Nem esélyesként utazott el a továbbjutást eldöntő harmadik mérkőzésére a Pécs és a GYSEV a női Euroliga negyeddöntőjére. Különösen igaz ez a soproniakra azok után, hogy a cseh Brno ellen 79-78-ra megnyert második találkozó után kiderült: a GYSEV szlovák idegenlégiósa, Lichnerová az ötödik személyi hibája után is a pályán maradt, sőt az ő két büntetője döntött a győzelemről. A brnóiak szándékos csalásról beszélnek, főként azután, hogy kiderült: a jegyzőkönyvben Lichnerová mezszámát, a 8-ast az utolsó két büntetődobásnál 6-osra javították át. A játékvezetők hitelesítették a jegyzőkönyvet, ezért a Brno nem óvta meg a meccset. Név nélkül nyilatkozó illetékesek szerint a logika azt diktálja, hogy nem előre eltervezett csalásról van szó (a kosaras véletlenül maradt a pályán, ami sokáig senkinek sem tűnt fel), hanem a hazai jegyzőkönyvvezető hibáját követő láncreakcióról, amely során mindenki mentette a menthetőt. A botrány azonban elkerülhetetlen volt.
A brnóiak egyébiránt kijelentették, hogy ezek után nem tudnak belépést biztosítani a harmadik mérkőzésen a soproni szurkolóknak és szponzoroknak. Tegnap Bodrogváry Iván, a magyar szövetség főtitkára arról tájékoztatott, hogy a nemzetközi szövetség (FIBA) európai igazgatója, Koszta Iliev írásos állásfoglalása szerint a brnóiaknak kötelező beengedniük a GYSEV-híveket.
Az 1:1-re álló Brno–GYSEV-párharc harmadik csatája ma 17 órakor kezdődik. Török Zoltán ügyvezető igazgató szerint „a történtek után nem kosármeccsre, hanem háborúra kell számítanunk. Csak akkor van keresnivalónk, ha a játékosaink olyan mentális erővel lépnek pályára, ami eddig csak a hazai mérkőzéseken jellemezte őket”.
Bourges-ban 20.30-kor (tv: Sport1) kezdődik a Pécsi VSK vendégjátéka. A győztes a négyes döntőbe jut. Rátgéber László együttese múlt csütörtökön parádés kosárlabdával győzött 81-63-ra Pécsett, de Bourges-ban 64-52-re kikapott. „A Bourges-nak senki nem dobott eddig 81 pontot. Ha hetvenet szerzünk, meg tudjuk nyerni a mérkőzést, mert a védekezésünkkel nem lesz gond” – vélte Rátgéber.
A tiszás Bruti sietett Aranyosi Péter segítségére, ő is cigányozott egy kiadósat
