Nagy Tímea újra pástra lép

2002. 11. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sydney és Athén között félúton látta indokoltnak, hogy párbajtőrgálát szervezzen Móna István, a Honvéd LNX szakosztály-gazgatója. Szerinte ez az az időpont, amikor még mindenki ráér, van ideje egy kicsit komolyan játszadozni. A szombati gálán (Honvéd-kosárlabdacsarnok, 17 óra) tér vissza a pástra második kislánya megszületése után Sydney olimpiai bajnoka, Nagy Tímea.
Azért, hogy azonnal képben legyen, a két esztendeje az elődöntőben legyőzött atlantai olimpiai bajnokot, Laura Colovic-Flesselt kapja ellenfelül. „Még nem vagyok, mert még nem lehetek kirobbanó formában, de a páston csak a győzelem lehet a célom. Még akkor is, ha tudom, egy ilyen gálán az is fontos, hogy látványos akciókat lásson a közönség” – mondja Nagy, aki csak mosolyog azon az okfejtésen, hogy Sydney előtt megszületett Csenge, majd olimpiát nyert, most pedig ugyebár itt van Luca, s közeleg Athén. „A vívás olyan sportág, ahol rengeteg múlik azon, milyen napot fog ki a versenyző. Mindenfajta okoskodás csak visszafelé érvényes” – magyarázza, de láthatóan nincs ellenére a szerinte a hajánál fogva előrángatott összefüggés.
Nagy Tímea mestere, Kulcsár Győző szintén nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy nyer-e szombaton a tanítványa. „Ünnep ez a gála, ünnepelni pedig csak szépen, a módját megadva érdemes” – mondja sejtelmesen, s nem tudható, hogy a szépséget az eredményre vagy az asszó látványosságára érti. Mindenesetre az fontosabb, hogy úgymond időarányosan elégedett Nagy Tímea formájával, szerinte ott tart, ahol most tartania kell.
*
A Westel Vívógála műsora, nők: Gianna Hablützel-Bürki–Király Hajnalka, Laura Colovic-Flessel–Nagy Tímea. Férfiak: Pavel Kolobkov–Boczkó Gábor, Franciaország (Benoit Janvier, Fabrice Jeannet, Hugues Obry, Jean-Michel Lucenay)–Magyarország (Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Fekete Attila, Kovács Iván).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.