Három góllal nyert a BVSC a Vasas ellen

Nem tudta kiharcolni a döntőbe jutást a Vasas együttese a férfibajnokság elődöntőjében a BVSC ellen, miután a két csapat negyedik összecsapásán a vasutasok 10-7-es győzelmet arattak a Szőnyi úton. Ezzel a párharc állása 7:5-re alakult, folytatás holnap a Komjádiban.

Kemenczky Zoltán
2003. 04. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint megannyi akcióhős, úgy feszített sötét napszemüvegében a bemutatáshoz felsorakozó tizenhárom BVSC-pólós. Az alkalmi divatdiktátorok persze nem a lélektani hadviselés eszközeként, hanem az egyik szponzoruk kiszolgálása miatt viselték azt.
Aztán az akcióhősök levették a szemüvegeket, és elkezdődött az összesítésben 7:3-as Vasas-előnynél tartó thriller negyedik része. A forgatókönyv hasonlított az utóbbi néhány összecsapáson megszokotthoz: a csapatok a számtalan kiállításból éltek, majdnem másfél negyedet kellett várni az első akciógólra. Három-háromnál Varga Zsolt kapta a labdát centerben, majd gyönyörű svédcsavarral szerzett a mérkőzés során harmadszor is vezetést csapatának, a Vasasnak. A mozdulat azt sejtette, hogy az angyalföldiek tizenkettese remek formában van, de azt ő sem tudhatta, hogy már nem sokáig élvezheti a játékot… A félidő előtt fél perccel ugyanis – amikor a találkozón először kiállították – odaszólt Kiszely játékvezetőnek, aki annyira megsértődött emiatt, hogy végleg kiállította Vargát.
Talán ez az eset jelentette a fordulópontot a találkozón, mert tény, hogy amíg a Vasas játékosai egyre többet idegeskedtek a bírói ítéletek miatt, addig a hazaiak higgadtan gólra váltották az emberelőnyöket és a négymétereseket. A harmadik negyedet 3-1-re nyerte Gerendás edző csapata, sőt a záró szakasz elején Vincze büntetődobásával már 9-6-ra vezetett a BVSC.
A hátralévő időben a Vasas centerbe bejátszott labdáit elhalászták a BVSC-játékosok, s miután 1:25 perccel a vége előtt Madaras lövése is elhalt Szécsi kapus kezei között, már tudni lehetett: szombaton este újra találkoznak a csapatok a Komjádiban.
A BVSC 10-7-es győzelmével az összesítésben 7:5-re szépített.
*
A Dunaújvárosi Főiskola női vízilabdacsapata harmadik mérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott a BVSC ellen, és ezzel másodszor is megvédte bajnoki címét: Dunaújvárosi Főiskola–BVSC 17-6.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.