A Vasas újra megpróbálja

2003. 04. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végjátékához érkezett a bajnokság a férfi pólósoknál; a Domino-BHSE–Vasas döntő első mérkőzését ma 18 órakor rendezik a Kőér utcai uszodában (tv: m2, élő). Az aranyérmet az nyeri, aki háromszor győz, a finálé tehát legfeljebb öt mérkőzésből áll.
Tavaly ugyanez a két csapat találkozott egymással. A Vasas megnyerte az első és a második mecscset, a Honvéd azonban kiegyenlített, majd a mindent eldöntő találkozón is győzött 11-9-re. Az a május 19-i találkozó azonban sokkal inkább a botrányos befejezés miatt maradt emlékezetes: tömegverekedés miatt másfél perccel a játékidő lejárta előtt lefújták az összecsapást. A történteket előbb súlyos fegyelmi büntetések követték, majd féléves jogi huzavona következett. Az ügy utórezgései máig érezhetők a honi vízilabdában.
Az idén ismét óriási csatára, nagyon kemény, férfias küzdelemre van kilátás, a botrányokat azonban mindenki igyekszik majd elkerülni. A Vasas – amely az idén elveszítette a KEK és a Magyar Kupa döntőjét egyaránt – a bajnoki aranyéremmel szeretne vigasztalódni. Az öt olimpiai bajnokot a soraiban tudó Domino természetesen címe megvédésére készül, de – noha papíron esélyesebb a Vasasnál – roppant nehéz dolga lesz.
***
A döntő további menetrendje. 2. mérkőzés: vasárnap 18 óra, Komjádi uszoda; 3. mérkőzés: szerda 18.30, Kőér utca; 4. mérkőzés (amennyiben szükséges): péntek 18 óra, Komjádi uszoda; 5. mérkőzés (amennyiben szükséges): vasárnap 18.35, Kőér utca.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.