Fellélegezhetnek az önkormányzatok, átalakulhat a szolidaritási hozzájárulási rendszer

Amennyiben a Versenyképes járások program jól teljesít az idei próbaévben, akkor a jelenlegi fejlesztési források később akár meg is duplázódhatnak – mutatott rá lapunknak Szita Károly kaposvári polgármester. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét arról kérdeztük, hogy az idén márciusban elindult program hogyan teljesít a gyakorlatban.

2025. 07. 07. 5:38
Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint elmondta, végül a rendelkezésre álló összeget úgy osztották fel, hogy 197 millió forint jutott a megyeszékhelynek, a maradék pénz a pedig a város környéki településeknek. – Egy közös gondolkodás, együttműködés gyúrta ki belőlünk azt, hogy ne csupán az egyes településeknek, hanem a járás egészének jobb legyen – hangsúlyozta.  

 

Szolidaritási hozzájárulás: indokolt a rendszer átalakítása

A polgármester a program kapcsán kitért a szolidaritási hozzájárulás adójának kérdésére is. Emlékeztetett: ez az a pénz, amit az iparűzési adóval rendelkező települések fizetnek be az államkasszába azért, hogy mindazok a települések, amelyeknek nincs ilyen bevétele, ebből szintén fejlesztési forrásokhoz tudjanak jutni.

– Ez egy hosszú évek óta működő rendszer. Magam is rosszul is veszem azt, amikor több baloldali polgármester, a főpolgármesterrel az élen meg akarja tagadni ennek a befizetését – hangsúlyozta Szita Károly. Hozzátette: nem biztos, hogy az adott város a saját tehetségének köszönheti, hogy van iparűzési adója, ahogy az sem biztos, hogy a másik település pedig a tehetségtelenségének azt, hogy nincs. – Aki ezzel rendelkezik, az igenis vállaljon szolidaritást a többiekkel és fizesse be! Nem csupán azért, mert törvényi kötelezettségünk, hanem mert 

„igenis térségben és országban kell gondolkodnunk”

– rögzítette. 

Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a szolidaritási hozzájárulási rendszer átalakítása a Versenyképes járások program tekintetében erősen indokolt. 

Az iparűzési adó után a gazdasági növekedés miatt ugyanis egyre többet költenek szolidaritási hozzájárulásra, ezenfelül pedig az iparűzési adó után már a Versenyképes járások program alapjába is fizetniük kell. 

 

Duplázódhatnak a fejlesztési források

– Kaposvár például a korábbi összegeknek gyakorlatilag már a dupláját fizeti ki – jegyezte meg. Kiemelte: emiatt a Megyei Jogú Városok Szövetsége javaslatot tett a kormánynak a szolidaritási hozzájárulási rendszer átalakítására. Az elképzelésük szerint ha egy település fizet szolidaritási hozzájárulást, akkor az iparűzési adójának többletét már ne terhelje ezen túlmenően még a Versenyképes járások program is. 

Szita Károly tájékoztatása szerint nyitott a kormány az átalakításra. A polgármester reméli, hogy idén jól teljesít majd a program, mert ha ez így lesz, akkor a jelenlegi fejlesztési források akár megduplázódhatnak vagy akár a háromszoros mértéket is el tudják érni. Ezzel később több olyan beruházás maradhat majd helyi hatáskörben, amelyeknek majd járások tudják meghatározni a céljait. 

Borítókép: Szita Károly (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.