Hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében 48 éves korában elhunyt Balla József, Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes birkózó, a válogatott egykori szövetségi kapitánya.
Balla József 1955-ben született a Csongrád megyei Szőregen. A helyi Rákóczi SE-ben kezdett birkózni, 1971-ben Szegedre, 1973-ban pedig a Ferencvároshoz került. Az 1976-os montreali és az 1980-as moszkvai olimpián második lett a szabadfogás +100 kg-os kategóriájában. Az 1983-as budapesti Európa-bajnokságon aranyérmet nyert. 1974 és 1987 között háromszor végzett Eb-n és egyszer vb-n a második helyen, s szerzett egy vb-bronzot is. 1997-től 2001-ig a válogatottat irányította szövetségi kapitányként, majd a váci birkózók edzője volt. Balla Józsefet a Magyar Birkózószövetség, a MOB és Kecskemét önkormányzata saját halottjának tekinti. Március 25-én, 13.30-kor helyezik örök nyugalomra a kecskeméti köztemetőben.
*
Újabb helyet kell szorítani a Nemzeti Sportcsarnok Müller Ferdinánd-termének falán, újabb fényképet kell kiakasztani oda, szomorú mementóként: elment egy ember, fájdalmasan fiatalon, a birkózók nagy és összetartó családjából. Pályája Szőregtől Vácig tartott, s azon a sok-sok városon át ívelt, amelyben szőnyegre lépett, ahol többek között nyolc olimpiai, világ- és Európa-bajnoki éremmel tette gazdagabbá a sportágat. Fénykép kerül majd az edzőterem falára, a lehető legméltóbb helyre, jelezve: Balla József örök és megbecsült tag a birkózás halhatatlanjai között.

Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen