Életben tartott szegedi remény

2003. 04. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába nyerte meg a férfibajnokság alapszakaszát a Szeged, miután hét közben hatalmas küzdelemben 33-29-re kikapott Dunaújvárosban, teljesen nyílttá vált a küzdelem az aranyéremért. Sőt tegnap már éppen az volt a tét az alapszakaszgyőztes számára, hogy megőrzi-e első helyét a tabellán, vagy a Bajnokok Ligájának elődöntőjében fájdalmasan búcsúzó címvédő Veszprém veszi át az elsőséget. Az idén ugyan mindkét találkozón a Szeged nyert, de ez egyáltalán nem jelentett garanciát az újabb sikerre, hiszen azzal a vendégek is tisztában voltak, hogy egy újabb kudarc könnyen a trónfosztással járhat.
Az első félidő közepéig ugyan rendre a Veszprém vezetett egy-egy góllal, de a hatalmas rohanás közben 8-9-nél elég volt egy apró rövidzárlat ahhoz, hogy a hazai együttes fordítson. Mintha ekkor hatalmas lélektani teher esett volna le a szegedi játékosok válláról, fegyelmezett védekezés mellett egyre bátrabban támadtak, és a szünetig 17-13-ra elhúztak.
Úgy tűnt, a hátrányba kerülő s egyre görcsösebben küzdő veszprémieknek a fordulás után esélyük sincs a szenzációsan kézilabdázó szegediekkel szemben. Már
24-17-re vezetett a hazai csapat, amikor a Veszprém az utolsó esélyt megragadva 24-21-re felzárkózott. A hajrá perceiben óriási harc dúlt a pályán, ám jobban már nem tudta megközelíteni ellenfelét a Veszprém, s 30-27-es győzelmével a Szeged hatalmas lépést tett a bajnoki cím elhódítása felé.
További eredmények: Győri ETO–Cegléd 23-22. Dunaferr– Tatabánya 29-22. Az élcsoport: 1. Szeged 14 pont/5 mérkőzés, 2. Dunaferr 12/4, 3. Veszprém 11/4.
*
A női kézilabda KEK elődöntőjének visszavágóján a Győr számára nem sikerült a bravúr, a tizenkét gólos hátrány ledolgozása. Győri ETO–Besancon (francia) 27-26. Továbbjutott: a Besancon, 56-45-ös összesítéssel.
A női kézilabda EHF-kupa elődöntőjében hatalmas harcban dőlt el a továbbjutás, a félidőben ledolgozva ötgólos hátrányát 13-8-ra vezetett a Cornexi a Dunaferr ellen, de végül csupán 23-22-re tudott nyerni, s így 55-51-es összesítéssel a Dunaferr jutott a fináléba. A Dunaferr ellenfele a döntőben a dán Slagelse lesz.
NB I, nők, az 1–6. helyért: Esztergom–Hódmezővásárhely 23-22.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.