Felesleges lenne szépíteni a történteket, a női döntő méltatlan volt a Roland Garroshoz, sem színvonalában, sem küzdelmességében nem érte el az elvárható minimumot. A könnyebb ágon szinte a fináléba sétáló Jelena Gyementyijeva elképesztően gyengén játszott a 6:1, 6:2-re elvesztett találkozón, s nem elsősorban a három nyert gém miatt írhatjuk ezt, sokkal inkább a rém gyenge játék láttán. Pedig Gyementyijeva nem érdemtelenül jutott a döntőbe, hiszen Davenportot és Mauresmót verte, ám tegyük hozzá, mindketten inkább a gyorsabb pályákat kedvelik, salakon kevésbé eredményesek.
Miskina ellenben Venus Williamst és a húgát, Serenát búcsúztató Capriatit verte viszonylag könynyedén. A második hétre tehát bombaformába került. Ez azért fontos, mert a nyolcaddöntőben majdnem búcsúzott, honfitársa, Kuznyecova már mérkőzéslabdánál tartott ellene, sőt azt a pontot is kidolgozta, ám a nyerő ütést a hálóba vágta. Miskina kapott egy óriási sanszot, s mintha ettől megkönynyebbült volna, tökéletesen felszabadulttá vált.
A döntő pikantériája volt, hogy két nagyon jó barátnő csapott öszsze, akik éveken keresztül egymással gyakoroltak, egy szállodában laktak, s a mérkőzések között gyakran együtt is szórakoztak. Pályafutásuk elején úgy tűnt, Gyementyijeva lesz az eredményesebb, ám 2003 óta Miskina fokozatosan és egyenletesen javul, s az utóbbi időben nemcsak a WTA-tornákon ér el jobb eredményeket, hanem az egymás elleni csatákat is nyeri. Talán éppen ez bizonytalanította el anynyira Gyementyijevát, hogy szinte képtelen volt a pályára ütni a labdát. Ha nem a biztosra törekedett, s nem a pálya közepére ütötte a labdát, akkor szinte mindig hibázott. Az egy órát sem tartó mérkőzésen tíz kettős hibát ütött, s Miskina pontjai javát nem maga dolgozta ki, hanem Gyementyijevától kapta ajándékba. Miskina győzelméhez 62 pont kellett, s ebből ellenfele 33 ki nem kényszerített hibát vétett.
Mindez persze semmit nem von le az első női orosz Grand Slam-győztes érdemeiből, ő annyit játszott, amennyi a sikerhez kellett, legfeljebb Kuznyecova merenghet azon, mi lenne most, ha annál a labdánál jobban figyel.
A felejthető női döntő után, vasárnap kezdetben úgy tűnt, a férfiaké hasonlóan simán zárul, s csak fokozódik a csalódottság. Coria már 6:0, 5:1-re vezetett, s úgy tűnt könnyedén lép névrokona, az eddigi egyetlen argentin Grand Slam-győztes Guillermo Villas nyomdokaiba. A dél-amerikai országban ma is nagy tisztelettel emlegetett Villas 1974-ben nyert Párizsban, és utolsó Grand Slam-diadalát 1979-ben az Austral Openen aratta.
A nőkhöz hasonlóan a férfiaknál is két olyan teniszező játszott a fináléban, aki először szerepelhetett Grand Slam-torna fináléjában, azaz nagy rutinról nem beszélhetünk esetükben, ám Coria jóval esélyesebb volt a Roland Garrost a világranglista 40. helyén kezdő Gaston Gaudiónál.
A már említett pillanatig Coria hatalmas fölényben volt, és úgy tűnt, senki nem állíthatja meg. Gaudio feltámadása kezdetben nem is okozott számára nagy problémát, csupán a közönség lett boldogabb, hogy láthat néhány szép labdamenetet. Két gémet ugyan nyert Gaudio, de a szett Coriáé volt. Ám nem volt még vége. Gaudio egyre jobban belelendült, káprázatos labdameneteket játszottak, s nagy csatában szépített a 26 éves argentin.
A negyedik szettben aztán bekövetkezett a dráma. 1:1-nél meghúzódott Coria jobb combja, hosszan ápolták, ám képtelen volt rendesen teniszezni. Az amatőr versenyeken komolyabb szervákat látni, mint amire Coria képes volt, csak sántikált a pályán, hanyag mozdulattal, minden mindegy alapon ütötte meg a labdát, de nem adta fel, a csodára várt. Teljesen reménytelennek tűnt a helyzete, hiszen Gaudio számára könnyű meccsnek tűnhetett a folytatás, sorozatban nyerte a gémeket, s ekkor szinte már kezében érezhette a trófeát.
Érthetetlennek tűnt Coria makacskodása, még akkor is, ha a Roland Garros történetében még soha nem fordult elő, hogy bárki feladja a döntőt, ám itt ellenállásra képtelen volt. Coria azonban ellenfeléhez hasonlóan úgy érezte, élete nagy lehetősége ez a finálé, olyan pillanat, ami talán soha nem ismétlődik meg. Normális esetben nem is lett volna semmi esélye, ám Gaudio megzavarodott. Most már ő volt az esélyes, most már mindenki elvárta tőle a győzelmet, itt már nem illett veszítenie. Roppant súly nehezedett rá, s a mindent eldöntő ötödik szettben valósággal összeroppant.
Coria egy fokkal ugyan összeszedettebben játszott, de továbbra is képtelen volt rendesen szerválni, futni. Csak abban bízhatott, hogy ellenfele elidegeskedi a labdákat, és sorozatban ront. És Gaudio megtette. Egymás után vesztette el az adogatásait, majd amikor Coriának egyszer sikerült megnyernie a sajátját, 3:1-re vezetett. Gaudióról lekerült a teher, egyenlített, ám 4:4-nél ismét megremegett a keze, Coria pedig 5:4-nél a mérkőzésért adogathatott. De nem ment. 5:5-nél drámai gémre került sor, mindketten többször nyerhettek volna, de a lehetőséggel egyikük sem tudott élni. Az idegek harca volt, s ebben a sántikáló Coria messze riválisa fölé nőtt. Ismét elnyerte ellenfele adogatását, csak hát szerválnia kellett a győzelemért. Ami minden más helyzetben előny, az most szinte képtelenségnek tűnt. Viszont nagyon koncentrált, küzdött, s bízott a szétesett Gaudióban, aki sokat hibázott. De Coria sem gép, hiába volt kétszer is mérkőzéslabdája, kétszer ő is öt centivel hibázott, így ismét egyenlített (6:6) Gaudio, aki a sokadik lehetőséget már megragadta, megnyerte saját, majd természetesen ellenfele adogatását, és élete első nagy diadalát arathatta. De az igazi hőst Guillermo Coriának hívják.
Eredmények. Női döntő: Miskina (orosz)–Gyementyijeva (orosz) 6:1, 6:2. Férfidöntő: Gaudio (argentin)–Coria 0:6, 3:6, 6:4, 6:1, 8:6.
Százötvenezer címen nincs áram az ítéletidő miatt
