Olvasom az egyik tudósítást: „Májer Roland elvette a veterán Bíró László kedvét a birkózástól…” Valóban?
– Ugyan, dehogy, egyáltalán nem vette el. És nem is tudják elvenni soha. Ami pedig a bajnokságot illeti, végül is szoros meccset birkóztunk, ami azért tőlem 45 évesen nem rossz eredmény. Az ellenfelem mégiscsak tizenhét évvel fiatalabb volt nálam, és pár kilóval több is, hiszen ő eleve lefogyasztott 55 kg-ra, én pedig most is csak 53 kiló vagyok. Szóval, mindössze az bosszant, hogy a második menetben megsérültem, és most éppen alig tudok járni…
– Mi történt?
– Úgy húsz másodperccel a vége előtt egyszer csak egy reccsenést hallottam, gyanítom, hogy meghúzódott egy belső szalag a térdemben. Pedig mostában edzésben vagyok. Igaz, hogy főállásban a népligeti aluljáróban újságot árulok, de a női válogatott mellett is dolgozom, s hogy a lányok lássák, mit is kellene tenni egyes helyzetekben, gyakran birkózom velük. Az ugyanis nem elég, ha az ember csak megmondja, hogy mit kellene csinálni. Nagyon keményen dolgozunk, készülünk a budapesti világbajnokságra. Szóval, elég sok időt töltök a szőnyegen, bár igaz, hogy éppen a bajnokság előtt öt napot kénytelen voltam kihagyni, mert édesanyámnak Túrkevén elöntötte az árvíz a házát. Természetesen azonnal mentem segíteni, öt napig betonoztam, parkettáztam, és a folyamatos guggolás biztosan nem tett jót a lábamnak.
– Nyilván az sem, hogy ob-n éppen a későbbi bajnokot fogta ki elsőre.
– Hát igen, az edzések mégsem foghatók a versenyekhez, és én legutóbb hét éve indultam magyar bajnokságon. Sokkal jobb lett volna, ha most először egy könnyebb ellenfelet kapok, akkor bemelegedhettem volna. S szerintem akkor megint megnyerem az ob-t.
– Hét éve megnyerte?
– Igen, az volt a tizennegyedik bajnoki címem.
– Szép szám, s persze ott van az Eb-aranya, két ezüstje, világbajnoki második helye…
– …és voltam két olimpián, még Moszkvában, 1980-ban hatodik, Szöulban negyedik lettem. De legalább ilyen büszke vagyok arra, hogy a magyar birkózók közül én indultam a legtöbb világversenyen, szám szerint huszonötön. Van köztük három kötöttfogású is.
– Harminckét évesen a barcelonai olimpián is ott lehetett volna, de éppen akkor vonult vissza. Miért is?
– Mert akkor vezették be a kvalifikációs rendszert, és sajnos az 1992-es kaposvári Eb-n nem tudtam megszerezni a kvótát. Így maradtam a huszonöt világversenynél. De ez is szép szám, a sorban Balla Jóska jön utánam huszonkettővel.
– Szakvezetőként viszont nyithat egy sort a hó végi budapesti vb-vel. Mióta van a válogatott mellett?
– Tulajdonképpen már tavaly nyár óta besegítek, de hivatalosan február 1-je óta.
– Az athéni olimpián már a nők is érmekért birkóztak, mégpedig egészen színvonalas meccseken, ám itthon az elmúlt években jobbára elnéző mosoly tárgya volt a szakág. A világversenyeken pedig számunkra nem az volt a kérdés, hogy szerzünk-e érmeket, hanem az, nyerünk-e legalább egy meccset. Most hol tartunk?
– Azóta rengeteget fejlődtek a lányok, amit mutat, hogy a nemzetközi versenyeken már rendre odaérnek a dobogóra. Két hete Sastin Marianna például Lengyelországban végigverte a mezőnyt, oroszt, ukránt, németet, csak az Európa-bajnoktól kapott ki. Komolyan hiszek benne, hogy a világbajnokságon is lesz érmünk.
– És a férfiaknak?
– Nehéz ügy… Itt igazából Ritter Árpitól várnánk az érmet, de ő az egyik edzőtáborban eltörte a kezét. És hiába mondják, hogy szépen gyógyul, a törött kéz akkor is törött kéz, és azzal nem lehet birkózni. De majd meglátjuk… Kötöttfogásban persze jobbak a kilátásaink, Deák Bárdos Misinek mindenképpen fekszik, ahogy legutóbb változtak a szabályok, szerintem ő világbajnok is lehet. S az olimpiai bajnok Majoros Pisti is, ha sikerül leadnia fölös kilóit.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
