Sinozuka Kendzsiro, aki a 25. Dakar-rali csütörtöki, nyolcadik szakaszán balesetet szenvedett, túl van az életveszélyen, majd a Reuters hírügynökség értesülése szerint kómába esett. Az 54 éves versenyzőt egy tuniszi kórházba szállították, közben azonban, mivel légzési nehézségei voltak, intubálni kellett.
„Nincs olyan sérülése, amely veszélyeztetné az életét” – mondta a francia AFP-nek a sürgősségi vizsgálatok után Sami Mazhoud főorvos, hozzátéve, hogy Sinozukát egész éjjel megfigyelés alatt tartották. A japán pilóta tegnap már magához tért. A tervek szerint a lehető leghamarabb Párizsba szállítják további kezelésre.
Navigátora, a balesetben szerencsésebb francia Thierry Delli-Zotti egyre jobban érzi magát. A Nissannal versenyző Sinozuka 1997-ben megnyerte a viadalt, 1995-ben és tavaly harmadik lett, s most is a harmadik helyen állt a hetedik szakaszt követően.
A kilencedik szakasz elején nagyot bukott, s befejezte szereplését a motorosok között összetettben a harmadik helyen álló Nani Roma. A spanyol versenyző a gyorsasági 131. kilométerénél szenvedett balesetet, amelynek következtében a feje és az ágyékcsigolyái sérültek meg.
A Dakaron már csak négy magyar érdekeltségű egység van versenyben, mivel a Szalay Dakar Team kamionja sem folytathatja a száguldást. A MAN nem sokkal a csütörtöki szakasz fele után egy dombon túl nagyot ugratott, s Francois Coquatrix gerincsérülést szenvedett. A francia versenyzőt a szervezők helikopteren szállították a szabhai táborba. Darázsi Zsolt és a szintén francia Bernard Irissou végül a 22. helyen ért célba, de a versenyigazgatóság nem engedélyezte számukra a folytatást.
A tegnapi kilencedik szakaszon az autósoknál a Vatanen, Thorner finn, svéd páros (Nissan), míg a motorosoknál a francia Sainct (KTM) volt a leggyorsabb. A magyarok közül a Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan) duó bravúros teljesítménnyel a 28. helyen végzett. Összetettben a francia Peterhansel, Cottret kettős, illetve Sainct áll az élen, utóbbi visszavette a vezetést az olasz Meonitól. Kisék kilenc szakasz után a 38. helyen állnak a rangsorban.
Sinozuka felébredt, Roma nagyot bukott
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!