-LABDARÚGÁS-
Sir Alex Ferguson igencsak bajban volt az Arsenal-meccs előtt, a manchesteri szakvezető ugyanis egy sor klasszisát volt kénytelen mellőzni. Beckham, Blanc, Butt, Ferdinand és Keane sem léphetett pályára, majd, hogy teljes legyen a kép, néhány órával a kezdés előtt Fortune-ról is lemondhatott. A dél-afrikai játékos a lábát törte. A csapaton azonban mindez nem látszott meg, hiszen Veron, valamint Scholes góljával végül 2-0-ra verte az Arsenalt, és három pont különbséggel a listavezető londoniak mögé állt. ,,A céltól még távol vagyunk, de ez a siker nagy önbizalmat ad a továbbiakra” – nyilatkozta Ferguson a lefújás után.
Amíg a Manchester felszálló, addig a Liverpool leszálló ágba került. Gerard Houllier tanítványai megint kikaptak, ezúttal a Charlton verte őket 2-0-ra. A ’Pool az utóbbi öt fordulóban csupán egy pontot szerzett, és a negyedik helyre csúszott a tabellán.
Claudio Lopez hiába lőtt három szenzációs gólt az Internek, ez is kevés volt a Lazio győzelméhez. A csapat az argentin találataival már 3-0-ra vezetett, ennek ellenére a végén az egy pontnak is örülhetett. Az Inter ugyanis egalizált, majd az utolsó percben Crespo kapufát fejelt, majd Vieri ziccerben hibázott, így lett 3-3 a vége. A Milan eközben a San Siro-stadionban a csereként beállt Inzaghi találatával 1-0-ra legyűrte a Romát, és az élre állt.
Spanyolországban Louis Van Gaal egyre morcosabbá teszi a Barcelona klubelnökét. Joan Gaspart hetek óta azon töri a fejét, hogy mennyi időt adjon még a kispadon a hollandnak, aki egyelőre csak a Bajnokok Ligájában sikeres a csapattal. Nos, a Primera Divisionban megint megégett a Barca, ezúttal a Rayo Vallecano verte 1-0-ra. A katalánok sorsa némileg a Liverpooléval rokon, az utóbbi négy fordulóban csupán egy pontot szereztek.
A Bayern München a Bundesligában kárpótolja magát a BL-kudarcokért. A bajorok ezúttal Stuttgartban nyertek 3-0-ra és már biztosan őszi elsőként zárnak. A Hertha Király Gáborral és Dárdai Pállal a soraiban 2-2-re végzett a Wolfsburggal. Lisztes Krisztiánt lecserélték a 73. percben, csapata, a Werder Bremen 1-1-es döntetlenre vitte a Schalke vendégeként, míg Lőw Zsolt végig részese volt a Cottbus nürnbergi pontrablásának (2-2).
Skóciában lejátszották a rangadók rangadóját, a Rangers–Celtic derbit. A vendégek jól kezdtek, Sutton már az első percben gólt szerzett, ám a hazaiak megfordították a meccset, és végül 3-2-re nyertek. A Rangers ezzel a sikerrel megelőzte a Celticet, és az élre állt a bajnokságban.
Spanyolország, 13. forduló: Sevilla–Real Sociedad 0-1, Valencia–Racing Santander 2-0, Huelva– Deportivo La Coruna 1-1, Malaga– Villarreal 1-1, Rayo Vallecano-FC Barcelona 1-0. Sevilla–Real Sociedad 0-1, Valencia–Racing Santander 2-0, Mallorca–Real Madrid 1-5. Az élcsoport: 1. Real Sociedad 29, 2. FC Valencia 25, 3. Celta Vigo 24.
Olaszország, 13. forduló: AC Milan–AS Roma 1-0, Lazio–Internazionale 3-3. Brescia–Juventus 2-0, Modena–Como 1-1, Parma–Reggina 2-0, Perugia–Piacenza 0-0, Udinese–Empoli 2-1, Torino–Atalanta elhalasztva. Az élcsoport: 1. AC Milan 29, 2. Lazio 28, 3. Internazionale 27.
Németország, 16. forduló: VfB Stuttgart–Bayern München 0-3, Borussia Dortmund–1. FC Kaiserslautern 3-1, Hertha–Wolfsburg 2-2, Nürnberg–Cottbus 2-2, 1860 München–Leverkusen 0-3, Bielefeld–Hansa Rostock 3-0, Schalke 04–Werder Bremen 1-1, Hamburger SV–Bochum 1-1, Mönchengladbach–Hannover 1-0. Az élcsoport: 1. Bayern München 38, 2. Borussia Dortmund 30 (24-13), 3. Werder Bremen 30 (32-27).
Anglia, Premier League, 17. forduló: Manchester United–Arsenal 2-0, Aston Villa–Newcastle United 0-1, Bolton–Blackburn 1-1, Charlton–Liverpool 2-0, Everton– Chelsea 1-3, Fulham–Leeds 1-0, Middlesbrough–West Ham 2-2, Southampton–Birmingham 2-0, Tottenham–West Bromwich Albion 3-1. Az élcsoport: 1. Arsenal 35 pont, 2. Chelsea 33, 3. Manchester United 32, 4. FC Liverpool 31.
Lezárták az Óbudai-szigetet
