Angliában a 16. fordulót játszották, és az Arsenal újfent remek teljesítményt nyújtott. A londoniak a francia különítmény segítségével, Pires egy, valamint Henry két góljával 3-1-re verték az Aston Villát. Az Arsenal edzője, Arséne Wenger a meccs után természetesen Henryról áradozott: „Franciaországban idén ő lehetne az év játékosa. Megint pazar teljesítményt nyújtott, egész héten csúcsformában játszott.”
A hét abszolút hőse, Henry fogadta a gratulációkat, és szerényen nyilatkozott: „A győzelem a fontos, nem az, hogy ki szerzi a gólokat.” Az Arsenal ezzel a sikerrel az élen maradt, míg a Chelsea, miután 3-0-ra legyőzte a Sunderlandet, a harmadik helyre jött fel.
A forduló rangadóját az Anfield Roadon játszották, ahol a Liverpool a Manchester Unitedot fogadta. Az első félidőben mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de gól csak a szünet után született. A vendégek uruguayi támadója, Diego Forlan előbb a 64. majd a 69. percben is betalált, a Liverpoolnak pedig csak szépítésre futotta, a 82. percben Hyypia szerzett gólt. A vége 2-1 a Manchesternek, amely értékes három ponttal távozott az egyik legnagyobb riválisa otthonából.
Németországban a Bayern München Michael Ballack két góljával
2-0-ra verte a Herthát, és ezzel továbbra is őrzi jelentős előnyét a Bundesliga élén. A berlinieknél Király Gábor védett, míg Dárdai Pált a 69. percben lecserélte edzője. Ottmar Hitzfeld, a bajorok mestere szerint az eredmény csalóka, ez a 2-0 nem volt olyan sima siker. „Nagy taktikai csata folyt, éppen ezért kevés gólhelyzet alakult ki. Nem volt ez olyan könnyű győzelem, mint amilyennek látszott” – jelentette ki Hitzfeld.
A Cottbus a 80. percben még súlyos, 4-0-s vesztésre állt odahaza az 1860 Münchennel szemben, ekkor azonban Topic szépített, sőt öt perc alatt Kaluzny és Rink is betalált, 3-4-re alakítva az eredményt. A nagy hajrá egyenlítést már nem hozott, így a Cottbus az utolsó helyre csúszott a tabellán.
Az egykor szebb napokat látott Kaiserslautern idei második győzelmét aratta, a Wolfsburgot verte 2-0-ra. A gárda belga edzője, Eric Gerets szerint még néhány ehhez hasonló produkció, és csapata megkezdi a felzárkózást. Mindenesetre a Cottbust már megelőzte.
Az Atlético Madrid Pamplonában szenvedett meglepő vereséget, az Osasuna az argentin Rivero remek lövésével nyert 1-0-ra. A fővárosi együttes ezzel a bukással az ötödik helyen maradt a tabellán, míg az Osasuna öt helyet lépett előre, és már a tizenharmadik. A többi mérkőzés tegnap lapzárta után ért véget.
Németország, 15. forduló: Leverkusen–Hamburg 2-3, Bayern München–Hertha 2-0, Bochum– Bielefeld 0-3, Cottbus–1860 München 3-4, Rostock–Mönchengladbach 3-1, Kaiserslautern–Wolfsburg 2-0, Nürnberg–Dortmund 1-2. Hannover–Schalke 0-2, Bremen–VfB Stuttgart 3-1. Az állás: 1. Bayern München 35 pont, 2. Bremen 29, 3. Dortmund 27. Anglia, 16. forduló: Arsenal– Aston Villa 3-1, Chelsea–Sunderland 3-0, Birmingham–Tottenham 1-1, Blackburn–Fulham 2-1, Manchester City–Bolton 2-0, West Bromwich–Middlesbrough 1-0, Liverpool–Manchester United 1-2, Newcastle–Everton 2-1, Leeds–Charlton 1-2. A West Ham–
Southampton találkozót ma rendezik. Az állás: 1. Arsenal 35, 2. Liverpool 31, 3. Chelsea 30. Olaszország, 12. forduló: Reggina–Chievo 1-1, Atalanta–Perugia 0-2, Bologna–Modena 3-0, Empoli–AC Milan 1-1, Internazionale–Brescia 4-0, Piacenza–Lazio
2-3, Torino–Parma 0-4. Az AS Roma–Juventus mérkőzés lapzártakor még tartott. Az állás: 1. Lazio 27, 2. Milan 26 (27-9), 3. Internazionale 26 (25-12). Spanyolország. 12. forduló: Osasuna–Atletico Madrid 1-0, Alavés–Valencia 0-0, Espanyol– Rayo Vallecano 3-1, Santander– Malaga 1-0, Betis–Athletic Bilbao 1-0, Valladolid–Celta Vigo 0-2, Villarreal–Huelva 1-0, Real Sociedad–FC Barcelona 2-1. A Deportivo La Coruna–Mallorca összecsapás lapzártakor még tartott. Az állás: 1. Real Sociedad 26, 2. Valencia 22 (20-7), 3. Mallorca 22/11 (17-13).
Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
