Szembesítés a tervekkel

-SPORTPOLITIKA- Naponta szembesülhetünk az MSZP jóléti rendszerváltásával, a program eredményeivel – a magas inflációval, a növekvő szegénységgel és a reálbérek csökkenésével. Persze az MSZP nem olyan kis párt, amely a sportban ne tudott volna szintén nagyot ígérni. A két éve elkészült Javaslatok a sportprogramhoz című dokumentum (dátuma: 2002. január 11.) néhány pontját szembesítettük a valósággal most, a kormányzás félidejében.

Már az irat alcíme is sokat mond: Magyarország maradjon, vagy inkább legyen ismét sportnagyhatalom! Alatta, zárójelben: „Három és fél év alatt a kormány mindent megtett ez ellen.” A szerző tévesen használta a múlt időt, ez alább is kiderül.
Az első ígéret: „Az egyesületek, klubok támogatását megnégyszerezzük. A versenyszerűen sportolók juttatásainak, adóterheinek fedezetét teljes egészében biztosítjuk az egyesületek számára, s így nem halmozódhatnak fel köztartozások a sport területén.”
Nos, a jelenlegi helyzetet jól tükrözi a Magyar Olimpiai Bizottság idei első közgyűlése, amelyen Pazár Sándor, a Sportegyesületek Országos Szövetségének képviselője elmondta, a mai magyar sportéletben a legtöbbet használat kifejezések: katasztrofális helyzet, túlélés, válságmenedzselés, csődhelyzet, ellehetetlenülés. Az egyesületek döntő többsége fizetésképtelen, a csőd szélén áll, több hónapja nem tudja teljesíteni a versenyzőkkel és az edzőkkel kötött szerződési kötelezettségeit. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke is nagyon súlyosnak ítélte meg a jelenlegi helyzetet, véleménye szerint a minisztérium jelentősen felduzzasztott apparátusa sok pénzt emészt fel, miközben az állami feladatok ellátására, az egyesületek támogatására nem jut elegendő pénz.
Az ígért négyszeres állami támogatás hallatán Markovics László, a Vasas ügyvezető elnöke nem meglepődött, hanem nevetett kínjában: „Tudomásom szerint az elmúlt esztendőben a magyar versenysport különböző csatornákon kétmilliárd forint állami támogatást kapott, a Vasasnak 29 millió forint jutott, s ebből kellene 18 szakosztályt fenntartanunk. A jelenlegi támogatási rendszer ellentmondását bizonyítja, hogy még egy olyan eredményes olimpiai sportágban is, mint a vízilabda, rendkívül aránytalan az állami segítség. A Vasas férfi és női szakosztályának éves költségvetése 200 millió forint, amelyből az idén, az olimpia évében, 4,7 millió a központi támogatás. Erre az évre az egyesületünk összesen 25 millió forintot remélhet, a Vasas költségvetése viszont 700 millió. A jövőben az is gondot jelenthet, hogy a Sportfolió Kht. meg akarja szüntetni létesítményeink üzemeltetését.”
Jóny István, az MTK ügyvezető elnöke a két évvel ezelőtti MSZP-s javaslattal kapcsolatban elmondta, hogy amikor a kormányváltás után 2002-ben Jánosi György sportminiszter jelentős emelkedést ígért, az MTK több sportolóval és edzővel kötött szerződést. Az utóbbi két évben kiderült, hogy a támogatás nem nőtt, tavaly mindössze 22 millió forintot kaptak, ebből szinte lehetetlen a nemzetközi szintű munka. A jelenlegi támogatási rendszerben a magyar sport szép lassan elhalhat.
Második ígéret: „Megépül a szakszövetségeknek helyet adó új, központi székház, melynek működését központi forrásból finanszírozzuk. A Fidesz az építést ugyan már megígérte, de a működtetést még nem.”
Gyurcsány Ferenc sportminiszter februárban ünnepélyes keretek között letette a Magyar Sport Házának alapkövét, s bejelentette: a szövetségeknek négyzetméterenként 9,5 eurós bérleti díjat kell fizetniük a használatért. Ezzel tovább nőhetnek a szövetségek amúgy is jelentős anyagi gondjai.
Harmadik ígéret: „A Magyar Olimpiai Bizottság támogatását megduplázzuk, az olimpiai műhelyekre legalább évi egymilliárd forintot fordítunk.”
Ezen a területen valóban történt növekedés, de természetesen a MOB támogatása nem duplázódott meg. A MOB 2002-ben 1,204, 2003-ban 1,573, az idén pedig 1,843 milliárd forint állami támogatást kapott.
Negyedik ígéret: „A sportági szakszövetségek támogatását megnégyszerezzük. Központi forrásból biztosítjuk a válogatottak mellett dolgozó edzők versenyképes jövedelmét, így akadályozzuk meg a külföldi kivándorlásukat.”
A versenyképes jövedelem helyett az olimpiai sportágakban az egyesületi edzők többsége minimálbérért dolgozik; ha nem kapnának a Wesselényi alapítványtól kiegészítést, akár éhen is halhatnának. Természetesen sem a szövetségek, sem az egyesületek nem kapnak az edzők számára központi forrásból plusztámogatást. A szakszövetségek állami támogatása is nagyon kis mértékben emelkedett, sőt akadnak olyan eredményes sportágak, ahol az idén kevesebb pénzt kaptak, mint négy évvel ezelőtt.
Ötödik ígéret: „A világversenyek sorát pályázzuk és rendezzük meg, ezzel is bizonyítva az olimpiai pályázatunk komolyságát.”
Ebből a szép tervből eddig szinte semmi nem lett, az olimpiai pályázat is már csak szép emlék. Az utóbbi két évben a magyar sportnak egyetlen sikeres pályázata a 2006-os úszó Európa-bajnokság volt.
Az összehasonlítás végén újra idézzük az irat alcímét – „Magyarország maradjon, vagy inkább legyen ismét sportnagyhatalom!” – amellyel egyetértünk.
Csak a tetteket hiányoljuk.

***

Öndicséret.
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sportügyekért felelős helyettes államtitkára, Füleky András szerint az új sporttörvénynek több az erénye, mint a gyengesége. A Városházán rendezett fórumon Sárközi Tamás jogászprofesszor vitaindítójában elmondta: az általa vezetett bizottságnak az volt az alapvető törekvése, hogy a technikai hibákat kijavítsák, s a megvalósítás 80 százalékban sikerült is. A sporttörvény átalakításához kapcsolódó politikai vita azonban nem tett jót. (MTI)