Benik Balázs és navigátora, Somogyi Pál nem kertel: szeretnék elhódítani a trónt az ifj. Tóth János, Tóth Imre párostól. Ezt Somogyi jelentette ki a magyar ralibajnokság idénynyitó futama, a Valvoline Salgótarján-rali sajtótájékoztatóján.
„Nem titkolt célunk a bajnoki cím megszerzése” – fogalmazott a mitfahrer, aki azt is elmondta: a szombati versenyen a tavalyi fejlesztésű Ford Focus WRC-vel állnak rajthoz, azzal, amelyikkel Benik a 13. helyet szerezte meg a törökországi világbajnoki futamon.
A hatszoros bajnok, a hazai sorozatban az utóbbi három évben egyeduralkodó ifj. Tóth János ebben a szezonban is a jól ismert Peugeot 206 WRC-vel versenyez. Könnyebbséget jelent, hogy az autó nem szerepel párhuzamosan az osztrák bajnokságban – ahogyan tavaly –, a salgótarjáni versenyen azonban nagyon kell vigyázni rá, mert részt vesz az április 9-én kezdődő Új-Zéland-ralin.
Ifj. Tóth János célja természetesen a címvédés és a hetedik bajnoki elsőség besöprése. Nagy szenzáció lenne, ha a terve nem válna valóra, tekintve, hogy az utóbbi három évben 18 versenyen mindössze kétszer fordult elő, hogy a második helyre szorult.
Nem indul Érdi Tibor, a 2002-es bronzérmes, ám Subaru Impreza WRC-jével a ralikrosszból ismert Révész Tamás versenyez. Érdi nem látta biztosítottnak az anyagi hátteret ahhoz, hogy versenyben lehessen a győzelemért, így a távolmaradás mellett döntött.
Az egyik legnépszerűbb pilóta, Turi Tamás ott lesz a rajtnál – egy Mitsubishi Lancer Evo6-ossal. Turi elmondta, a Lancer kényszermegoldás, az élmezőnnyel nem versenyképes, de azon fáradoznak, hogy a második futamon már egy WRC-autóban ülhessenek. Turi idei célja, hogy az összetettben az első három között végezzen.
Az idénynyitón hét WRC-autó indul, ami biztosíték a magas színvonalú küzdelemre. A salgótarjáni versenyen kilenc gyorsasági szakasz vár a résztvevőkre, a Mátrakeresztes–Mátraszentimre, a Cered–Zagyvaróna és az egerbaktai speciálist egyaránt 3-3 alkalommal kell teljesíteni. Rajt szombaton 8 órakor a salgótarjáni főtérről.
Kiderült, Fenyő Miklós miért lépett meg pár perc után egy koncertfellépéséről
