Tekintélyt szereztek az evezősök

Amikor Sevillában Haller Ákos és Pető Tibor nyakába akasztották a világbajnoki aranyérmet – a tavalyi győzelem után idén másodszorra –, Ákos évfolyamtársai a budapesti Semmelweis Egyetemen átvették diplomájukat. Nem zavarta Hallert, hogy nem vehet részt a ceremónián, ugyanis egyelőre nincs szándékában az orvosi praxist elkezdeni. Folytatja tanulmányait egy másik egyetemen, ahol közgazdaságtant tanulhat.

Halász Miklós
2002. 10. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Evezés -

Napi két edzés mellett orvosként nem lehet dolgozni. Egyelőre pedig a legfontosabb, hogy sikeresen készüljön fel az athéni olimpiára, ahol Petővel együtt szeretne a dobogó legmagasabb fokára állni. Mindezt Szegeden jelentette be, ahol egymást érik a tiszteletére rendezett ünnepségek.
Haller Ákos két évvel ezelőtt igazolt a Tisza partjára edzője, Dani Zsolt után, aki az MTK-tól igazolt Szegedre. Amikor Dani megérkezett, mindössze tíz evezőse volt az egyesületnek, amelyet a végrehajtók felszámolással fenyegettek adóssága miatt. Most az igazolt evezősök száma meghaladja a százat, és meg tudják venni a legdrágább hajókat is. Ennyit jelentett eddig Hallerék két világbajnoki aranyérme. Dani Zsolttól megtudtuk, hogy toborzás nélkül tódulnak a fővárosi klubokba is a gyerekek. Legalább ennyire fontos, hogy az evezősport háza táján megjelentek a szponzorok, ami a mostohán kezelt sportág történetében rendkívüli jelentőségű.
Haller jövendölése szerint két év múlva, az athéni olimpián legrosszabb esetben három, illetve az sem lehetetlen, hogy öt magyar egység állhat rajthoz, szemben a sydneyi két indulóval.
Haller is elismerte, mozog a föld alattuk, megváltozott az evezés társadalmi megítélése, és a kiugró eredmények után jövőre a sportág bekerül az államilag támogatott Heraklész-programba. Ezáltal a most még szerényen fizetett edzők anyagi megbecsülése lényegesen változik. A felbukkanó új szponzorok pedig elvárják a jobb eredményeket, ami serkenti a versenyzőket is.
Haller Ákos úgy látja, megszűnt a kishitűség a sportágban, mert versenytársainak többsége úgy gondolja, a világsiker utánozható. Megindult a változás vidéken is, a győri, szolnoki és szegedi bázis mellé felzárkózott a mohácsi, bajai, csongrádi és a mosonmagyaróvári evezős központ. Ha töretlen marad a fejlődés, akkor Haller szerint elegendő lesz egy évtized, hogy az evezősök megközelítsék a kajakosok, kenusok eredményességét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.