Fantasztikus jubileumot ünnepelhet szombaton Guy Roux. A 65 éves edző a Troyes elleni francia bajnoki mérkőzésen 1000. alkalommal ül majd az AJ Auxerre kispadján, ami azt jelenti, hogy több mint 90 ezer percet töltött ott, ez összességében 62,5 nap! Több mint két hónap tiszta futball…
A klub egykori amatőr játékosa 42 esztendeje (!!), 1961-ben vette át a regionális bajnokságban szereplő együttes irányítását. Akkor, amikor a futballvilág még csak készült a chilei labdarúgó-világbajnokságra… Vezetésével szinte mesébe illő karriert futott be az Auxerre, amelyik 1996-ban ért a csúcsra: bajnok és – 1994 után másodszor – Francia Kupa-győztes lett. A mostani idényben a csapat bejutott a BL-be, ami akkor is elismerésre méltó, ha az első csoportkör után búcsúzott, s jelenleg az UEFA-kupában szerepel. Ott kiverte a spanyol Betist, s a februári folytatásban a világhírű FC Liverpool következik.
Roux nemcsak jó szakember, hanem trükkös „fiú” is, ugyanis semmilyen fortélytól sem riad viszsza a győzelem érdekében. Többször előfordult, hogy az ellenfél játékosai a bemelegítésnél kisebb labdákat kaptak, s az sem volt ritka a több mint négy évtizedes pályafutása során, hogy alaposan fellocsoltatta a pálya talaját… De arra is nemegyszer akadt példa, hogy az ellenfél öltözőjében az edző utasítására sajátságos klímát teremtettek. Ha hűvösebb az idő, „elfelejtik” bekapcsolni a fűtést, a nyári kánikulában viszont „véletlenül” 40 fokra fűtik fel a helyiséget.
Guy Roux mester hihetetlen rekordja
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!