Csütörtökön, a lettek elleni 2-1-es győzelmet követően megjött az étvágyunk, s már arról beszéltünk, írtunk, tán nem is elérhetetlen a ciprusi tornagyőzelem. Ez jó rajtot jelentett volna a szövetségi kapitánynak, Lothar Matthäusnak is, meg persze önbizalmat adott volna a játékosoknak, akik lassacskán elfelejtik, milyen érzés is a siker. Mindezeken túl volt még egy érvünk s támpontunk is az optimizmusra: a kapitány ugyanis határozottan állította, tornagyőzelemért mennek Ciprusra. A három akadályból kettőn átjutott a csapat, egyen, a legfontosabban azonban nem. Válogatottunk ugyanis szombaton vereséget szenvedett az erősen tartalékos Romániától (tegyük rögvest hozzá, nálunk is hiányoztak a legjobbnak ítéltek, az idegenlégiósok), így aztán elmaradt a végső siker, második lett a csapat, ami arra jó, hogy tudomásul vegyük, semmi egyébre.
Persze a kapitány biztosan látott olyan biztató jeleket, olyan megoldásokat, amelyek netán optimizmussal tölthetik el. Ami a lelkesedést, a korábbi önmagunkhoz képest nyújtott futásmennyiséget illeti, akár igaza is lehet, bár mint tudjuk, a címeres mezben lelkesedni kötelező, a futásmennyiség meg könnyen javulhat, hiszen korábban alig volt mérhető…
Az viszont egészen biztosan nem tetszett Matthäusnak, hogy a helyzetek kihasználásában (pontosabban kihagyásában) a régi önmagukat hozták a futballisták, vagyis nem találtak be az ellenfél kapujába. A románok ellen is kimaradt két-három olyan ziccer, amelyet barátságos hangulatban be kell lőni. Már csak azért is, mert a tétmeccseken az érthető idegfeszültséget is le kell győzni, s eközben a kapuba találni. A kimaradt tizenegyesekkel (Kenesei és Tököli) – ahogy mondani szokták – nem lehet mit kezdeni. A kapitány azt mondta, a jövőben majd ő dönti el, ki áll a labda mögé. Jókor szólt, két kimaradt büntető után biztosan bemegy majd a harmadik, ő meg elmondhatja, hogy jól döntött…
Nem biztos azonban, hogy szerencsés húzás volt lehozni a második félidő közepén az önmagához képest jól teljesítő hátvédet, Dragónert. Részben azért, mert akárcsak a dicső előd – a Bayern München hármas számú mezében is futballozó, „támadó-söprögetőt” játszó Matthäus –, a kapura is veszélyes volt, részben pedig azért, mert nagy-nagy lyuk keletkezett a védelem közepén a kiválásával. Igaz, ebből csak az utolsó öt percben estek a román gólok (úgy, mint a mieink a lettek ellen), de megszülettek, „biztos” vereségre kárhoztatva az akkorra szétesett magyar csapatot. Az első találatukról, a Mihut által a 14. percben elértről csak annyit: ritkán látható nagy gól volt, amelyben viszont Vlaszák kapus is benne volt, ilyet „nem illik” kapni. Az azonban legalább akkora hiba volt, hogy a magyar védelmet, a középpályát egyetlen ügyes megoldással, oxival zavarták szanaszét úgy, hogy a román hátvédnek csak lőni kellett.
A kapitány és a csapat tehát bemutatkozott. Két győzelem, egy vereség a ciprusi mérleg. A lettek elleni győzelemre gondolva valamivel jobb a mérleg, mint amire számítani lehetett az őszi vereségek után, a csapat játéka pedig lendületesebb lett. A végső cél, a sikeres vb-selejtezők (ezt is felírta a zászlajára Matthäus) tükrében azonban ugyanott vagyunk, ahol eddig…
Novak Djokovics
Állítólag Sinner sérült, de nem ő, hanem Djokovics szenvedett és bukott nagyot
