Magyarország az első tízben

Salánki Miklós
2002. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Olimpiai Bizottság 606 nappal az athéni nyári játékok előtt a budapesti Dionysos görög étteremben tartotta évadzáró sajtótájékoztatóját. Schmitt Pál, a MOB elnöke görögül köszöntötte a megjelenteket, majd jelképesen ouzóval koccintott az idei sikerekre. Az elnöki beszámolóból kiderült, hogy a magyar sport ebben az esztendőben nagyon sikeres idényt zárt, versenyzőink a világbajnokságokon az olimpai versenyszámok-ban 120 pontot szereztek, amellyel Magyarország a nemzetek rangsorában a nyolcadik helyen végzett. Az Európa-bajnokságon még jobb lett a mérlegünk: 272 pont.
A magyar sport külföldi megbecsülését is jelzi, hogy az elmúlt időszakban két sportágban Európa-bajnokság rendezésére pályáztunk, a labdarúgásban nagyon erős mezőnyben másodikok, az úszásban elsők lettünk, így a kontinens legjobb úszói 2006-ban Budapesten vetélkedhetnek. A MOB feladatának tekinti a hagyományok őrzését, ennek jegyében az idén 48 volt sportoló vehetett részt az 1952-es olimpia 50. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségen, Helsinkiben.
Az élsportolók jövője érdekében indították el az életút programot, amelynek keretében az aktív versenyzők továbbtanulását támogatják. A MOB húsz felsőfokú tanintézettel kötött együttműködési szerződést. A felmérésből kiderült: a 853 olimpiai kerettag közül 135-en tanulnak felsőfokú intézetben, 166-an pedig jelezték tanulási szándékukat.
Schmitt Pál elmondta, hogy a 2012-es budpesti olimpia pályázatáról a márciusi közgyűlésen döntenek. Az elnök szerint a MOB a budapesti nyári játékok zászlóvivője, s mivel Magyarország nem alábbvalóbb egyetlen pályázó országnál sem, így megítélése szerint hazánk a század első negyedében vendégül láthatja a világ legjobbjait.
2002 legsikeresebb sportágai a világajnokságokon elért eredmények alapján: 1. kajak-kenu 37 pont, 2. vívás 18, 3. súlyemelés 14, 4. öttusa 12, 5. sportlövészet 11, 6. birkózás 10, 7. evezés és torna 7-7, 9. kerékpár 4.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.