FTC: bravúr kell az elődöntőhöz

Négy magyar női kézilabdacsapat küzd meg a nemzetközi kupákban az elődöntőbe jutásért a hét végén, közülük három – a KEK-ben a Győr, az EHF-kupában a Dunaferr és a Cornexi – kedvező helyzetben várhatja a visszavágót. A Bajnokok Ligájában a Valenciában kilencgólos hátrányba kerülő Herz-FTC-nek erőn felül kell teljesítenie, hogy az idén is Európa négy legjobb csapata közé jusson.

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 03. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-KÉZILABDA-
Elméletileg ugyan erősödött tavaly óta az akkor Bajnokok Ligája-döntőt vívó FTC, ám ebből az esztendő során csak keveset lehetett látni. Az együttesnek már szinte csupán elméleti esélye van arra, hogy megvédje hazai bajnoki címét, s a BL-ben is roppant nagy hátrányba került a negyeddöntő első mérkőzésén Spanyolországban, miután 35-26-ra kapott ki egy hete Valenciában.
– Azon a mérkőzésen egyáltalán nem játszottunk jól, ami még akkor is igaz, ha a jelentős hátrányt a második félidőben szedtük össze – emlékszik vissza Németh András vezetőedző. – Kilencgólos hátránynál természetesen az ellenfél az esélyesebb, de úgy érzem, még ekkora különbséget is ledolgozhatunk. A védekezésüket kellően kiismertük, nem hiszem, hogy meglephetnének bennünket. Gyorsabbaknak, agresszívebbeknek kell lennünk a spanyoloknál, s akkor bármi megtörténhet. A Cornexi elleni székesfehérvári győzelemnél, szerdán már ezt a harcos csapatot láttam, ezért bizakodó vagyok.
Az edző optimizmusát alátámaszthatja, hogy az FTC az idén már nem egyszer játszott szenzációsan a Népligetben, legutóbb a csoportmérkőzések során a dániai nyolcgólos vereséget követően
32-20-ra nyert a Viborg ellen. Igaz, az egy teljesen más mérkőzés volt, hiszen már egygólos siker is csoportelsőséget ért.
– Amióta a Fradinál dolgozom, egyszer voltunk hasonlóan nehéz helyzetben. Kilencvennyolcban a norvég Larviktól a KEK-ben tíz góllal kaptunk ki, majd itthon kilenccel nyertünk, ami kevés volt a továbbjutáshoz. Most egy góllal kedvezőbb a helyzetünk, ez is valami.
A beálló Uhraková sérülése ugyan gondot okozhat az edzőnek, ám Pádár Ildikó rutinjával ismét sokat segíthet a vasárnap 18 órakor (m2) kezdődő találkozón.
Lényegesen kedvezőbb helyzetben van a többi csapat. A KEK-negyeddöntő visszavágóján, szombaton 18 órakor a Győrnek kétgólos hátrányt (22-24) kell behoznia a román Silcotub Zalau ellen, ami aligha okozhat gondot. Az EHF-kupában Székesfehérvárott tízzel nyert a Cornexi, a 34-24-es sikert követően nyugodtan utazhatott el a franciaországi Dijonba, a vasárnapi visszavágóra. A hét utolsó napján 16 órakor fogadja a Dunaferr az orosz Akva Volgográdot, a 22-25-ös vereség után hazai pályán fordíthat a bajnoki címre esélyes csapat. Az esélyek alapján könnyen megtörténhet, hogy a kupa elődöntőjében két magyar együttes szerepel majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.