Röviden

MTI
2003. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koszorúzás
Tizennégy évvel ezelőtt hunyt el Hódos Imre olimpiai bajnok birkózó. Ha élne, most lenne 75 esztendős. Az évforduló alkalmából pénteken a debreceni temetőben a MOB kegyeleti bizottságának és a város sportéletének képviselői megkoszorúzzák a síremlékét. Hódos 1952-ben Helsinkiben a légsúlyúak között bizonyult a legjobbnak, majd pályafutása után megszerezte a legmagasabb nemzetközi versenybírói minősítést. (MTI)
Fair Play-díjátadás Párizsban
Három kategóriában tíz sportember, illetve intézmény vehette át a párizsi UNESCO-palotában a 2001-es nemzetközi fair play-díjakat. Az 1963-ban létrehozott, s 2000-től Kamuti Jenő által vezetett Nemzetközi Fair Play Bizottság Simone Moro olasz hegymászónak ítélte a sportszerű cselekedetért járó Pierre de Coubertin-díjat, mert a Himalájában megmentett egy fiatal angol sportembert a biztos haláltól. (MTI)
Rogge athéni látogatása
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Denis Oswald, a koordinációs bizottság vezetője hétfőn három napra Athénba látogat. A két sportvezető az olimpiai szervezőbizottság vezetőivel bejárja a 2004-es nyári játékok helyszíneit, és ellenőrzi az előkészületeket. (MTI)
Csak Czink Melinda jutott tovább
Az öt magyar hölgy közül egyedül Czink Melinda harcolta ki a továbbjutást a hétfőn kezdődő, melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában. Eredmények: Czink–Rogyionova (orosz, 6.) 6:1, 2:6, 6:2, Osterloh (holland)–Gubacsi 6:4, 6:2, Vakulenko (ukrán)–Kuti 7:5, 6:3, Vinci (olasz)–Nagy 6:1, 6:2, Noorlander–Marosi
4:6, 6:3, 6:3. (MTI)
Scolari a legjobb szövetségi kapitány
A brazil labdarúgó-válogatottat világbajnoki címig vezető Luiz Felipe Scolari lett az elmúlt év szövetségi kapitánya. Az 54 éves, karrierjét Portugáliában folytató tréner nagy fölénnyel végzett az élen, s 286 pontjával abszolút rekordot ért el. Az eredmény 91 ország szakíróinak és szakértőinek szavazata alapján alakult ki. (MTI)
Schirilla ismét átússza a Dunát
Schirilla György szombaton délután 14 órakor Vácon, a Duna-korzó előtti folyamszakaszon átússza a jeges Dunát. A teljesítménypróbára, amelynek elsődleges célja az egészséges életmód hirdetése, minden érdeklődőt szeretettel vár a sportember. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.