Az ördög a részletekben lakozik

Malonyai Péter
2002. 08. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Badarság a fanyalgás, hiába vonultatta fel újoncok sorát Inaki Sáez, hiába titulálták barátságosnak a meccset, a tény örömteli: a magyar labdarúgó-válogatott döntetlent játszott a világszerte magasan jegyzett spanyolokkal. A tétnélküliségről pedig annyit, hogy ez volt a bemutatkozása a spanyol kapitánynak, aki egyébként újoncait az U21-esek között Európa-bajnokságot nyert ifjak közül válogatta.
Gellei Imre persze, jó szokásához híven józan maradt. ,,Kevés az idő az Európa-bajnoki selejtezők előtt, minden meccs fontos, így tényleg nagy öröm a döntetlen. Az ördög azonban most is a részletekben lakozik. Az első félidőben nem volt igazán játékunk. Lőw és Bodnár olyannyira tisztelte Vicentét és Mendiétát, hogy hátrébb húzódott, ezáltal öt emberrel védekeztünk. Így csak bekkelni lehetett, esély sem volt arra, hogy fölvezessük a labdát, és támadásokat építsünk” – elemzett a kapitány.
Szünet után már folyamatos lett a csapat játéka, köszönhetően annak is, hogy több tere nyílt Miriutának. Olyannyira, hogy ő lőtte az egyenlítő gólt. ,,Miriuta külön szám. Már korábban is számítottam volna rá, de a cottbusiak kérték, hogy ne hívjam meg őt, mert kell az állandó jelenléte a bennmaradáshoz. Most, nyáron újra beszéltem velük, elengedték, Miriuta pedig azt mondta, ha csak öt percre szükségem van rá, hívjam, azonnal jön. Nagy nyeresége ő a csapatnak, nemcsak a tudása, a mentalitása miatt is. Jelentős szerepe van abban, hogy végre felszabadultan futballoztak azok, akik az utánpótlás-válogatottban is a játékosaim voltak – mondja Gellei.
Bodnár László, Gyepes Gábor, Lőw Zsolt, Gera Zoltán, Korolovszky Gábor, Halmosi Péter és – túlkorosként – Fehér Miklós szerepelt a kapitánynál az U21-es csapatban, mostani produkciójuk azt sejteti, Gellei építhet rájuk. És nemcsak rájuk. ,,A Zalaegerszeg idehozta, sőt, legyőzte a Manchester Unitedet, a Ferencváros négygólos előnyt szerzett a kupában, az Újpest is biztosan továbbjut majd, s itt ez a szerdai egy-egy – ezek pillérek, lehet rájuk építkezni – vázolja a jövőt a szakember. ,,És a most látott régiek mellett ott van még Dárdai Pali is, aki az öccse halála után ezúttal nem akart hazajönni, de elsőként gratulált az eredményhez. Ő egyébként kulcsember, tudom, hogy számíthatok rá.”
És a csapat számíthat még a közönségre is. Tizennégyezren voltak kíváncsiak a magyar–spanyolra, s amikor a szünet után ritmust talált a válogatott, a nézők folyamatosan biztatták a csapatot. ,,A magyar futball jelenlegi helyzetében magától értetődik, hogy a játékosoknak kell megtenniük az első lépést azért, hogy legyen hangulat a lelátón. A közönség fogékony arra, ha keményen küzdő sportembereket lát a pályán, erre is építhetünk. Meg az összefogásra. Jellemző, hogy Bozsik Péternek például esze ágában sem volt, hogy a ZTE pénteki bajnokijára és keddi kupameccsére hivatkozva ne engedje el Urbán Flóriánt és Kenesei Krisztiánt, azt kérte viszont, ha lehet, csak egy félidőt játsszanak. Így történt, így volt természetes, mert tisztelnünk kell egymást, egymás érdekeit is ahhoz, hogy az egyről a kettőre juthassunk” – figyelmeztet Gellei Imre.
***
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1-1 (0-0)
Barátságos mérkőzés, Puskás-stadion, 14 000 néző, vezette: Helmut Fleischer (német). MAGYARORSZÁG: Király – Urbán (Korolovszky, 46.), Dragóner, Gyepes – Bodnár, Sebők (Fehér Cs., 63.), Miriuta, Lisztes (Böőr, 46.), Lőw (Halmosi, 78.) – Gera (Fehér M., 46.), Tököli (Kenesei, 63.). SPANYOLORSZÁG: Iker Casillas (Ricardo, 46.) – Puyol, García Calvo, Marchena (Gutiérrez, 46.), Raúl Bravo (Aranzabal, 61.) – Xavi, Orbaiz (Sergio, 61.) – Mendieta (Joaquín, 46.), Raúl (Valerón, 46.), Vicente – Morientes (Tamudo, 46.). Gólszerzők: Miriuta (72.), illetve Tamudo (55.).
***
További barátságos mérkőzések: Olaszország–Szlovénia 0-1 (0-1), Csehország– Szlovákia 4-1 (1-1), Svájc–Ausztria 3-2 (2-1), Luxemburg–Marokkó 0-2 (0-0), Lengyelország–Belgium 1-1 (1-1), Macedónia–Málta 5-0 (2-0), Bosznia-Hercegovina–Jugoszlávia 0-2 (0-2), Bulgária–Németország 2-2 (1-1), Litvánia–Izrael 2-4 (2-1), Törökország–Grúzia 3-0 (1-0), Horvátország–Wales 1-1 (0-1), Románia-Görögország 0-1 (0-1), Feröer-szigetek–Liechtenstein 3-1 (0-1), Norvégia–Hollandia 0-1, Finnország–Írország 0-3 (0-1), Oroszország–Svédország 1-1 (0-0), Azerbajdzsán–Üzbegisztán 2-0 (1-0), Lettország– Fehéroroszország 2-4 (2-2), Ukrajna–Irán 0-1 (0-0), Észtország–Moldova 1-0 (0-0), Brazília–Paraguay 0-1 (0-1), Tunézia–Franciaország 1-1 (1-1), Skócia–Dánia 0-1 (0-1), Észak-Írország–Ciprus 0-0, Izland–Andorra 3-0 (3-0), Venezuela–Bolívia 2-0 (2-0).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.