Ismét áll a bál Szombathelyen

Salánki Miklós
2003. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombathelyen működik a magyar atlétika két erős szakosztálya, a tavalyi pontversenyben a Haladás végzett az élen, a Dobós SE pedig 8. lett. A két egyesület pályája között méterben ugyan nem nagy a távolság, mégsem járnak át egymáshoz. A kapcsolat főleg azóta rossz, amióta 2001 januárjában a Dobó SE-ből Annus Adrián, Fazekas Róbert, Kiss Szilárd és Sugár Barbara átigazolt a Haladáshoz. A múlt évben úgy nézett ki, hogy megnyugodtak a kedélyek, amelyeket azonban ismét felkavart, hogy az ifjúsági világbajnok kalapácsvető, Kéri Andrea november végén a Haladásban kezdte el a felkészülést.
Németh Pál, a szombathelyi atlétika nemzetközileg elismert mestere bosszankodik, amikor Kéri Andrea távozásáról kérdeztem.
– Szakmailag semmi sem indokolta, hogy Andrea itthagyjon bennünket. Igaz, tavaly a junior-világbajnokságon nem került a döntőbe, viszont métereket fejlődött, és 63,15 méteres egyéni csúcsa önmagáért beszél. Egyesületünk természetesen nem járul hozzá az átigazolásához. Nem mehet tovább, hogy mi felneveljük a tehetségeket, akiket aztán átcsábítanak a Haladáshoz, ahol sikereiket erkölcsileg és anyagilag is learatják. Remélem, a szövetség vezetése megakadályozza ezt a rablógazdálkodást.
Németh Pál egykori versenyzője, Vida József, a Haladás vezetőedzője az idén a csúcsra jutott: a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert Európa-bajnok lett, az év végi szavazáson pedig az edzők között a második helyen végzett.
– Csábításról szó sincs – magyarázta Vida József. – Kéri Andreát nem mi hívtuk, az édesanyjával keresett meg bennünket, mert nálunk akarta folytatni a versenyzői pályafutását. Természetesen mi nem küldtük el. Arról pedig nem nekem kell nyilatkoznom, hogy több fiatal versenyző miért akar a Dobó SE-ből hozzánk igazolni. Bízom abban, hogy a szövetség átigazolási bizottsága hozzájárul az ifjúsági világbajnok dobó átigazolásához, mert nagy veszteség lenne, ha az utóbbi évek legnagyobb női kalapácsvető tehetsége abbahagyná.
Kéri Andrea november huszonhatodika óta a Haladásnál edz, s érthetően nem szívesen nyilatkozik átigazolásának az okáért:
– A Haladásnál nyugodt körülmények között készülhetek, s számomra ez a legfontosabb. Pali bácsinak és a Dobó SE-nek nagyon sokat köszönhetek, de olyan ellentmondásos légkör alakult ki, hogy váltanom kellett. Sérelmeimről nem szeretnék beszélni. Annyit viszont elárulhatok, hogy nagyon rosszul esett, amikor idegfeszítő huzavona után csak egy héttel a junior-világbajnokság előtt dőlt el, én utazhatom a vb-re, s nem Pali bácsi unokája, Németh Orsolya indul. A Haladásnál befogadtak, nyugalom van körülöttem, és remélem, az idei junior Európa-bajnokságon sikerül érmet nyernem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.