A Tápiószecső állva halt meg

Az ember lassacskán beírhatja naptárjába a szerda mellé: Tápiószecső, 12.30. A mindenre kíváncsi futballrajongók szinte már hazajárnak a Pest megyei településre, ahol az idei magyar focicsoda felvonásait láthatják. Előbb a Vasas, azután az Újpest adta meg magát a vidéki pályán, hogy végül a jelenleg legjobb, legegységesebb futballcsapatra, az MTK-ra fenhessék a fogukat a negyedosztályban játszó – ott biztosan vezető – szecsőiek.

Róth Ferenc
2002. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- LABDARÚGÁS –

Miközben az ember a Tápióság felé autózik, van ideje arra, hogy eszébe jusson: az MTK-nak minden tíz évben kijut a jóból. Legalábbis az itthoni kupában. A kilencvenes évek elején egy másik sztárölő, a Sáránd ellen meccseltek a kék-fehérek. Akkor a négy közé jutás volt a tét, és nyert a fővárosi együttes. Az esély most is mellettük szól, ám – lásd Újpest és Vasas – sétáról, laza edzésről azonban szó sem lehet. Igaz, hogy a tápiószecsői pálya bemondója kellő tisztelettel beszél az MTK-sokról, amikor bemutatja őket.
– Még a nap is kisüt, itt van velünk Illés Béla!
A helyi kemény mag rögvest el is ítéli őt, imigyen:
– Hülye vagy te, ne azokat dicsérd, hanem a mieinket.
A „diszkós” abba is hagyja, visszateszi inkább a kazettát, Lagzi Lajcsiba már senki sem köt bele…
Süt a nap, inges idő van, mintha valamelyik tavaszi fordulóra készülődnének a csapatok, és várna a falu. Igen, a falu, mert szinte az összes férfiember itt van, úgy tűnik, szerdán mindenki délelőttös errefelé.
Egervári Sándor komoly arccal foglal helyet a kispadon. Érzi – tudja –, hogy focizni kell itt ma a győzelemért, nem elég csak a mezt a pályára küldeni. A szecsőiek a legjobb összeállításban, ugyanabban, mint amikor három hete 1-0-ra verték az Újpestet. A különbség annyi, hogy akkor a lila mezes sztárok ellen, most pedig a kékbe öltözöttek ellen készülnek az újabb csodára, a nyolcba jutásra.
A remény már az első percben távolodni látszik. Illés kilép, lő is, a jobb alsóba tartó labdát azonban Kaszás kitenyereli. A kapus ott folytatja, ahol abbahagyta az Újpest ellen. Mindent véd, azt is, amelyiknél már elfordulnak a helyiek. Ő nem. A kapus formája NB/I-es, mondja is valaki:
– Kíváncsi vagyok, mikor viszi el valamelyik pesti nagycsapat?
Látva, amit Kaszás tud, valóban válaszra váró kérdés, melyik klub szerzi meg őt. S hogy jó kapus, azt bizonyítja, hogy szerencséje is van. Háromszor vele van a kapufa, miközben ugyanennyiszer nézhet az égre Illés, akinek viszont nincs szerencséje. Legalábbis az első félidőben nem.
Az öltözőbe vonuló MTK-sokat – nem tudni, miért, mert ennél sportszerűbb meccset nem kívánhat sem néző, sem játékvezető – szitoközön fogadja. Ez várna Egervári mesterre is, ő azonban legendásan békés ember, ha csak teheti, kerüli a feszültséget, meg aztán találkozott ő már vészjóslóbb indulatokkal is, mint amennyi a helyiekben fölgyülemlett. Egyetlen- egy mondattal lecsitítja az elégedetlenkedőket.
– Kitűnő a csapatuk, remekül játszanak – szól oda nekik halkan, és láss csodát, már nem akad ember, aki a Pestről érkezett fejét követelni, sőt, a jónép átesik a másik végletbe: megtapsolják az edzőt. Konklúzió: a jó edző, jó pedagógus és bölcs pszichológus is egy személyben, következésképpen: Egervári jó edző (nem újdonság).
Hogy mit mond a szakmáról a szünetben Egervári, nem tudni, de biztos, hogy a pihenő alatt se vallott szégyent, hiszen a szünet után azonnal úgy tetszik, percről perce egyre távolabb kerül a szecsői remény. Behúzódnak a kapu elé a hazaiak, onnan tapodtat sem mennek előre, ami magában hordozza a vereséget, az MTK-gólt mindenképpen.
Jön is a vendégvezetés a 65. percben, akkor, amikor már Kaszás is kevés. Illés kilövi a jobb alsót, s ezzel eldől minden. Csak a remény él, ám az is kihuny, amikor jó tíz perccel később Czitkovics is betalál egy tökéletesen kijátszott támadás végén.
Így ért véget a szecsői csoda. A kiscsapat elköszönt a kupától, kiesett. Arról azonban, ami az elmúlt hónapokban történt errefelé, büszkén mesélhetnek majd évek múlva is az emberek a fiaiknak, unokáiknak. Főként, ha arról kívánnak példálózni, hogy nem minden a pénz, a rang, a tökéletes feltételeken is lehet fogást találni – szívvel, alázattal.
A Tápiószecső állva halt meg. Ezért élő a példája.

Illés és a nagyhangúak. Sportszerű meccs volt, szó se róla, a „bátor” helyi B közép azonban természetesen (természetesen?) megtalálta Illés Bélát. Amikor az első félidőben kihagyta a helyzetét, „lenyugdíjasozták”, azt javasolták neki, hogy „indulj már hazafelé”. Nem volt sem durva, sem goromba, csupán fölöslegesen bántó a megjegyzés. A második félidőben azután válaszolt a csatár a kemény magnak: előbb belőtte menetrendszerű gólját, majd odament a nagyhangúak elé, s vezényelve buzdította őket, hogy gyerünk, most kiabáljatok. Hallgatás fogadta a felkérést, néma csend volt a vehemenseknél, ahogy az természetes is, amikor fölöslegesen ráncigálják meg az „oroszlán bajuszát”.

MAGYAR KUPA, nyolcaddöntő: Tápiószecső (NB III)–MTK 0-2 (0-0) gólok: Illés (60.), Czvitkovics (71.); Szolnok (NB I/B)–Debrecen 0-1 (0-1) g.: Kerekes (18.); BKV Előre (NB I/B)–Videoton 2-1 (0-0) g.: Török (50.), Ruzic (61.), illetve Némedi (77.); ZTE–Győr 5-2 (4-1) g.: Faragó (26., 34.), Vincze O. (31.), Kenesei (45., 64.), ill. Baumgartner (18.), Molnár B. (78., öngól); Haladás (NB I/B)–Siófok 1-2 (1-1); Kispest–Dunaferr 1-2 (1-0). A győztessek a legjobb nyolc közé jutottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.