- LABDARÚGÁS –
Miközben az ember a Tápióság felé autózik, van ideje arra, hogy eszébe jusson: az MTK-nak minden tíz évben kijut a jóból. Legalábbis az itthoni kupában. A kilencvenes évek elején egy másik sztárölő, a Sáránd ellen meccseltek a kék-fehérek. Akkor a négy közé jutás volt a tét, és nyert a fővárosi együttes. Az esély most is mellettük szól, ám – lásd Újpest és Vasas – sétáról, laza edzésről azonban szó sem lehet. Igaz, hogy a tápiószecsői pálya bemondója kellő tisztelettel beszél az MTK-sokról, amikor bemutatja őket.
– Még a nap is kisüt, itt van velünk Illés Béla!
A helyi kemény mag rögvest el is ítéli őt, imigyen:
– Hülye vagy te, ne azokat dicsérd, hanem a mieinket.
A „diszkós” abba is hagyja, visszateszi inkább a kazettát, Lagzi Lajcsiba már senki sem köt bele…
Süt a nap, inges idő van, mintha valamelyik tavaszi fordulóra készülődnének a csapatok, és várna a falu. Igen, a falu, mert szinte az összes férfiember itt van, úgy tűnik, szerdán mindenki délelőttös errefelé.
Egervári Sándor komoly arccal foglal helyet a kispadon. Érzi – tudja –, hogy focizni kell itt ma a győzelemért, nem elég csak a mezt a pályára küldeni. A szecsőiek a legjobb összeállításban, ugyanabban, mint amikor három hete 1-0-ra verték az Újpestet. A különbség annyi, hogy akkor a lila mezes sztárok ellen, most pedig a kékbe öltözöttek ellen készülnek az újabb csodára, a nyolcba jutásra.
A remény már az első percben távolodni látszik. Illés kilép, lő is, a jobb alsóba tartó labdát azonban Kaszás kitenyereli. A kapus ott folytatja, ahol abbahagyta az Újpest ellen. Mindent véd, azt is, amelyiknél már elfordulnak a helyiek. Ő nem. A kapus formája NB/I-es, mondja is valaki:
– Kíváncsi vagyok, mikor viszi el valamelyik pesti nagycsapat?
Látva, amit Kaszás tud, valóban válaszra váró kérdés, melyik klub szerzi meg őt. S hogy jó kapus, azt bizonyítja, hogy szerencséje is van. Háromszor vele van a kapufa, miközben ugyanennyiszer nézhet az égre Illés, akinek viszont nincs szerencséje. Legalábbis az első félidőben nem.
Az öltözőbe vonuló MTK-sokat – nem tudni, miért, mert ennél sportszerűbb meccset nem kívánhat sem néző, sem játékvezető – szitoközön fogadja. Ez várna Egervári mesterre is, ő azonban legendásan békés ember, ha csak teheti, kerüli a feszültséget, meg aztán találkozott ő már vészjóslóbb indulatokkal is, mint amennyi a helyiekben fölgyülemlett. Egyetlen- egy mondattal lecsitítja az elégedetlenkedőket.
– Kitűnő a csapatuk, remekül játszanak – szól oda nekik halkan, és láss csodát, már nem akad ember, aki a Pestről érkezett fejét követelni, sőt, a jónép átesik a másik végletbe: megtapsolják az edzőt. Konklúzió: a jó edző, jó pedagógus és bölcs pszichológus is egy személyben, következésképpen: Egervári jó edző (nem újdonság).
Hogy mit mond a szakmáról a szünetben Egervári, nem tudni, de biztos, hogy a pihenő alatt se vallott szégyent, hiszen a szünet után azonnal úgy tetszik, percről perce egyre távolabb kerül a szecsői remény. Behúzódnak a kapu elé a hazaiak, onnan tapodtat sem mennek előre, ami magában hordozza a vereséget, az MTK-gólt mindenképpen.
Jön is a vendégvezetés a 65. percben, akkor, amikor már Kaszás is kevés. Illés kilövi a jobb alsót, s ezzel eldől minden. Csak a remény él, ám az is kihuny, amikor jó tíz perccel később Czitkovics is betalál egy tökéletesen kijátszott támadás végén.
Így ért véget a szecsői csoda. A kiscsapat elköszönt a kupától, kiesett. Arról azonban, ami az elmúlt hónapokban történt errefelé, büszkén mesélhetnek majd évek múlva is az emberek a fiaiknak, unokáiknak. Főként, ha arról kívánnak példálózni, hogy nem minden a pénz, a rang, a tökéletes feltételeken is lehet fogást találni – szívvel, alázattal.
A Tápiószecső állva halt meg. Ezért élő a példája.
Illés és a nagyhangúak. Sportszerű meccs volt, szó se róla, a „bátor” helyi B közép azonban természetesen (természetesen?) megtalálta Illés Bélát. Amikor az első félidőben kihagyta a helyzetét, „lenyugdíjasozták”, azt javasolták neki, hogy „indulj már hazafelé”. Nem volt sem durva, sem goromba, csupán fölöslegesen bántó a megjegyzés. A második félidőben azután válaszolt a csatár a kemény magnak: előbb belőtte menetrendszerű gólját, majd odament a nagyhangúak elé, s vezényelve buzdította őket, hogy gyerünk, most kiabáljatok. Hallgatás fogadta a felkérést, néma csend volt a vehemenseknél, ahogy az természetes is, amikor fölöslegesen ráncigálják meg az „oroszlán bajuszát”.
MAGYAR KUPA, nyolcaddöntő: Tápiószecső (NB III)–MTK 0-2 (0-0) gólok: Illés (60.), Czvitkovics (71.); Szolnok (NB I/B)–Debrecen 0-1 (0-1) g.: Kerekes (18.); BKV Előre (NB I/B)–Videoton 2-1 (0-0) g.: Török (50.), Ruzic (61.), illetve Némedi (77.); ZTE–Győr 5-2 (4-1) g.: Faragó (26., 34.), Vincze O. (31.), Kenesei (45., 64.), ill. Baumgartner (18.), Molnár B. (78., öngól); Haladás (NB I/B)–Siófok 1-2 (1-1); Kispest–Dunaferr 1-2 (1-0). A győztessek a legjobb nyolc közé jutottak.
Lavrov vészjósló üzenetet küldött a NATO-nak
