Szerdán kezdődött meg az Athéntól 41 kilométerre észak-nyugatra fekvő szkíniaszi vízicentrumban a jövő évi olimpia első hivatalos tesztversenye, az ifjúsági evezős-világbajnokság.
A résztvevőknek már a viadal elején hihetetlen nehézségekkel kellett szembenézniük, hiszen a pályán rendkívül erős volt a szél. Annyira erős, hogy egy görög sportoló így fogalmazott: „Olyan volt a hullámzás, mintha a nyílt tengeren lennék.”
A 2222 méter hosszú, bemelegítőzónával kiegészülő pálya – ahol jövőre a kajak-kenu versenyeket is lebonyolítják majd – rendkívül „szélérzékeny”, ráadásul Görögországnak ezen a vidékén augusztusban általában szeles az időjárás. A szervezők a probléma kiküszöbölésére azt tervezik, hogy a közeljövőben több ezer fát ültetnek a pálya környékére, hogy ezzel biztosítsák annak védettségét.
A napokban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság belga elnöke, Jacques Rogge athéni látogatását követően azt nyilatkozta, hogy elégedett az előkészületekkel, az építkezések ütemével, s hogy a görögök kiváló olimpiával lepik meg a világot jövő augusztusban. A sportdiplomata csupán az athéni közlekedést említette gondként. Elképzelhető, hogy mától már a szelet is a játékok ellenfele közé kell sorolnia.
A magyar vb-indulók: Hajdú Zsuzsa és Novák Zsófia kétpárban, Szabó Katalin egypárban, Úri Szabó Károly és Püski Csaba kormányos nélküli kettesben, Jámbor László, Tóth Roland, Hirling Bálint és László Erik pedig négypárban.
Tesztverseny szélviharban
EVEZÉS
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!