-ÚSZÁS-
Sokkolta Kovács Ágnes és a magyar úszósport híveit, hogy a világklasszis mellúszó fő számában, 200 méteren még dobogóra sem állhatott a nyári kontinensviadalon. A 21 éves úszónő 2001-es fukuokai vb-győzelme után Phoenixbe költözött, ahol az arizonai állami egyetemre jár. Edzője, Turi György és Kiss László szövetségi kapitány aggódva engedte el, de abban reménykedtek, hogy a váltás nem okoz majd törést a pályafutásában. Kiderült, hogy bizony okozott, és a legfőbb feladat most viszszatalálni a sikerhez vezető útra.
„Ági phoenixi edzői tudnak arról, hogy kiutazom – mondta Turi. – Remélem, nyitottak lesznek az együttműködésre, hiszen nekik is érdekük, hogy a versenyzőjük a legjobbak között legyen. Kiviszem magammal a 2000-es olimpiai év teljes edzésprogramját, edzésnaplóját, az első métertől az utolsóig minden adatot, és el is magyarázom, mit hogyan és miért csináltunk. Ezeket a dokumentumokat egyetlen más esetben sem adnám ki a kezemből.”
Turi kijelentette: azt várja, hogy az amerikai kollégák alkalmazzák azokat a módszereket, amelyekkel Kovács Ágnes olimpiát, vb-t és Európa-bajnokságot nyert. Meggyőződése, hogy ehhez ugyanolyan kőkemény, az erőfejlesztésre nagy hangsúlyt helyező munkára van szükség, mint amihez idehaza a Kőér utcában Ágnes hozzászokott.
A szakember nem gondolja, hogy az ő módszerei a legjobbak, de utalt arra: a gyökeres változás viszszaesést okozhat.
„Kerékjártó Tamás Mark Schuberttel, a világ egyik legjobb edzőjével dolgozott, miután Amerikába került, és bizony nála is csak most, évek múltán jelentkezett egyértelmű javulás – folytatta Turi. – Batházi István esete hasonlít ehhez: az első évben Európa-bajnokként nem tudta megúszni a vb-szintidőt, de az idén már élete legjobbjával rukkolt elő. Más kérdés, hogy mi lett volna, ha itthon folytatja a pályafutását. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy edzőnek és egy úszónak időre van szüksége, hogy összecsiszolódjon, hogy a szakember ráérezzen arra, mire van szüksége a versenyzőnek.”
Turi Györgynek talán élete legnagyobb szakmai kihívásaival kell most szembenéznie, hiszen nem csupán Kovács Ágnest kellene viszszatérítenie a helyes útra, hanem fel kell készítenie a válogatott gerincét alkotó csapatát a rövid pályás Eb-re, amelyet decemberben rendeznek a németországi Riesában.
„El kell indulnunk az Eb-n, hiszen ez az egyik feltétele annak, hogy 2006-ban mi rendezhessünk nagy pályás kontinenstornát Budapesten – magyarázta az edző. – De nem elég csupán részt vennünk, érmekkel szeretnénk reprezentálni a magyar úszósportot. Óriási probléma, hogy a téli időszak nálunk hagyományosan az alapozásé, a métereké, a kilóké, Riesában viszont csúcsformában kell lenniük a versenyzőknek. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy sikerüljön, de azt tudni kell, hogy ez roppant nehéz feladat, ráadásul Magyarországon egyáltalán nincs huszonöt méteres, nyolcpályás versenymedence, ahol gyakorolhatnánk.”
***
LEN-KONGRESSZUS BOLOGNÁBAN. Hét magyar sportvezető képviseli a hazai úszó- és vízilabdasportot az Európai Úszóliga (LEN) szombati, bolognai kongresszusán. A delegáció bemutatót tart a 2006-os úszó Eb-pályázattal kapcsolatban. Gyárfás Tamás szövetségi elnök társaságában Ruza József főtitkár, Csepi Lajos alelnök és Salamon Ferenc sportdiplomata lesz jelen az eseményen. A pólósok részéről Martin György elnök, Jakab Zoltán főtitkár és Kemény Ferenc utánpótlás-igazgató utazik Olaszországba. (MTI)
Turi Györgyre nehéz hetek várnak
Kovács Ágnes maga kérte itthoni edzője, Turi György segítségét, így a Bp. Spartacus első számú szakembere október 13-tól egy hetet tölt az egyesült államokbeli Phoenixben, ahol Ágnes egyetemre jár. Az olimpiai, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok mellúszó a nyáron érem nélkül maradt a berlini Eb-n, de a jövő évi vb-n és a 2004-es athéni olimpián szeretne újra versenyben lenni az aranyéremért 200 mellen. Turinak nem ez az egyetlen súlyos problémája, hiszen úszóit fel kell készítenie a decemberi rövid pályás Eb-re is, amely szerinte a lehető legrosszabb időpontban van.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!