Pénzre leltek, elutaztak

A labdarúgó-bajnokság rajtját megelőző sorozatunkban – sajátságos módon, immáron másodszor – a Siófok csapatát vesszük elő. Az első alkalommal a városban történt váratlan változások miatt írtunk róluk; Csank János vezetőedző akkor arról beszélt, hogy vége Siófok labdarúgásának, mert az önkormányzattól nem számíthatnak segítségre, így kénytelenek lesznek lehúzni a redőnyt. Hogy mi lesz, azt nem tudja, abban viszont biztos, hogy őt és a csapatot is becsapták – nyilatkozta január utolsó napján.

-LABDARÚGÁS-
A mesteredző Törökországban edzőtáborozik a csapattal, ami akár azt is jelentheti, hogy az együttes megmenekült. Ezzel együtt úgy tűnik, a magyar futball a gyors és váratlan változások idejét éli. Tíz napja a siófoki mesteredző semmi jót nem tudott mondani, csőd közeli állapotról beszélt, a szakemberből leginkább az optimizmus hiányzott. Most a gárda a törökországi Antalyában készül, ami a szakmát, a labdarúgást tekintve akár üdvözölhető is lenne, hiszen – az egy hétig tartó, nem kevés forintba kerülő edzőtáborozást bizonyítéknak tekintve – az első osztály újonca folytatja.
A napokban úgy nyilatkozott Sallói István klubigazgató, hogy bízik a siófoki polgármesterben, aki a kapcsolatait kihasználva segítséget ígért. Nos, úgy látszik olyan gyorsan cselekedett, hogy vasárnap már Törökországban volt a csapat, s mire ezek a sorok megjelennek, már le is játszotta első edzőmérkőzését a svájci St. Gallen ellen.
Óhatatlanul is Tornyi Barnabás, a pórul járt dunaújvárosi edző szavai jutnak az ember eszébe a siófoki futball kapcsán, azaz: edző legyen a talpán, aki kiismeri magát a mai magyar futballvalóságban… Egyik nap még a létbizonytalanság fenyeget, néhány nap elteltével pedig, ki tudja, mi módon s hogyan, de lehetősége nyílik arra a városában nemkívánatos csapatnak, hogy nem kevés pénzt költsön egy antalyai felkészülésre.
Hogy van ez? Ki, miként s miért hozta meg az első döntést, a lefejezésről szólót, majd röviddel később ki s miként adta meg a szükséges pénzt a törökországi túrára?
A siófoki együttes – utólag, a mai tények ismeretében fenntartás nélkül leírható – erején felül teljesítette a bajnokság első tizenhét fordulóját, s az elegáns, a felsőház reményét jelentő hatodik helyről várhatja a március elsejei folytatást. Feltételezhetően tisztában volt ezzel a város, az önkormányzat akkor is, amikor megvonta a pénzt, s akkor is, amikor sebtiben juttatott forintokat a klubnak.
Ismétlem, nagy tudásúnak, jövőbe látónak kell lennie annak, aki ki akarja ismerni magát a magyar futballban.
Mert az antalyai utazástól függetlenül ott lóg Damoklesz kardja a város csapata fölött. A tavaszra tervezett és a léthez szükséges ötvenmillió forintból ugyanis húsz még hiányzik. Ezt tehát valahonnan elő kellene teremteni. Sallói felsorolta azokat az okokat, amelyek ebbe a kilátástalan helyzetbe sodorták a futballklubot, a lényeg: nem állítható, hogy így kellett ennek történnie. Ellenkezőleg: a csapat, pontosan az eddigi jó szereplésének köszönhetően, megérdemelte volna a segítséget, mert megdolgozott érte.
Az azonban nehezen érthető és értelmezhető, hogy a működéshez szükséges húszmilliós hiány mellett hogyan utazhatott el a csapat a számára méregdrága Antalyába.
Mert ha profi futballt várnak el tőlük, akkor fizessék meg őket, s utazzanak. Ha azonban amatőrt, akkor rugdossák a labdát a siófoki strandon. A kettő nem ugyanaz, úgy értve, nem ugyanaz a sportág.