Fradi: mínusz hat pont

-LABDARÚGÁS- A Magyar Labdarúgó Liga rendkívüli közgyűlést, a Magyar Labdarúgó Szövetség pedig rendkívüli elnökségi ülést tartott tegnap.

MTI
2003. 08. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

a már kevéssé megy a zöld gyepen, meg kell próbálni a zöld asztal mellett – vélhették a liga és a szövetség vezetői, mert mindkét testület egy napra időzítette az elnökségijét, illetőleg a közgyűlését. Mindkettő rendkívüli volt.
Az MLSZ elnöksége úgy döntött a Ferencváros által benyújtott fellebbviteli ügyben, hogy hat pont levonással sújtja az együttest a május 30-i találkozó után történt szurkolói rendbontás miatt. A testület arról is határozott, hogy az FTC-nek ebben az idényben csak három otthoni mérkőzését kell zárt kapuk mögött megrendeznie, s visszakapja a pályaválasztói jogát, amelyet a korábbi MLL-döntés december 14-ig vett el. Szeiler Józsefet, az FTC Rt. vezérigazgatóját december 31-ig eltiltotta (az MLL korábban csak szeptember 14-ig száműzte az Üllői útról) a találkozók látogatásától és 1,2 millió forintot kell fizetnie. (A korábbi büntetés összege egymillió volt). Az elnökség jóváhagyta a liga fegyelmi bizottsága által a klubra kiszabott negyvenmillió forintos büntetést.
Az MLSZ „mínusz hat pontos döntése” azt eredményezte, hogy a Ferencváros a bajnoki tabella utolsó helyére csúszott vissza, hiszen a levonás következtében korábban elért két döntetlenje „mínusz négy pontot ér”.
Nézzük most a liga közgyűlését… Egyhangú szavazással leváltották a fellebbviteli bizottság elnökét, a jogi végzettségű Tóth Sándort. Ismeretes, Tóth azután jelezte távozási szándékát, hogy az előző bajnokság utolsó fordulójában az Üllői úti FTC–DVSC mérkőzésen történt rendbontás ügyében a fellebbviteli bizottság által hozott határozatokat az MLL elnöksége megsemmisítette, s a fegyelmi bizottságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Tóth a közgyűlésnek küldött levelében többek között a következőket írja: „Az eljárás súlyosan jogsértő, mert (…) a fegyelmi büntetés nem a megállapított fegyelmi vétségre vonatkozó szabályok szerint történt és részben nem az elkövetéskor érvényes szabályzat alapján határozták meg.” Továbbá: „… reményeim szerint az általam is rajongott magyar labdarúgás megújítását szolgálandó tisztségükből önként távoznak azok, akik az ügyben a jogállamiság elveivel össze nem egyeztethető módon, sportemberhez méltatlanul jártak el.”
Tóth utódja az ugyancsak jogi végzettségű Nagy József lett.
***
A HARMADIK KÖVETKEZIK.
Ma és holnap rendezik meg az NBI harmadik fordulóját, amelynek tán legérdekesebb találkozójára Újpesten kerül sor, ahová a tavalyi bajnok, a jelenleg még pont nélküli ZTE látogat. Izgalmasnak ígérkezik a bajnokság még két veretlen csapatának, a százszázalékos MTK-nak és az újonc Pécsnek a budapesti találkozója is. A Békéscsaba elleni idegenbeli mérkőzésen láthatják először ebben a szezonban a kedvenceiket a ferencvárosi szurkolók, akik a két döntetlen után azt remélik, hogy végre győz a csapat. A program. Ma: Balaton FC–Haladás 18 óra, vezeti: Nagy (tv.: m2). Holnap: Újpest–ZTE 18, v.: Szeles (tv.: m2), Békéscsaba–FTC 18, v.: Berettyán, MTK–Pécs 20, v.: Kökény Videoton–Győr 20, v.: Gaál, Debrecen–Sopron 20, v.: Varga.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.