- Kézilabda -
Joggal érezhette úgy a portugáliai világbajnokság rajtja előtt Skaliczki László szövetségi kapitány, hogy annyi balszerencse, oly sok kellemetlenség után csak jobb jöhet. Diaz sérülését követően Mezey autóbalesete tetézte a szakember gondjait, főleg, amikor vasárnap kiderült, a tervek ellenére utólag sem utazhat Madeira szigetére a szegedi beálló. Egy kis szerencse pedig rá is férne az együttesre, hiszen a C csoportban szerepel az olimpiai bajnok Oroszország, a világbajnok Franciaország és az 1996-os olimpiai bajnok Horvátország. Szaúd-Arábia és Argentína ugyan nem tartozik a félelmetes ellenfelek közé, de így is egyértelműen ez a legerősebb hatos Portugáliában.
Egyetlen biztató hír fogadta csupán a kapitányt, ugyanis az orosz válogatott az utolsó felkészülési mérkőzésén 34-27-re kapott ki Németországtól, attól az együttestől, amelyik a magyar válogatottat csupán 26-25-re győzte le. Persze egy felkészülési mérkőzésbe sok minden belefér, az olimpiai bajnok súlyos veresége még nem jelenti azt, hogy akár már másnap ne lehetne kirobbanó formában.
Nos, az néhány perc után kiderült a világbajnokság nyitómérkőzésén, hogy az oroszok messze vannak a Sydneyben látott formájuktól. Csakhogy a mieink is idegesen kezdtek, s ennek nagy kapkodás lett a vége, így annak ellenére is az ellenfél szerzett vezetést, hogy Fazekas Nándor többször is bravúrosan védett. Szerencsére Fazekas mellett Nagy László és Pérez Carlos is szenzációsan játszott, átlövésből szinte kirojtozták Lavrov hálóját, igaz a többiek közül csak Bendó talált a kapuba, s ettől finoman szólva is egyoldalú volt a magyar együttes játéka. Amikor pedig néhány rossz indításból, eladott labdából 8-8 után 14-10-re elhúzott az ellenfél, kisebb tanácstalanság látszott az arcokon. Még jó, hogy Pérez nem nézett a többiekre, vállalkozott maga, és zsinórban három gólt lőtt, így a szünetben mindössze 15-14-re vezetett az olimpiai bajnok.
A második félidő elején Nagy László külön őrizetet kapott, viszont így az oroszok kevésbé figyeltek a Lendvayt az irányítóposzton váltó Budayra, aki háromszor is meglepte őket, s 17-16-ra fordított a csapat. De nem sokáig örülhettünk. Egy emberelőnyt három góllal büntették az oroszok, és ettől kezdve ismét két-három gólos előnyben játszhattak. Hiába lett ötletesebb a támadójáték, a védekezés nem javult, és a kritikus pillanatokban, amikor fel lehetett volna zárkózni, ismét az eladott labdák miatt bosszankodhattunk.
Bosszankodott, majd időt kért a kapitány, Skaliczki László is, és a legjobbkor tette, mert a hajrára sikerült még jobban felrázni az együttest. Nagy László nyolcadik találatával 28-28-ra kiegyenlített a magyar válogatott, s az utolsó pillanatok drámai feszültségben teltek. 30-30-nál, húsz másodperccel a vége előtt Rosztovcev gólt lőtt, ám egy kevés idő így is maradt a magyar együttes számára. A kellő pillanatokban azonban szabálytalankodtak az oroszok, s időn túli szabaddobás következett, amelyet Pérez óriási erővel ellőtt a sorfal mellett, de a labda a kapufán csattant…
Nem hallgattatott meg Skaliczki László fohásza, a balszerencse még mindig kíséri az együttest.
C csoport: OROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 31-30 (15-14). Gólszerzők: Rosztrovcev 9, Kokcsarov 6, Ivanov 5, Tucskin 4, Krivoslikov, Moszkalenko 3-3, Torgovanov 1, illetve Nagy L. 9, Perez 7, Bendó 6, Buday 5, Rosta M. 2, Iváncsik 1. Hétméteresek: 6/5, illetve 2/2. Kiállítások: 8, illetve 10 perc. További eredmények, A csoport: Tunézia–Kuvait 29-20. B csoport: Németország–Katar 40-17, Izland–Ausztrália 55-15. C csoport: Argentína–Horvátország 30-29. D csoport: Algéria–Brazília 22-22.
Lenin is globalista volt
