Mentőöv

Malonyai Péter
2003. 03. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha minden igaz, még mindig van esély arra, hogy megmentsék a Vasast. A klub futball-legendája, Mészöly Kálmán nyilatkozta a héten, hogy minden követ megmozgat azért, hogy a csapat végül elindulhasson a másodosztályban, márpedig, ha valaki, ő igazán garancia a Vasasról szólva. Meg persze Illovszky Rudolf, aki – ebben biztos vagyok – szintén megteszi majd a magáét. Úgy is mondhatnám, hogy a Vasas igyekszik megmenteni a Vasast, elvégre nálam a klub, valamint Illovszky és Mészöly egy és ugyanaz.
Miközben sok sikert kívánok Illovszky és Mészöly uraknak, az is eszembe jut, hogy a többi tönkrement klub is megérdemelné, hogy megmentsék. Ott van például a szintén (volt) másodosztályú Demecser. Náluk nincsenek élő legendák, ha úgy tetszik, befolyásos személyiségek, így esély se volt arra, hogy valaki mentőövet dobjon az ottaniaknak. Pedig a település futballját elkerülték a botrányos pénzügyek, a pénz szerepe csak annyi, hogy egyszerűen elfogyott. Ha jók az információim, másra kell, nem a futballra. Pedig – és ezzel befejezem korteskedésemet Demecser mellett – a község az ígérgetések szerint a mindenben fejlesztendő Kelet-Magyarország része (Nyíregyházától huszonvalahány kilométerre fekszik), lakóinak száma 4614, meccsenként mégis átlagosan ezren figyelték a játékot.
Nálunk minden megtörténhet a futballban, így az is, hogy egy-egy klubot, most a Vasast, később mást megmentenek, ám ezzel nem tesznek mást, csak életben tartják a menthetetlent. Az ugyanis egyelőre elképzelhetetlen, hogy egy-egy klub nyereséges vállalkozásként zárjon folyamatosan. Ennek körülbelül annyi az esélye, mint mondjuk annak, hogy az MTV-sztár hírolvasói baki nélkül zárjanak egy estét a Híradóban, magyarán: semmi.
Hogy azért nincs nálunk anyagi stabilitás a futballban, mert még nem jött el az ideje, vagy azért, mert a létező esélyeket elherdálják azok, akiknek a kezén átfolyik a vagyon, édesmindegy. Amíg mentőöveket dobálnak hol ennek, hol annak, ahelyett, hogy csak azokat engednék a mély vízbe, akik tudnak úszni, nem várható semmi jó.
Készséggel elfogadom, hogy Magyarország olyan hely, ahol az élet elképzelhetetlen futball nélkül. Igen ám, de a futball játék, a lényege, hogy az ifjak kimennek a pályára, s a rögzített szabályok szerint megmérkőznek egymással. A labdarúgás nem egyenlő a profizmussal, azaz nem a pénz a feltétele annak, hogy a hét- végeken annak rendje és módja szerint bajnokik kövessenek bajnokikat akárhány osztályban, felülről lefelé. Hogy alapművet hívjak segítségül, a Pallas Nagy Lexikona rögzíti a „Profit (franc., ejtsd: profi), nyereség, előny, haszon” címszót, amely, mint látható, egyetlen- egy hanggal, betűvel sem utal a futballra. Nyereségről, haszonról beszél, amiből fehéren-feketén kiderül, hogy nagyon könnyen elválasztható egymástól a futball és a profizmus (nem csak nyelvtanilag), az egyik korántsem feltétele a másiknak.
Nem tudom, megfigyelték-e, hogy a különféle pénzes emberek (értsd: megmentők) rendre akkor kerülnek elő, amikor beleülhetnek a készbe, vagy, mint esetünkben, mentőövet dobálhatnak. Amikor azt kéne tenniük, amihez általában értenek, tehát befektetniük, mereven elzárkóznak. Én akkor lennék optimista, ha azt hallanám, hogy egyik vagy másik pénzes ember akkor szólal meg, amikor teremteni kell valamit, és nem megmenteni. Mondjuk a gyerekek, a diákok futballjához szolgál olyan háttérrel, amely hosszú távon segíti a játékot.
Nálam egy-egy ilyen gesztus lenne az igazi mentőöv, csak általa remélhető, hogy aki a medencébe ugrik, az meg is tanul úszni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.