Anaheim előtt, túl az első harmadon

TORNA

Róth Ferenc
2003. 04. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elszántan készül az augusztusi összetett tornász-világbajnokságra a magyar férfiválogatott. Vereckei István szövetségi kapitány már a tavaly őszi, debreceni szerenkénti vb után három harmadra osztotta a felkészülés idejét az Egyesült Államokban, Anaheimben rendezendő világversenyig. A napokban jutottak túl az „első fejezeten”.

Gondolná az ember, hogy a Csollány Szilveszter jóvoltából aranyérmet is hozó debreceni vébé után a tornászok lazíthattak is, ám a vélekedést Vereckei néhány mondattal elsöpri: „A torna olyan sportág, amelyben nem lehet heteket kihagyni, mint mondjuk a vívóknál, akik azt mondják, egy-egy hosszabb pihenő után kerülnek egyenesbe, akkor pengeéhesek igazán.”
A tornászoknál Debrecen után is csak két hét telt el lazítással, aztán már jöttek is a Világkupa-versenyek és jött a Magyar Nemzetközi Bajnokság. A húsvét utáni héten a vb-jelöltek már a második felkészülési szakaszban találják magukat, amelyik majdnem az elutazásig tart. „Az lesz a legfontosabb szakasz, akkor kell tökéletesre formálni a gyakorlatokat. Ennek jegyében indulnak versenyzőink a román nemzetközi bajnokságon, vesznek részt egy-egy moszkvai és luganói versenyen, mérik össze tudásukat a román válogatottal, s lépnek a szerekhez az első magyar–ukrán csapattalálkozón. A ráérős időben pedig lesz egy erdélyi, sepsiszentgyörgyi edzőtáborozás is, s persze Tatát sem hagyjuk ki…”
Vereckei ma még nem tudhatja, kikkel utazik Amerikába, azzal azonban tisztában van, hogy a Debrecen óta csak takaréklángon edző Csollányra – „Azt kértem tőle, hogy ússzon, fusson, tartsa kondiban magát és ne szaladjon el a súlya…” – nem lesz szüksége. Nem azért, mintha megkopott volna a tudása, hanem azért, mert Anaheimben összetett vébé lesz, ahová több szeren helytálló tornászok kellenek.
„Megegyeztünk abban, ha a csapat a vb-n kivívja az olimpiai indulás jogát, tehát az első 12 között végez, akkor augusztus végétől ő is elkezdi a felkészülést Athénra.”
A kérdésre, hogy végül ott lesz-e Csollány az olimpián, így felel a kapitány: „Ma még nem tudom, ez tőle függ. Ha lesz kellő akarata és motivációja, akkor még beleférhet a pályafutásába az olimpia.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.