Magához tért a csapat

Ha nehezen is indult a keddi súlyos vereség után – Oroszország a középdöntő első mérkőzésén 39-29-re nyert a magyar csapat ellen – a németek elleni találkozó, Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese a második félidőben már parádésan játszott, és biztosan győzött 30-25-re. Az, hogy hányadik helyen zár a magyar csapat a csoportban, a ma 20.30-kor (Sport 1) kezdődő Norvégia elleni összecsapáson dől el.

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 12. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Kézilabda -

Sokkolóan hatott a játékosokra az oroszoktól elszenvedett tízgólos vereség, mert az addig százszázalékos csapat ezzel az egy botlással akár az elődöntőről is lemaradhat. Amennyiben a hátralévő összecsapásokon nagy meglepetés nem születik, a magyar válogatottnak csütörtökön legalább hét góllal kell győznie Norvégia ellen a négy közé jutáshoz, ami nem tűnik éppen könnyű feladatnak. De előbb a németeket kellett legyőzni.
Mocsai Lajos szövetségi kapitánynak a legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a kábultságból felrázza az együttest. Nem sok ideje maradt rá, hiszen a kedd esti öszszecsapás után szerdán már kora délután pályára kellett lépni a németek ellen. A frissítés csak részben sikerült, hiszen borzalmasan kezdett a csapat, még észbe sem kaptunk, máris 5-1-re vezetett az ellenfél. A védekezés a keddi átjáróházat idézte, a Sugár helyére a kapuba álló Pálinger kezdetben a labdához sem tudott hozzáérni.
Tíz percnek kellett eltelnie, mire összeszedettebb lett a védekezés, és mindjárt sorozatban fogta az ellenfél kísérleteit Pálinger is, így fokozatosan csökkent a különbség, sőt a félidő közepén már 10-8-ra a magyar csapat vezetett. Jobban nem sikerült elhúzni, mert az átlövőket – Farkas Ágnest és Németh Helgát – teljesen kikapcsolták a németek, ráadásul Némethet a szünet előtt csúnyán fejbe dobták, a jobbátlövőt kisebb agyrázkódással kórházba kellett vinni.
A második félidőben aztán alapvetően feljavult a védekezés, a támadásban Farkas helyén szereplő Szrnka Hortenzia pedig sorozatban lőtte a szebbnél szebb átlövésgólokat. Görbicz Anita nem csupán jól osztogatott, hanem bátor betörésekkel többször eredményes is volt, míg a kapuban Pálinger szinte megbabonázta az ellenfél játékosait. A végére a nyolcgólos előny birtokában kicsit kiengedett a csapat, ám így is biztosan nyert 30-25-re, s hogy a középdöntő után az elődöntőben folytathatja vagy csak az 5-6. helyért léphet pályára, az a magyar–norvég összecsapáson dől el. Mindenesetre a norvég válogatott a várakozásnak megfelelően magabiztosan győzött szerdán, Szlovénia ellen 34-24-re nyert.
– A tegnapi vereséget követően kollégáimmal igyekeztünk felrázni a csapatot, s úgy érzem, kellően motiváltak voltak ezen a fontos mérkőzésen a játékosok. Annak ellenére is igaz, hogy nehezen lendültek játékba, de a második félidőben már jobb lett a védekezésünk, s ennek köszönhető a biztos győzelem – értékelte a mérkőzést Mocsai Lajos.
Középdöntő, 2. csoport, 2. forduló: Magyarország–Németország 30-25 (15-14). Farum. Magyarország: Pálinger – Balogh 4, Németh 2, Siti 1, Pádár 3, Farkas 3/3, Kirsner 4, cserék: Pigniczki, Tóth 3, Görbicz 3, Mehlmann 1, Szrnka 6. Németország: Englert – Wagner, Melbeck 5, Pietzsch 5, Blacha 3, Krause 1, Zierke 3, cserék: Lindemann (kapus), Radzeviciute 2, Härdter 1, Ahlgrimm 2, Baumbach 1, Schmidt 2. Hétméteresek: 3/3, illetve 1/0.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.