Boldog Polgár-élet: sakk és család

S a k k Polgár Judit csak azért nem értékeli teljes sikerként a vasárnap véget ért Wijk aan Zee-i sakkversenyen elért eredményét, a 13 fordulóban szerzett 7 pontot, mert a torna hajrájára megfázott, haza pedig már betegen érkezett. Ám ez csupán pillanatnyi diszharmónia az életében. Férje, Font Gusztáv s immár féléves kisfia, Olivér körében boldogan és ismét a profi sakkozók napirendje szerint él.

– Jó sakkozóhoz illően tervezték a gyermekáldást?
– Igen, szerettünk volna gyermeket, ám Olivér érkezésének az időpontját inkább a természet határozta meg.
– Mennyi idős a kicsi?
– Tizedikén lesz féléves.
– A Wijk aan Zee-i torna időpontját nem lehetett a természetre bízni, minden évben januárban rendezik meg a versenyt. A visszatérésre eszerint tudatosan készült?
– Igen, de a véletlennek azért jelentős szerepe volt benne. Szeptember végén, október elején érett meg bennem az elhatározás, hogy Wijk aan Zeet talán megpróbálhatnám. Felvettem a kapcsolatot a rendezőkkel, ám a hollandok rendkívül precízek, addigra már valamennyi indulóval szerződést kötöttek. Egy kivétellel. Kaszparov az utolsó pillanatig halogatta a választ, s végül novemberben lemondta a részvételt. Akkor ugyanis még úgy hitte, megmérkőzik Kaszimdzsanovval a FIDE világbajnoki címéért, nem tudhatta, hogy a meccs elmarad.
– S hogyan készült két szoptatás és etetés között, olykor az éjszakai ébrenléttől elcsigázottan?
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de alapvetően nem változott meg az életem. A sakkozók többségével szemben én korábban sem voltam éjszakai bagoly. A szülés utáni egy-két hónapban persze nagyon kevés szabad időm akadt, de a férjem mellett van állandó segítségem, s így ismét tudok napi négy-öt órát a sakkozásra szakítani. Legfeljebb időnként felkelek az asztaltól, ránézek Olivérre, megsimogatom, de ez csak erőt ad.
– Pedig sokan azt hitték, hogy a gyermekvállalással a sakk jelentősége hátrébb szorul az életében. Az elit tagjaira legalábbis nem jellemző, hogy gyereket nevelnének.
– Ez igaz. Kaszparovnak van ugyan gyereke, de anélkül, hogy megbántanám, túl sok időt nem rabol el tőle. Talán Shirov az egyetlen, aki valóban családi életet él, s persze Short, de ő már túl van a csúcson, nincs az első tízben.
– Amíg ön a kisfiával volt elfoglalva, a csapata azért dolgozott a háttérben az útmutatásai alapján?
– Nincs csapatom, legfeljebb időnként együtt készülök valakivel, mint legutóbb Mihail Marinnal.
– Úgynevezett főedzője sincs, mint Lékónak Arshak Petroszjan, Kaszparovnak Dohojan, hogy Kramnyikot már ne is említsük, akit az orosz nagymesterek java segít elemzéseivel?
– Minden sakkozót annyian segítenek, ahány embert meg tud fizetni. Péter szerintem kicsit eltúlozta Kramnyik támogatottságát, ingyen még neki sem tesznek szívességet. Sok pénzébe került, hogy olyan erős csapatot állított össze a világbajnoki döntőre.
– Wijk aan Zeebe egyedül vagy családostul utazott?
– Egyedül, illetve a szekundánsommal. Verseny alatt tényleg nem lehet összeegyeztetni a családot és a sakkozást.
– S ki sínylette meg jobban a távollétét, ön vagy Olivér?
– Egyértelműen én. A férjem a torna idejére szabadságot vett ki, tudtam, hogy Olivér jó kezekben lesz. Máskülönben nem is vállaltam volna a játékot.
– Melyik volt a verseny legnehezebb időszaka?
– A közepe. Jól kezdtem, Szvidlert mindjárt az első fordulóban megvertem, az ötödik–nyolcadik körben viszont elfáradtam. Ráadásul úgy éreztem, mintha a többiek jobban erőltetnék velem szemben a nyerést, mint korábban. Talán arra számítottak, hogy a kihagyás meglátszik a játékomon. Adams és Griscsuk ellen is kritikusan álltam, de mindkétszer megmenekültem, a Topalov elleni parti volt a fordulópont. Ő még nálam is jobban kimerült, és hibázott. A nehezén akkor túl is jutottam, szabadnap, majd két világos parti következett.
– Legvégül pedig a Lékó elleni döntetlen, az egyetlen szalonremije a tornán. Előre megbeszélték, avagy ilyet még kérdezni is illetlenség?
– Egyeztetés nélkül mindkettőnknek megfelelt a döntetlen. Péternek a tornagyőzelmet jelentette, én pedig sötéttel különben sem feszítettem volna túl a húrt.
– Visszatérése parádésan sikerült. Hogyan tovább?
– Májusban Bulgáriában veszek részt egy tornán Anand, Topalov és Kaszparov vagy Kramnyik, netán mindkettőjük társaságában.
– S a távolabbi jövő? Világbajnoki cím – esetleg a nők között?
– Akkor már inkább a férfiaknál. Bár jelenleg nagyon zavaros a rendszer, még nem tettem le róla. Abban pedig teljesen eltökélt vagyok, hogy minél tovább szeretnék sakkozni.
– S közben újabb gyerekek?
– Idővel biztosan.
– Hadd kérdezzem a nővéreiről! Mit szól Zsuzsa visszatéréséhez? Zsófi felhagyott a sakkozással?
– Nagyon örültem Zsuzsa viszszatérésének, sőt erőt is merítettem belőle – ha neki nyolc év után sikerült, akkor nekem egy után miért ne sikerülne? Zsuzsa azért is vállalta a válogatottságot az amerikai csapatban, mert szeretné fellendíteni a sakkozást a tengerentúlon, hátha az ő népszerűsége segít ebben. Zsófi már alig-alig játszik, akárcsak Zsuzsának, neki is két gyereke van, de ő nem vállalja a sakkozással járó pluszterheket, az utazásokat. Belsőépítészként, lakberendezőként szeretne dolgozni.
– Zsuzsa az Egyesült Államokban, Zsófi Izraelben telepedett le, csak ön maradt idehaza. Jobban ragaszkodik Magyarországhoz, mint a nővérei?
– Nem erről van szó, a párválasztás volt a meghatározó. Itthon inkább edzettünk, külföldön, a versenyek alkalmával gyakrabban fordultunk meg társaságban, Zsuzsa és Zsófi éppen így ismerkedett meg a későbbi férjével.
– Játszanak-e még valaha együtt a magyar válogatottban?
– A közeljövőben aligha, de később: ki tudja? Húsz-harminc év múlva, valamelyik olimpiai bajnoki címünk jubileumán akár még ez is előfordulhat.