A decemberi női Európa-bajnokság után ismét a klubcsapatok kerülnek reflektorfénybe a hét végén, hiszen öt magyar együttes is érdekelt még az európai kupaküzdelmekben. A legnagyobb figyelem természetesen a tavaly Bajnokok Ligája-döntőt játszó Herz-FTC fellépését kíséri. Az első BL-csoportmérkőzését szombaton Norvégiában vívó együttesre nehéz feladat vár, mert a Nordstrand 2000 ismeretlen a nemzetközi mezőnyben, ennek ellenére nem vehető félvállról, hiszen a norvég kézilabdázás hagyományosan roppant erős. Ezzel Németh András vezetőedző is tisztában van, s úgy érzi, nemcsak csapatának, hanem a csoportban szereplő dán Viborgnak és a német Leipzignek is nehéz lesz pontot szerezni Norvégiában. Egy siker éppen ezért rendkívüli módon felértékelődhet, ugyanis az esélyek alapján a Ferencváros és a Viborg csatázhat majd a csoportelsőségért.
A KEK-ben a vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzésen a Győrnek hazai pályán nem okozhat gondot a bosnyák Zseljeznicsar Sarabon legyőzése. A találkozó érdekessége, hogy mindkét együttesben több válogatott játékos szerepel, márpedig Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata májusban világbajnoki selejtezőn éppen Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára.
A legkönnyebb helyzetben az EHF-kupában szereplő Dunaferr van, amely a svájci Spono Nottwillt kapta a sorsoláskor, s a dunaújvárosiak olyannyira biztosak a sikerükben, hogy a pályaválasztói jogról is lemondtak, így a hét végén mindkét összecsapást lejátsszák Svájcban. Ezen a találkozón mutatkozhat be új csapatában Kindl Gabriella, aki december 31-ig a Győr játékosa volt. A válogatott játékos, aki a decemberi dániai Európa-bajnokságról ujjtörés miatt hiányzott, már felépült, s várhatóan Kiss Szilárd vezetőedző számít is rá a Nottwill elleni két találkozón.
Ugyancsak esélyesként lép pályára vasárnap ugyanebben a kupában Bécsújhelyen a Cornexi-Alcoa, amelynek a gyengébb bajnoki szereplés miatt a nemzetközi porondon kell bizonyítania, hogy sokkal többre képes az ősszel nyújtott teljesítménynél. Az EHF-kupában a Debrecen teheti teljessé a várható magyar sikereket, hiszen az Anagenniszi Artasz ugyan a görög bajnok, ám hazai pályán a vasárnap 18 órakor kezdődő öszszecsapáson feltétlenül győzni illene az inkább csak lelkes, mint képzett görög együttes ellen.
Öt csapat, hat mérkőzés
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!