Athén nem lehet a végállomás

V Í V Á S Amikor tavaly Athénban női párbajtőrcsapatunk a négy közé jutásért 38-37-re alulmaradt Kanadával szemben – ha szigorúan csak az eredményeket nézzük, számunkra a játékok legfájóbb epizódjaként –, visszavonhatatlanná vált, hogy harmadik olimpiáján is érem nélkül marad. Az utolsó találatra pedig a sorsdöntő jelző akkor sokszorosan is igaznak tűnt. Az elszenvedő Mincza Ildikó, akit szemmel láthatólag a legjobban megviselt a vereség, abban a pillanatban eldöntötte, hogy részéről nemcsak az olimpiának, a vívásnak is vége. Hosszú hetek, hónapok teltek el, amíg 35 évesen arra jutott, hogy így nem szabad búcsúzni, s most már azt sem zárja ki, hogy esetleg még Pekingben is ott legyen a csapatban.

A zalaegerszegi Eb hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy
a válogatott keret a tatai edzőtáborban megkezdte a felkészülést. Miként lehet, hogy otthon találom?
– Szabó Bence szövetségi kapitánytól kértem és kaptam kis felmentést. Ügyvédjelöltként dolgozom, és képtelen vagyok teljes napokra elszakadni a munkából. Ám csütörtökön már én is ott leszek Tatán, s persze a klubomban, az MTK-ban addig is járok az edzésekre.
– Év elején, amikor felállt a válogatott keret, a kapitány megjegyezte, hogy az Athénban jártak közül többen még nem igazán döntöttek a folytatásról, illetve sarkosabban fogalmazva arról, hogy mennyire gondolják komolyan a folytatást. Önt is ebben a körben említette, mert decemberben indult ugyan az országos bajnokságon, de csak csapatban.
– Úgy döntöttem, hogy folytatom a vívást, természetesen teljes odaadással. Az nem ígérem, hogy ott leszek a pekingi olimpián is, de talán még az is elképzelhető.
– Ezzel bizonyára sokakat meglep, hiszen töprengett eleget a folytatáson.
– Azok után, hogy az olimpián Kanada ellen bekaptam az utolsó tust, számomra vége volt a világnak. Akkor úgy voltam vele, hogy már soha nem akarok többet vívni.
– Ehhez képest azért vívott az 5–8. helyért is, s komoly érdemei vannak abban, hogy a csapat végül ötödik lett.
– Azokat az asszókat már csak afféle betyárbecsületből vívtam le.
– Amikor pár nappal korábban egyéniben bejutott a négy közé, bevallom, arra fogadtam volna, hogy aranyérmes lesz. Arra alapozva, hogy Nagy Tímea és a francia Flessel már nyert olimpiát, így náluk sokkal motiváltabb, ugyanakkor semmivel sem rosszabb, a másik franciánál, Nisimánál pedig jobb vívó. Aztán végül negyedik lett. Ezt mekkora csalódásként élte meg?
– Ne kerteljünk, ez is nagy csalódás volt számomra. Lehet, hogy sokan örülnének az olimpiai negyedik helynek, de nekem vérmesebb reményeim voltak. Sydneyben persze sokkal inkább esélyesnek számítottam, Athénban úgy kerültem be az elődöntőbe, hogy nem nehezedett rám akkora teher. Ezért is vívtam aznap végig nyugodtan, kiegyensúlyozottan. Ráadásul Flessel ellen az utóbbi időben már pozitív volt a mérlegem, mondhatni, stabilan vertem a Világkupa-versenyeken, így bíztam benne, hogy most is legyőzöm. Sajnos egyetlen tussal kikaptam tőle, egy olyan asszóban, amelyben nem igazán vívott korrektül, sokszor „eldobta” magát, elhajolt, kihasználva, hogy a zsűrielnök nem figyelmezteti. Persze lett volna rá lehetőségem, hogy ilyen esetekben is megszúrjam, nem tettem, s most utólag már verhetem a fejem a falba… Ilyen a vívás, nehéz kiszámítani, hogy mi történik.
– Csapatban viszont a tudásbeli különbségnek ki kellene jönnie, főleg akkor, ha az a Kanada az ellenfél, amelyet tízből tízszer megvernének. De az az athéni negyeddöntő a tizenegyedik volt. Önre így sem lehetett panasz, jól vívott, az utolsó párban ledolgozta a csapat két tus hátrányát, ám a mindent eldöntő találatot sajnos a kanadai lány vitte be. A kérdés igazából azonban az, hogy többszörös világ- és Európa-bajnok magyar csapat az olimpiákon miért maradt le mindig a dobogóról?
– Ami Athént illeti, a világranglistás pozíciókból eleve lehetett sejteni, hogy a négy közé jutásért milyen párosítások lesznek, s be kell ismernünk, a kanadaiak jobban felkészültek belőlünk, mint mi belőlük. Bár vívótudásban mögöttünk vannak, hihetetlenül fegyelmezettek voltak. Igazából azonban az döntött, hogy a pszichés tényezőket tekintve abszolút felülmúltak bennünket. Szimplán technikai tudással pedig ma már nem lehet nyerni, főleg egy olimpián, ahol oroszlánok küzdenek. Ugyanakkor nálunk éppen a küzdeni tudás, a szív és az önbizalom hiányzott. Nem akarom magam isteníteni, de utólag is úgy érzem, hogy azon a mérkőzésen én kitettem a szívemet, lelkemet, ám egyedül maradtam. Sajnos a körülöttünk levő vezetők részéről sem éreztem, hogy életet lehelnének belénk, legyen már egy kis önbizalmunk. Mert az önbizalomhiány jellemzően magyar mentalitás, még amikor mi vagyunk a világ legjobbjai, akkor sem hisszük el, hogy nyerhetünk. Ezen kellene már végre változtatnunk, mert hiába vannak nálunk a legjobb mesterek és a legnagyobb tehetségek, az adott pillanatban nem ez a döntő, hanem az, hogy lélekben, szívvel ki mennyire teszi oda magát.
– Mennyi idő alatt jutott arra, hogy továbbra is oda teszi magát?
– Beletelt legalább négy hónapba… Az a helyzet, hogy Gyurival (Nébald György, a szöuli olimpián győztes kardcsapatunk tagja – a szerk.) június 25-én házasodtunk össze, nászutunk sem volt, mert egy héttel később bevonultam a tatai edzőtáborba. Szóval, Athén után végre elmentünk nyaralni Horvátországba, s itt valamennyire tudtam felejteni. Teljesen persze nem lehet, mert ez az olimpia mégiscsak örökre fájó emlék marad, de az idő azért elhalványítja a történéseket.
– A párja is amellett van, hogy folytassa?
– Egyértelműen, Gyuri is azt mondja, hogy így nem szabad lezárni a pályafutásomat. Akkor lenne a legboldogabb, ha kijutnék a 2008-as játékokra, s terelget is errefelé. Az biztos, hogy a mostani fizikai állapotomat tekintve még ott lehetnék a következő olimpián is.
– A Nemzetközi Vívószövetség kongresszusán beválasztották a jogi bizottságba, a beszélgetésünk elején említette, hogy ügyvédjelöltként dolgozik. Akartam is kérdezni, de elkanyarodtunk a témától, hogy ez pontosan milyen munkát is jelent.
– Kirendelt ügyvédként egyelőre még csak kisebb horderejű ügyeim vannak, de ellátok képviseletet büntetőeljárásban is, mint például hamis tanúzás, lopás, csalás.
– Nekünk mit tanácsol, három év múlva hol keressük, befutott ügyvédként a tárgyalóteremben vagy a pekingi páston? Mindkettő mellett szólnak érvek.
– De nekem még nincs biztos válaszom.