Kényszerű vargabetű a madártejtől

Olimpiai és eredménycentrikus sportéletünkben az evezés az elmúlt évtizedben kevés támogatást és figyelmet kapott. A mostohagyerek sportág a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős tavalyi világbajnoki elsősége, majd idei címvédése után került a reflektorfénybe. A világbajnok páros mögött az egypárevezős Varga Tamás is a nemzetközi élmezőnybe került, ám a dunavarsányi edzőtáborban történt szalmonellás fertőzés miatt a Ferencvárosi Evezős Klub versenyzője továbbra is az árnyékban maradt.

- Evezés -

A 24 éves Varga Tamás a Római-parton éppen tíz évvel ezelőtt szállt először hajóba, s ha az egy évtizedes edzésmunkája a konyhai dolgozók hanyagsága miatt teljesen nem is veszett el, jelentős erkölcsi és anyagi veszteség érte. Budakalászhoz – ahol született és lakik – ugyan közel van a Duna, de a tízezer lakosú község a sportjáról nem híres. Varga gyerekkorában úszott, vízilabdázott, majd apja nyomdokaiba lépve kézilabdázott. Barátja, Deák István csábította el 1992-ben a Ganz Villamosság Evezős Klubba. A labda bűvöletében élő tizennégy éves srác rövid idő alatt beleszeretett a gyönyörű, de nagyon nehéz vizes sportágba.
– Az evezés fantasztikus dolog, aki egyszer megszereti, az élete végéig hűséges hozzá – magyarázza Varga Tamás. – Az állandóan változó környezet, a természet közelsége mellett nekem az is tetszett, hogy beülök a hajóba és saját erőmből szinte száguldok a vízen.
A szegény és kis egyesületben Varga Tamás csak álmodozhatott arról, hogy egyszer bejuthat a nemzetközi élmezőnybe. A korosztályában elért hazai sikerek biztatást adtak számára, három éve pedig, amikor a junior világbajnokságon negyedik lett, először érezte úgy, hogy az álmából cél is lehet. Ezután igazolt át a Ferencvárosba, ahol Kiss László irányításával fokozatosan felzárkózott a nemzetközi élmezőnyhöz, a tavalyi világbajnokságon a könnyűsúlyú egypárban ötödik lett. Ez év tavaszán úgy kezdte a versenyidőszakot, hogy az olimpiai versenyszámban, a kétpárevezősben indul a nemzetközi versenyeken. Két nemzetközi viadal után kiderült, hogy társával, Horváth Lászlóval nincs sok esélye a sikeres szereplésre, ezért visszatért az egypárhoz. A luzerni Világkupa-viadalon elért második helyezése jelezte, hogy ebben a versenyszámban fejlődött, így a világbajnoki dobogó nem elérhetetlen álom.
– Az idén minden összejött, új hajót kaptam, a felkészülésem is jól sikerült. Egy héttel a sevillai világbajnokság előtt úgy éreztem, minden feltétel adott ahhoz, hogy a vágyam valóra váljon, világbajnoki érmet szerezzek. Az utolsó vacsora viszont keserű lett. Kétheti edzőtáborozás után kedden mentünk volna haza Dunavarsányból, hétfőn este a vacsorához madártejet is kaptunk. Habár a súlyomra vigyázni kell – az én kategóriámban 72,5 kiló a felső határ –, az édességet nagyon szeretem. A külföldi versenyekre például mindig viszek magammal a nagymamám süteményéből. A lényeg, a madártejnek sem tudtam ellenállni, igaz, arra gondolni sem mertem volna, hogy egy oszágos edzőtáborban ilyen súlyos ételmérgezés megtörténhet.
Varga Tamás még szerdán is reménykedett abban, hogy a csapat után utazhat, de aztán belázasodott, társaival együtt a László-kórházba került, s annyira legyengült, hogy még az emeletről sem tudott lejönni. A legkeserűbb perceket szombaton élte át, amikor a televízión végignézte a döntőt, amelyet az az ír Samuel Lynch nyert meg, akivel nagy csatát vívott az elsőségért a Világkupa-versenyen.
– Utólag is úgy ítélem meg, hogy ha nagy hibát nem követek el, akkor érmes lehettem volna Sevillában. Ráadásul egy olyan lehetőséget veszítettem el, amilyen újra legföljebb három év múlva lesz. A könnyűsúlyú egypár ugyanis nem olimpiai versenyszám, ezért jövőre, a kvalifikációs világbajnokságon mindenféleképpen kétpárban kell indulnom. Ebben a versenyszámban viszont éppen az olimpiai szereplés miatt hatalmas a konkurencia, ezért már az is bravúr lenne, ha a vb-n a kvótát jelentő első tizenegy helyezett között végeznénk.
Az idei próbálkozás is megmutatta, nem egyszerű egy nemzetközi szintű kétpárevezőst kialakítani. Ha a két legjobb hazai egypárevezőst összeültetik, az még nem biztosíték arra, hogy eredményesek lesznek, elvégre két technikát kell úgy összecsiszolni, hogy a vizes munkájuk egységes legyen.
A fiatal evezős olimpiai felkészülését nehezíti még, hogy az elmaradt világbajnoki szereplés miatt továbbra sem számíthat egyéni szponzorra. A Műszaki Egyetem ötödéves hallgatója néhány héttel ezelőtt még azt hitte, hogy a jövőben már nem kell pályázatokat írnia az alapítványokhoz. Persze az, hogy egy klasszikus olimpiai sportág, s annak egyik legjobb hazai versenyzője ilyen mostoha helyzetben van, azért nem az evezősöknek kell szégyenkezniük.