Az előzetes nevezések alapján 26 ország fiataljai lépnek pástra péntektől vasárnapig a hagyományos budapesti junior vívó Világkupa-versenyen. A viadal, amely a szakemberek szerint komolyabb feladat elé állítja a 20 éven aluli vívókat, mint egy világbajnokság – itt ugyanis nincs országonkénti létszámkorlátozás –, akárcsak tavaly, az idén is Héraklész-kupaként került a naptárba.
A Világkupa a hazai vívóknak válogató lesz az áprilisi olaszországi világbajnokságra. A háromnapos esemény sajtótájékoztatóján Jánosi Zsuzsa utánpótlás-igazgató azt mondta, hogy mindegyik fegyvernemben akad egy-két magyar, aki képes lehet jó eredmény elérésére, éremszerzésre: a kardozó Lontay Balázsnak, illetve a párbajtőrözők között világranglista-vezető Révész Juliannának van a legnagyobb esélye.
A szakvezető egyúttal jelezte, hogy a közelmúltban hét meghatározó vívó öregedett ki ebből a korosztályból, s a pótlásuk – bár vannak tehetségek – nehéz feladatnak ígérkezik.
A versenyen a legnagyobb mezőny hagyományosan férfi és női párbajtőrben várható, a legkevesebben pedig a női kardozóknál állnak pástra. Fegyvernemenként átlagosan száz indulóra lehet számítani, a létszámok azonban módosulhatnak, mert még az utolsó pillanatban is lehet nevezni. A Világkupának a Nemzeti Sportcsarnok, illetve a mellette lévő tornacsarnok ad otthont.
Páston a juniorvilág legjobbjai
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!