Emléktáblát kap az olimpiai bajnok vívó

Petschauer. A vívótársaknak csak Attila, a barátoknak Pecsus. Magát becézve Attika. Társaságokban: Ati, Tilla. Világfi, mozi- és szópárbajhős, álmodozó és mesélő, utánzóművész és újságíró, mókamester – mondják, állítólag maga Karinthy Frigyes erősítette meg: ,,Igen, a halandzsát valóban én találtam ki, de akusztikailag Petschauer tökéletesítette” – és vívó. Ebben az évben lenne százesztendős.

Zöld Ferenc Tűnődés egy arckép előtt című, Petschauer Attiláról szóló, 1971-ben, Clevelandben megjelent emlékfüzetében többek között a következőket írja: „Külön szerelem és szívügy az ebben a könyvben szereplő téma: a vívás és Petschauer Attila. Hiszen ha összeszámolom azokat az éveket, amelyek elmúltak a fejem felett, több mint fél évszázada annak, amikor a Barcsay utcai gimnázium egyik tantermében összeismerkedtünk. Akkortól kezdve, egész tragikus bevonulásáig, a vívás, írás, sok közös barát és azonos terület kapocsként egybefűzött bennünket.”
December 14-én, egy keddi napon lenne százesztendős. Ha élne. Annak okán emlegetjük a leendő évfordulót, hogy a napokban eldöntetett: emléktáblát kap a Barcsay utcai Madách Imre Gimnázium falán.
Szép gesztus. Eddig a Farkasréti temető obeliszkjénél koszorúztak, s emlékeztek azokra, akik ismeretlen helyen nyugszanak. De a százéves évforduló felkeltette a vágyat, hogy emléktáblát kellene állítani a Davidovkában meghalt sportolónak. A MOB hagyományőrző bizottságának egyik tagja, Domby Iván kutakodni kezdett. Egy volt munkaszolgálatos kiderítette, hogy Attila a Király utca 36. szám alatt született. Az édesapja kereskedő volt. De hát – mondták – a ház elég romos, meg aztán nem elég figyelemkeltő abban a városrészben. Új ötlet született. A századik életévében lévő, az Egyesült Államokban élő Zöld Ferenc, a vívószövetség egykori titkára javasolta, hogy a Barcsay utcai gimnáziumban emeljenek emléktáblát neki, ahol mindketten érettségiztek.
Az ötlet tetszett mindenkinek. Valóban. Nem kerülhet jobb helyre, mint fiatal életek közé. Oda, ahol majd naponta idézik alakját, beszélnek sportsikereiről, pengejátékáról, a csillogásról. És szomorú haláláról.
Mészáros Csaba igazgató meglepetéssel is szolgált. Kiderült ugyanis, hogy az évkönyvek sorában rábukkanhatunk Petschauer nevére. A krónikák pedig árulkodnak. 1923-ban, a VIII. A-ban érettségizett. Ezek szerint 1915-től járt ebbe az iskolába.
Csak emlékeztetőül: 1923-ban Tokió és Yokohama teljesen elpusztul a földrengésben; párizsi székhellyel megalakul az Interpol, a bűnügyi rendőrség nemzetközi szervezete; Maurice Utrillo francia impresszionista megfesti az ivryi városházát; Kandó Kálmán bemutatja villanymozdonyát és Shaw megírja a Szent Johannát.
A fiatal Petschauer vajon érzékeli-e, milyen világ köszönt majd rá? Egyelőre azonban csak az érdemjegyeivel van elfoglalva. Magaviselet: 1 (tehát a legjobb jegy). Vallástan: 1. Magyar nyelv: 3. Latin nyelv: 3. Görög nyelv: –. [Két görög pótló tantárgy] Irodalom: 3. Rajz: 3. Német nyelv: 3. Történelem: 3. Fizika: 3. Mennyiségtan: 3. Filozófia: 3. Társ. ism.: 3. Testgyakorlás: 1.
Fel kell figyelnünk a testgyakorlásban szerzett érdemjegyre, amely természetes, hogy a legjobb. A VIII. A osztályban egyébként 51-en érettségiztek, s közülük öt tanuló osztályzata volt tiszta jeles. „Június 7-én tartotta ifjúságunk tornaünnepélyét – áll az évkönyvben. – A tanulók fegyelmezett mozgása és ügyessége a jelenlévő szülők között általános tetszést keltett.” Aztán: „A tanév elején nyugalomba vonult régi kartársunk, Samu István igazgató. Adja Isten, hogy megérdemelt nyugalmát még sokáig élvezhesse.”
Annak idején még nagy becsben álltak az iskolák vezetői.
Az évkönyvek szerint Zöld Ferenc doktor egy évvel korábban, 1922-ben tette le az érettségit. Ennek is van nyoma. Az ő tanulmányi átlaga valamivel jobb, mint Attiláé, és testgyakorlásból szintén 1-es érdemjegyet kapott.
Hajdu János, az első magyar párbajtőrbajnok (1930), így írta le a már befutott kardvívót: „Attila magasabb volt a közepesnél. Karja igen izmos, nagyon erős, a combjai különösen hosszúak, ez volt a titka a hosszú kitöréseknek. Az egész alak atlétikus, ruganyos. Szeme világos, haja szőke, hajlamos a korai kopaszodásra… Olyan telivér temperamentum volt, hogy egy pillanatig nem tudott nyugodni a páston. Akkor is működtette a motort, ha már nem fogott vizet.”
Dernői Kocsis László Politikusok és kalandorok című, 1973-ban megjelent könyvében áll: [Petschauer] „Sok újságcikket írt, vidámat és szomorút, jót és gyengébbet, amint ez már mesterségünkben megszokott, minden megjelent írása után vadászta a dicséreteket. Hiú volt a vívására, a sikereire, a népszerűségére, de az újságcikkekre is.” (Miklós Andor szerződtette Az Est szerkesztőségébe.)
Elképzelem, ahogy a kisdiák elcsoszog a Király utcából a Barcsay utcába, majd a tanítási idő végeztével vissza. Hányszor megtehette ezt az utat a nyolc év alatt! És mindig vidáman és hóbortosan. Egyéniségéről olvasva így gyanítom. Miközben a páston már fényesítette a kardját Pósta Sándor és Terstyánszky. Előbbi 1924-ben, utóbbi 1928-ban nyert olimpiai bajnokságot, és éppen Petschauer előtt. De Amszterdamban Attila az összes asszóját megnyerte és az ő vezérletével lett a magyar kardcsapat aranyérmes.
A történtek ismertek. Sokan megírták. Murai Lipót m. kir. alezredes a nagykátai 1. sz. honvéd bevonulási központ parancsnoka, akit 1945 után, mint háborús bűnöst kivégeztek, jelentkezése után Petschauer Attilát is azonnal Ukrajnába küldte…
Hajdu János említette nekem:
– 1943 őszén találkoztam vitéz Littay András nyugalmazott tábornokkal, aki korábban vezérkari főnökhelyettes és honvédelmi miniszterhelyettes volt. Ő mondta nekem: „Tudja, én Petschauert meg akartam menteni, de sajnos az országhatáron kívüli terület már a magyar honvédség hatáskörén kívül esett…” Többen közbenjártak Attiláért, köztük Tóth Péter sokszoros magyar bajnok is, aki Budapest székesfőváros tiszti ügyésze volt, egyik legjobb barátom. Fent volt a kabinetirodán, de Horthyval nem tudott beszélni…
Zöld Ferenc így fejezte be az emlékezést: „Jó estét, Attila, te régi diák a Barcsayból, vívásom és ifjúságom halott társa. Ha bántottalak volna téged, kérlek: ne haragudj! Mert csak te tudod, te kedves, te régi Attila – hadd mondjam ki végre – mennyire szeretlek!”