Az olimpiát is meg akarják nyerni

-LABDARÚGÁS- A sikerekben nem szerénykedő német futballtörténelem újabb fejezetéhez érkezett: a DFB az első szövetség, amely nemcsak férficsapatának világbajnoki címeivel dicsekedhet, hanem a nők vébétrófeájának is büszke tulajdonosa.

Stefan Lázár
2003. 10. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kaliforniában megrendezett női világbajnokságról hazatérő együttest a szurkolók fergeteges ünneplésben részesítették. A híres frankfurti városháza, a „Römer” előtt több ezer főnyi tömeg éltette a meghatódott lányokat, akik minden találkozójukat megnyerték, a döntőt a svédek ellen 2-1-re.
„Németország játszotta a legszebb focit, megérdemelten lett világbajnok!” – hangoztatta Sepp Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke.
A hihetetlenül izgalmasan alakult finálé televíziós közvetítését Németországban több néző látta, mint előző nap a férfiválogatott Eb-selejtezőjét Izland ellen: közel tizenhárommillióan örültek annak az aranygólnak, amely a hoszszabbítás 8. percében döntötte el a találkozót.
Az elődöntőben a nagy esélyesnek kikiáltott Egyesült Államok elleni 3-0 során a német lányok a modern, ötletes, lendületes és szórakoztató futball minden variációját előadták és a világbajnoki cím mellett a további kitüntetések egész csokrát gyűjtötték be: FIFA-díj a legatraktívabb futballért; aranycipő és aranylabda Birgit Prinznek, a torna legjobb és hét találattal legeredményesebb játékosának; a vébé legjobb kapusa cím Silke Rottenbergnek; öt német lány a világválogatottban.
„Már-már kínos ez a sok csodás díj” – mondta Birgit Prinz. Az elismerések tekintetében a DFB sem akart lemaradni. Gerhard Mayer Vorfelder elnök a küldöttség minden tagjának tizenötezer euró prémiumot helyezett kilátásba. Micsoda különbség azzal a jutalommal szemben, amelyet a német csapat játékosai 1989-ben, első Eb-győzelmük után kaptak. Akkor egy-egy kávéskészletet.
A szövetség most kénytelen azon is törni a fejét, hogy milyen formában változtassa meg a válogatottak mezének a mintáját. Eddig a férficsapat világbajnoki címeire emlékeztető három csillag díszítette a ruhadarabot. A nagy kérdés: a jövőben négycsillagos legyen a mez, vagy a lányoknak egy csillaggal díszített mez készüljön? Az Adidas sportszergyárral már folynak a tárgyalások.
„Az együttes fantasztikusan játszotta végig a világbajnokságot, öröm volt nézni a játékát!” – hangoztatta az Amerikában élő volt sztárcsatár, Jürgen Klinsmann.
Az elismerések sokasága ellenére Tina Theune-Meyer, a nők szövetségi edzője csak óvatos optimizmussal tekint a jövőbe: „A pillanatnyi eufóriát most az egyesületeknek kell kihasználniuk, hogy a női Bundesligát is hasonló népszerűséghez segítsék. Végre ki kellene lépnünk a férfiak árnyékából!” – magyarázta az edzőnő, aki a világbajnoki trófeából máris a következő nagy feladatot jelölte ki: jövőre Athénban meg kell nyerni az olimpiai tornát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.