetni, az elnevezés találó, manapság már az is figyelemre méltó, ha egy-egy csoda három napig is eltart, és nem múlik el néhány óra alatt. Éppen ezért igazán megbecsülendő, ha tetten érhetünk némi állandóságot. A futball-világbajnokság azért is különleges esemény, mert a változatlanságra is szolgál példával.
Mondjuk, az angol szurkolók esetében. Kétségtelen, a helyszínen, Dél-Koreában és Japánban nem róluk, a randalírozásukról szól a mese, ám ebből nem érdemes arra következtetnünk, hogy megváltoztak volna. A Dánia elleni győzelem után Hanley városában például több mint 100 drukker üvegekkel és poharakkal dobálta meg a rendőröket egy sörözőben. Egy sérült, tizenhat letartóztott, íme a mérleg. Parádés csetepaté lehetett, hiszen hiába vonult ki százhúsz egyenruhás, két órába tellett, amíg megnyugodtak a kedélyek.
Diego Maradona is örök. Az elmúlt hetekben azért csatázott, hogy vízumot kapjon Japánba, és meglátogathassa honfitársait, aztán amikor megkapta az engedélyt, hiába várták az argentinok szálláshelyén. Csak levelet küldött, hogy velük van. Lélekben, amihez egyébként nem kell vízum.
Alighogy kiestek honfitársai, máris jelentkezett. Szövetségi kapitánynak. A vágyát nem fogalmazta meg konkrétan, csak annyit jelentett be, hogy ha kapitány lesz, nem kér pénzt érte. Nemes lélekre vall, ám mielőtt könnyekbe törnénk ki örömünkben, hogy az egykori több mint klasszisfutballista tudja mivel tartozik Argentínának, érdemes egy pillanatra elidőzni azon, hogy hol tette meg felajánlását. Nos, Maradona Panamából szólt népéhez, a volt világbajnok ökölvívó, Roberto Duran 52. születésnapi bulijáról üzent.
Haverok, buli, duma a kiesés miatti elkeseredésben, az angliai sörözőkben indulatokat gerjesztő öröm.
Siker, kudarc, édesmindegy. Az emberből csak azt hívhatja elő, ami amúgy is benne van.
Alapvetően rend van a világban.