Késő bánat

2005. 09. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Támadásba lendült a belső ellenzék. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségének nyolc tagja hirtelen három szerződést is látni akar. 1. Amelyik az MLSZ és Lothar Matthäus szövetségi kapitány, 2. amelyik az MLSZ és a Derball Kft., 3. amelyik Matthäus és a Derball Kft. között köttetett. (A Derball Kft. Peter Pellady, az MLSZ marketingmenedzsere cége.) Ebből is kitűnik, hogy a magyar labdarúgás irányítása csak látszatra van az MLSZ kezében, valójában három osztatú – a Derball bizonyos konstrukció keretében állja a kapitány fizetésének jelentős részét, amit az MLSZ önerőből képtelen lenne kigazdálkodni, s bevételeiből még a szövetségnek is juttat –, ha bármelyik pillérét megbontják, öszszedől az egész jelenlegi szerkezet.
Jól tudják ezt a levél megfogalmazói is, ezért álságos az a kiegészítésük, hogy egyébként Matthäus szerződése meghosszabbítása mellett kardoskodnak. Vagy legalábbis nagyon nehezen hihető. A hármas felállás ugyanis nem valami újdonság, hanem Matthäus magyarországi szerepvállalásával egyidős, tehát 2004 januárjától érvényben van. A mélyen tisztelt uraknak miért éppen most piszkálja igazságérzetét? Miért nem követelték a szerződések tartalmának megismerését – persze az, aki már akkor is hivatalban volt – megkötésük pillanatában, netán legkésőbb idén tavasszal, az MLSZ tisztújító közgyűlésén? Persze, jól tudjuk a választ. Akkor még melengető érzés volt a közös fényben sütkérezni, valami csoda folytán hátha mégis felvirrad a mi napunk, s kijutunk a világbajnokságra. Nem jutottunk ki, így aki jó magyar szokás szerint feljebb szeretne bukni, az elérkezettnek látja az időt a „dolgok tisztázására”.
Néhány adalékkal segítjük a nyomozást. Az év elején lapunknak adott interjújában Pellady cáfolta, hogy Matthäusszal „csomagban” érkezett volna, az ő verziója szerint Bozóky Imre elnök és persze maga a kapitány kérték fel a marketingmenedzseri munkára. Amit két feltétellel fogadott el: a pénzforgalom az ő cégén keresztül bonyolódik le, s 15 és 25 százalék közötti jutalék illeti meg. Ez máris két buktató. 1. Volt-e Bozókynak elnökségi felhatalmazása Pellady alkalmazására? 2. Ha Pellady jutaléka csak egy esetben is meghaladta a 26 százalékot, akkor bizony nem mondott igazat. S akkor a mostani aláíróknak kompromisszum nélküli lemondásra kell felszólítaniuk az üzletembert, közvetve Matthäust, valamint saját elnöküket, legvégül saját magukat is.
Csak nehogy az legyen az akció vége, mint a Real Madrid fellépésének elszámoltatásakor. Kisteleki István ligaelnök akkor első felindulásában 70 millió forintot követelt Puskás Ferencnek, de végül azt se tudjuk, hogy a nyereségként szégyenletesen kimutatott 20 milliót elfogadhatónak tartja-e. Ő hivatalosan ugyan most nincs az aláírók között, hiszen nem MLSZ-elnökségi tag, de támogatja a tisztázást, helyesebben ő áll annak hátterében.
Az egész történet megint csak azt mutatja, bírálhatjuk mi szegény Torghellét a kihagyott helyzetekért, Bodnárt a rossz beadásokért, Gyepest az olykor a saját kapuba tartó szerelésekért, alapvetően vezetői válság van a magyar labdarúgásban. S az sem annyira szakmai, mint inkább morális természetű.
Vétkesek között nemcsak az cinkos, aki néma, hanem az is, aki későn szólal meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.