Blatter ellen befejeződött a vizsgálat

MTI
2002. 12. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joseph Blatter ügyében a zürichi bíróság lezárta a vizsgálatot. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökét korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel gyanúsították.
„A bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a feljelentés nem volt megalapozott, sőt azt lehet mondani, hogy a rágalmazás határát súrolta” – olvasható az ügyészség hivatalos állásfoglalásában.
A FIFA hét alelnöke közül öt, illetve a végrehajtó bizottság további hat tagja május 10-én tett feljelentést a nemzetközi szervezet elnöke ellen, egy héttel azután, hogy Michel Zen-Ruffinen főtitkár – aki azóta már távozott a posztról – számos, az elnökre nézve kompromittáló adatot hozott nyilvánosságra. A vizsgálatot azután is folytatták, hogy az érintettek három hét elteltével visszavonták vádjaikat. Joseph Blattert május 29-én, a Szöulban rendezett tisztújító kongresszuson újabb négy évre a FIFA elnökévé választották.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.